Már 70%-ban régebbi dalok teszik ki a zenehallgatást – derült ki az MRC Data az év elején megjelent, az Egyesült Államok piacát bemutató jelentéséből. Ugyan ehhez minden cikk hozzáteszi, hogy a „katalógus zene” meghatározása az, hogy másfél évnél régebben jelent meg, vagyis a definícióba beleférnek az aktuális sztárok akár nem is olyan régi slágerei is, a hír – illetve annak másik oldala, hogy a hagyományosan a zeneipar fókuszában lévő újabb kiadványok fogyasztása 30%-ra csökkent – nagy figyelmet keltett. (Itt írtunk a reakciókról.)
A Billboard most az adatok mélyebb elemzésével kimutatta, hogy a régebbi zenék részesedésének növekedését leginkább a ma is aktív sztárok néhány éves kiadványainak streamelése okozza. Az elmúlt 12 évben, vagyis 2010 után megjelent dalok felelősek az Egyesült Államokban az on-demand stream zenehallgatás 79%-áért. A legnépszerűbb „régi” zenék előadói: Drake, Juice WRLD és Taylor Swift. Közülük Drake egymagában hasonló nagyságrendű hallgatottságot ér el, mint a nyolcvanas években megjelent zenék együttvéve – írja a lap.
Ez nem azt jelenti, hogy a „mély katalógus” (vagyis amire a szó hallatán valójában gondolunk, vagyis az ikonikus sztárok, a rock klasszikusai) népszerűsége csökkent volna; ez a Billboard számításai szerint évek óta nagyjából hasonló szinten van. A fenti értelemben vett (vagyis aktív sztárok pár éves kiadványaiból álló) „sekély katalógus” viszont növekedett.
A Billboard részletesebben elemezte 2022 első hat hetének tízezer legtöbbet streamelt dalát – ezek az amerikai zenehallgatás majdnem felét, 48%-át szedték össze egyesítve. Ebből a tízezerből 82 volt Drake, 81 Taylor Swift, 59 Juice WRLD száma. Ezzel szemben a „mély katalógus” legnépszerűbb előadója, a Beatles 28 dallal volt jelen a top 10 000-ben, a sokat emlegetett Fleetwood Mac 15-tel. A Beatles említett dalainak összesített hallgatottsága 122 millió volt az elemzett hat hétben, ezzel szemben XXXtentacion 30 darab – szintén a katalógus kategóriába tartozó – számának 205 millió.
A mély katalógus további népszerű előadói: Michael Jackson (17 dallal a legnépszerűbb tízezerben), Metallica (13), The Notorious B.I.G. (11), AC/DC (10).
A „sekély katalógus” növekvő népszerűsége részben annak köszönhető a Billboard szerint, hogy a slágerek egyre hosszabb időn át maradnak népszerűek. A 200 legtöbbet streamelt dalból jelenleg 42 olyan van, ami már legalább egy éve szerepel a toplistán, ezek közül pedig 18 már több mint két éve van ott (többek között Post Malone, Ed Sheeran és az Imagine Dragons számai).
A Billboard közöl néhány adatot arról is, hogy az utóbbi években hogyan alakult az új és katalógus dalok hallgatottsága. Az utóbbi aránya folyamatosan emelkedik 2014 óta, amikor még csak 36% volt. Azóta a növekedés viszonylag állandó volt, 2022-ben történt egy nagy ugrás, amikor a másfél évesnél régebbi dalok hallgatottsága 19%-kal nőtt, az újabbaké viszont 3,7%-kal visszaesett.
(Megjegyzés: az adatokat közlő MRC Data a Nielsen SoundScan utódja volt, és azóta már új, Luminate néven működik a cég.)
Categories: Hírek
Leave a Reply