Győztek a szerzők: megerősítették a jogdíjemelést, amit megfellebbeztek a nagy tech cégek

A Szerzői Jogdíj Bizottság (Copyright Royalty Board, CRB) a 2018 és 2022 közötti időszakra a szerzőknek jutó jogdíjak jelentős emelését írta elő a stream szolgáltatók számára: a bevételek 10,5%-áról 15,1%-ára. (Valójában a jogdíjszámítás ennél jóval bonyolultabb – erről itt írtunk.) Négy nagy tech cég, a Spotify, a Google, a Pandora és az Amazon 2019 márciusában jelentette be, hogy megfellebbezik a döntést, amit a szerzők hadüzenetnek tekintettek, és az azóta eltelt három évben is gyakran felemlegették ezt a fellebbezést, amikor a stream szolgáltatók (főként a Spotify) szerzőellenességét akarták bizonygatni.

A CRB nemrég meghozta a végső döntését, aminek teljes szövege még nem került nyilvánosságra, de a zeneműkiadók szövetsége, az NMPA már bejelentette, hogy a fő kérdést tekintve a szerzők győztek, és a szolgáltatóknak ki kell fizetniük a fenti, megemelt jogdíjat. A Variety úgy tudja, hogy haladékot kértek a jogi eljárás miatt elmaradt kifizetések pótlására, amit több szenátor is élesen kritizált.

Két kisebb kérdésben viszont a CRB visszavonta a korábbi, a szerzőknek kedvező döntését. Korábban nem volt felső határ arra a jogdíjszámításra, amikor a tartalmakért fizetett teljes költség meghatározott (pl. 2022-ben 26,2%-os) része kell, hogy a szerzőknek jusson; most itt bevezettek egy felső határt. Másfelől a különféle kedvezményes – pl. családi – csomagok definícióját úgy változtatták meg, hogy az inkább a szolgáltatóknak kedvez. A pontos részletek egyelőre nem ismertek.

Közben már 2021 óta zajlik az az egyeztetéssorozat, ami alapján a CRB megállapítja a 2023-tól 2027-ig érvényes jogdíjakat; a döntés ősz elejére várható.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .