A pandémia lehetőség lett volna a változásra, de ez csak a láthatóságban jelentkezett
Nem sokat javult a zeneiparban dolgozó nők helyzete a pandémia alatt – ez a fő következtetése a Be The Change – Women In Music 2022 című jelentésnek, ami egy nagyszabású, globális felmérés eredményeit ismerteti. 631 a zeneiparban dolgozó nő véleményét kérdőívvel, illetve esetenként mélyinterjúval vizsgálták; közülük 486 alkotó volt (előadók, dalszerzők, kisebb részben producerek, hangmérnökök), 223 pedig zeneipari vezető; voltak, akik mindkét szerepet betöltik.
Mint a bevezető írja, a zeneipar megszokott működésének kényszerű felfüggesztése akár alkalmat is teremthetett volna arra, hogy komoly lépések történjenek a nagyobb esélyegyenlőség, a nők helyzetének javítása érdekében. Ehhez képest a megkérdezettek alig néhány területen tapasztaltak javulást. 40%-uk szerint nőtt a nők láthatósága a zeneiparban, 36%-uk érzékelt javulást a vezetői pozíciókat betöltők diverzitásában. Ugyanakkor a válaszolók 29%-a úgy látja, hogy az online zaklatás mértéke növekedett.
A lezárások miatt sokan nem tudtak stúdióba menni, és otthon – jellemzően oktatóvideókat nézve – kitanulták a produceri, hangmérnöki tevékenységeket. Ugyanakkor csak a válaszadók 27%-a látja úgy, hogy javulás történt az ilyen “technikai” pozíciókban, amelyekben nagyon kevés nő dolgozik. Egyébként 56% látja úgy, hogy az otthoni vagy interneten keresztüli kollaboráció biztonságosabb környezet a nők számára, és 40%-uk szerint ez közrejátszik abban, hogy vannak nők, akik inkább ezt választják a stúdió helyett.
A nők szexualizációja: zaklatás, nem tudatos előítéletek, életkor
A MIDiA Research piackutató a TuneCore-ral és a Believe-vel együttműködve készített tavalyi jelentése az ismert aránytalanságok mögötti okokra koncentrált. Arra jutottak, hogy a problémák egyik fő gyökere az, amit így neveznek: a nők szexualizációja. Ebbe beletartozik a nyomás, hogy “jól kell kinézni” (a mostani felmérésben a válaszadók mindössze 7%-a mondta, hogy legfeljebb ritkán találkozik ezzel, 67%-uk pedig kifejezetten gyakran), a nem tudatosított előítéletek arról, hogy mi az, amire egy nő “képes” (csak 9% találkozik ezzel ritkán). A szexuális zaklatásra vonatkozó kérdésre 40% mondta, hogy gyakran találkozik vele, 30% azt, hogy alkalmanként. Sok nő érzi úgy, hogy az életkora növekedésével bezárulnak előtte a lehetőségek. Az ún. tokenism problémájával – vagyis amikor azért csináltatnak valamit egy nővel, vagy azért kap meg egy pozíciót, hogy meglegyen a sokféleség látszata – 62% találkozott közepes vagy nagy gyakorisággal.
Ritkán esik szó arról, hogy milyen aránytalanságokat okoz a gyerekvállalás és -nevelés, pedig a válaszadók majdnem fele találkozik azzal, hogy más elvárásokkal szembesülnek a különböző nemű szülők, illetve másként érinti őket az, hogy emiatt hosszabb-rövidebb ideig nem tudnak dolgozni. Azzal, hogy ugyanazért a munkáért kevesebb pénzt kap egy nő, mint egy férfi, 62% találkozott gyakran vagy legalább alkalmanként.
