Már egy ideje a TikTok áll a zeneipar központjában, legalábbis könnyen ez a benyomása támadhat az embernek. Májusban Halsey egyenesen arra panaszkodott nyilvánosan, hogy a kiadója, a Capitol nem akarja megjelentetni az új dalát, ha nem tudják hozzá megteremteni virális (látszat)felhajtást. (A So Good című dal végül nemrég megjelent.) Több más ismert előadó, FKA twigs, Florence Welch, Doja Cat és Charli XCX is panaszkodott a kiadók „TikTok-fixációjáról”. A másik oldalon ott vannak a történetek a teljesen ismeretlen előadókról, akik egy virális slágernek köszönhetően berobbannak, és a legnagyobb cégek kopogtatnak náluk.
A Vox és az adatújságírással foglalkozó The Pudding közös munkája annak járt utána, hogy pontosan mi történik azután, hogy egy szám „felrobban” a TikTokon. 125 olyan zenészt azonosítottak, aki 2020-ban futott be a TikTokon. Lehet, hogy ez nem az összes – egy megszólaló szerint napi szinten akár több dal is elérhet virális sikert -, de a a lényeg úgysem az, hogy mindenkit megtaláljanak, hanem hogy egy kellően nagy adathalmazban tudjanak trendeket nézni. (Az adatújságíró szerint egyébként ez volt az egyik legbonyolultabb projekt, amiben részt vett; a bajok ott kezdődtek, hogy nem lehet könnyen visszakeresni a TikTokon népszerű dalokat.)
A következő lépés minden esetben a Spotify. Virális sikerek persze korábban is voltak (pl. a YouTube-on), de a TikTok-siker más platformoknál sokkal nagyobb arányban hoz valódi hallgatókat. Ha egy dal népszerűvé válik, a kommentek többsége arról szól, hogy mikor jelenik meg a Spotify-on – mondja egy előadó. Emellett a playlistek is sokat segítenek: a vizsgált 125 új befutóból 106 előadó került fel a Spotify által szerkesztett playlistekre. A másik oldalról nézve a Spotify 200-as toplistájára 200 olyan előadó került fel 2020-ban, akiknek korábban nem volt slágere – a negyedük a TikTok-sikert követően érte ezt el.
Egy ilyen siker után pedig jönnek a kiadók. A majorök számára elsőrendű fontosságú, hogy minél nagyobb legyen a részesedésük az összesített streamekből, hiszen ez alapján kapnak jogdíjat a platformtól. Ugyanakkor az elmúlt években ez a részesedés folyamatosan csökkent: 2017-ben a majorök a streamek 87%-át szerezték meg, 2020-ban 78%-át. Ezért nagyon fontos nekik a sokszáz milliós, akár milliárdos lejátszásokat produkáló slágerek megszerzése.
Így nem véletlen, hogy a TikTok-, majd Spotify-sikert komoly licit követi. Ugyanakkor az, aki saját erőből sok százmilliós nézettségeket ér el (és pontosan látja erről az adatokat), nyilván el fog gondolkodni azon, hogy mennyire van szüksége egy kiadóra. A Vox adatai szerint a 125 befutott előadó 45%-a kötött szerződés major kiadóval, 14%-uk független lemezcéget választott, 41%.-uk pedig teljesen független maradt.
Emellett a licitháború is az előadók malmára hajtja a vizet. Egy megszólaló szerint az elmúlt ötven év legnagyobb változása következett be abban, milyen szerződéseket írnak alá a major kiadók. A korábban jellemző 85-15%-os jogdíjfelosztás helyett 50-50% megy a kiadónak és az előadónak; a maszter jogokat nem örökre szerzik meg, hanem meghatározott (12-15 évre) licencelik.
A Vox azért azt is megmutatja, mivel jár a független zenészek léte a TikTokon, mi az új „munkaleírásuk”. Ha nincs pénzük arra, hogy szakembereket fogadjanak, akkor egy személyben kell megcsinálniuk egy hangmérnök, egy fotó, egy grafikus, egy videóvágó és egy promóter munkáját. Ráadásul a figyelemért folytatott verseny arra kényszeríti őket, hogy napi akár 3-5 posztot is előállítsanak. Mindeközben úgy érzik, hogy a titokzatos algoritmus kénye-kedvének vannak kiszolgáltatva: „az algoritmus dönti el, hogy fogok-e ma ebédelni vagy sem” – mondja egy zenész.
Az utolsó téma az „IRL viralitás”, vagyis az, hogy sikerül-e az online sikert a való életben, jellemzően koncerten is sikerré fordítani. A 125 vizsgált előadó közül csak 22 volt, aki a nagy sikert megelőzően is fellépett már; a maradékból 33 volt, aki legalább egyszer koncertezett a sikere után, 13-an közülük már fesztiválfellépést is szerzett. Arról, hogy a karantén alatt online befutott előadók hogyan élik meg azt, amikor valóban találkoznak a rajongókkal, korábban részletesen írtunk itt.
Categories: Hírek
Leave a Reply