Önbizalomhiány, imposztor szindróma
Fontos kérdés az önbizalom, ami sokszor “láthatatlan akadályokat” gördít a nők elé. Ez nagyobb mértékben érinti a vezető pozícióban lévőket: 74%-uk szokott kételkedni a saját képességeiben, és 66%-uk számolt be imposztor szindrómáról, vagyis arról, hogy még ha sikeres is, valójában úgy érzi, hogy ezt nem a tudásának, csak a szerencséjének köszönheti. Az alkotók (zenészek, szerzők, producere, hangmérnökök) is beszámoltak ilyesmiről, de kisebb mértékben: 56%-uk kételkedik magában, 52% írt imposztor szindrómáról.
Viszont a női alkotók nagyobb arányban érzik a nyomást, hogy mivel nők, nincs keresnivalójuk a zeneiparban: 49%-uk számolt be ilyesmiről, a vezetőknek pedig 38%-a. Szintén elég nagy arányban (40%) érezték úgy az alkotók, hogy kizárólag a nemük alapján próbálták őket különböző együttműködésekre rávenni, pl. egy előadót és egy producert azért tartanak “tökéletes párosításnak”, mert mindketten nők. 59% mondta azt, hogy azért, mert nő, megpróbálták “femininnek” gondolt szerepekbe kényszeríteni (pl. a popzene inkább “nőies”, mint a rock).
Az önbizalomhiány másik oldala, hogy a nők túlnyomó többsége úgy érzi, hogy keményebben kell dolgoznia az elismerésért, mint a férfiaknak: a vezetői pozíciókban lévők 86%-a, az alkotók 79%-a mondta ezt.
Fontos különbség még, hogy a női vezetők jobban ismerik azokat a lehetőségeket, forrásokat, amik segíthetnek nekik, pl. oktatás, mentorálás, kapcsolatépítés. A két terület, vagyis az alkotás és a vezetés összefügg: főleg a fiatal, elsősorban a neten aktív előadók számára fontos, hogy olyan cégekkel dolgozhassanak, amelyekben magas pozíciókban is dolgoznak nők, és támogató közeget teremtenek.
Műfaji és területi különbségek
Röviden ír a jelentés a területi és műfaji különbségekről. A popzenében sok probléma élesebben jelentkezik, például az önbizalommal kapcsolatosak; az átlagnál többen érezték a külsejükre vonatkozó elvárásokat. A hiphopban dolgozóknál erősebb az érzés, hogy keményebben kell dolgozniuk, mint a férfiaknak; az elektronikus zenében pedig az idősödés hátrányos következményeit.
Az Európában élő nők féltek ez utóbbitól (ageism) a legjobban, illetve az átlagnál nagyobb volt náluk az önbizalomhiány is. Az észak-amerikai válaszadók gyakrabban találkoztak zaklatással, a külsejükre vonatkozó elvásárokkal és azzal, hogy a kreatív választásaikat behatárolja, hogy női szerepekbe kényszerülnek. A nyugati világon kívüli nők több szempontból kevésbé érezték a negatív előítéletek hatását; a jelentés szerint ez összefügghet azzal, hogy ők voltak a leginkább eltökéltek, hogy globális közönséget érjenek el a zenéjükkel.
A férfiak a nők helyzetéről
A jelentés egy másik fontos újdonsága, hogy 267 férfit is megkérdeztek ugyanazokról a témákról, mint a nőket; alkotókat és vezetőket egyaránt. Minden területen komoly eltérés volt a problémák érzékelésében. Míg a nők 71%-a mondta, hogy gyakran tapasztalta, hogy a nőkkel másként bánnak a zeneiparban, a férfiaknak csak 39%-a véli, hogy ez gyakran előfordul. Mint a jelentés írja, minél láthatóbb, “a felszínhez közeli” egy probléma, annál közelebb volt egymáshoz a nők és a férfiak érzékelése. Így például a szép külsőre irányuló nyomást a nők 82%-a tapasztalta (gyakran vagy alkalmanként), és a férfiak 68%-a látta ugyanezt. Ám a tudatosítatlan előítéleteknél már nagyobb jóval a különbség (80% – 58%). A férfiak 50%-a látta úgy, hogy gyakran vagy alkalmanként zaklatás áldozatai lesznek a nők, a 71%-kal szemben. A fizetésbeli különbségeknél majdnem kétszeres a különbség (67% – 36%), és a férfiak kb. harmada lát a gyerekneveléssel kapcsolatos aránytalanságokat, a nők 48%-ához képest.
Ami azt illeti, hogy a férfiak mit tettek a problémák ellen, a legtöbben a nők figyelmes meghallgatását jelölték meg (65%), illetve azt, hogy biztatták őket a zeneiparban való részvételre (59%). Jóval nagyobb arányban voltak olyanok, akik bevontak nőket különböző szakmai projektekbe (50%), mint akik azért vettek fel nőket, hogy arányosabb legyen a nemi megoszlás (16%). Mentorálási, oktatási lehetőségeket a válaszadók harmada ajánlott fel.
A megoldások
A megoldásokat tekintve a legtöbb válaszadó nő a mentorálási lehetőségek terjesztését jelölte meg (a vezetők 45%-a, az alkotók 42%-a). A vezetők számára nagyon fontos lenne, hogy a nők példaképeket lássanak maguk előtt (44%), míg az alkotók ezt kevesebbszer jelölték meg (36%). Sokak szerint fontos lenne, hogy a cégek tulajdonosi és vezetői köre sokszínűbb legyen (42-37%). A nemi kvótákat (pl. élőzenei eseményeken, iparági díjaknál) elég kevesen támogatják (11-15%).
A jelentés szerzői is számos javaslatot megfogalmaznak. A kiindulópont “a zaklatással szembeni zéró tolerancia”, amire fel kell készíteni a cégek HR osztályait, illetve lehetőséget kellene nyújtani, hogy ezekhez nemcsak az alkalmazottak, de a kiadók, zeneműkiadók által szerződtetett előadók, szerzők is fordulhassanak. A fizetési különbségek ellen is belső intézkedéseket kell hozni. Az önbizalom problémáit specializált szervezetekkel együttműködve, pl. tréningekkel lehet enyhíteni. Itt nagy szerepük van a férfiaknak, akiknek érdemes önvizsgálatot tartaniuk, hogy ha esetleg nem is szándékosan, de hogyan járulnak ehhez hozzá.
Nagyon fontos az is, hogy a nők egymást támogassák, megosszák egymással a tudásukat, a hozzáférést különféle szakmai, segítő hálózatokhoz, szervezetekhez. Egymás támogatása már csak azért is fontos, mert nem ritka, hogy a nőknek egymással kell versenyezniük a “diverzitás kedvéért” létrehozott “női” pozíciókért.
A TuneCore vezérigazgatója, Andreea Gleeson a jelentés bevezetőjében arról ír, hogy 2021-ben a szerzői kiadású zenéjüket náluk terjesztő alkotók között mindössze 28% volt a nők aránya (ami még mindig jobb volt, mint a zeneiparra általában jellemző 11-12%). Több lépést is tettek, hogy ezen változtassanak: a zeneipar több szektorában kerestek olyan partnereket, amelyek nőknek és más nemi kisebbségeknek nyújtottak támogatást, forrásokat; figyeltek arra, hogy a marketing anyagokban azonos arányban jelenjenek meg férfiak és nők; nyilvánosan beszéltek a problémáról. Az eredmény az, hogy 2021 végén a TuneCore által terjesztett zenék 42%-ának nő az alkotója.
“Ez azt mutatja, hogy célzott erőfeszítésekkel igenis lehet változást elérni” – írja Gleeson, aki elárulja, hogy “amellett, hogy a TuneCore-nál dolgozom, egy egyéves fiú és egy hároméves lány édesanyja vagyok. Szeretném, ha olyan világban nőnének fel, amiben a lányomnak ugyanolyan lehetőségei vannak, mint a fiamnak.”
Categories: Hírek
Leave a Reply