A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató sorozata.
Az aktuális playlistek meghallgathatók itt:
A tavaszi YouTube-toplistákon (amik közül a Népszerű zeneszámok listát vettük figyelembe) összességében ugyanazt látjuk, mint amit immár kb. egy éve megfigyelhetünk: az élen nagyon sokáig be tud ragadni egy-egy dal. Ilyen volt a tavasz egyértelmű YouTube-slágere is, a Valmar: Úristen című száma. Ezek a sikerek hosszan kitartanak, így tavasszal is sok olyan dal volt a top 10-ben, amiket téli YouTube-Playlistünkben már bemutattunk. Ugyanakkor elég nagy a fluktuáció is: sok szám csak egy-két hétig szerepel a top 10-ben, majd gyorsan elindul lefelé a nézettsége – nem egyszer olyan előadók új számai is, akik pár éve még megbízható sikergyárosok voltak.
VALMAR feat. Szikora Robi: Úristen
Az – egyetlen rapbetétet leszámítva – retrós dal április elején került fel a YouTube-ra, és ettől kezdve a tavasz végéig (és még tovább is) megmaradt a toplista első helyén. Az Úristen az egyetlen olyan dal a listáról, amit a rádiók is játszanak, mégpedig annyira, hogy a Mahasz Top 40 első helyére is eljutott (a másik tavaszi szám, a Wellhellóval közös Pezsgőeső csak a magyar top 40-be került be). Ez eddig a VALMAR legnagyobb, de korántsem egyetlen sikere: a tavalyi Éget a nap például a tavasz végén újra bekerült a YouTube top 10-be.
Zene: Valkusz Milán Tamás, Marics Péter. Szöveg: Szikora Róbert. ISWC kód: T-310.443.810-6
TSWR: Élni nélküled
Az Úristen egyeduralma előtt két különböző dal volt még első helyezett a toplistán: Manuel Zombija, ami már téli Playlistünkben szerepelt, valamint a TSWR romantikus dala. Ők – még Teswér néven – 2019-ben aratták első sikereiket. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)
T. Danny: WOAH
Az Úristen mögött másodiknak lenni is szép eredmény volt. A WOAH – aminek a klipjében Dzsudzsák Balázs is szerepel – háromszor is elcsípte a helyet, és június közepén már egy újabb T. Danny-szám, a Yoga volt a toplista élén, igazolva, hogy jelenleg ő a YouTube egyik legnagyobb sikergyárosa.
Bruno x Spacc: Aha-aha
Több korábbi YouTube-sláger (amik között volt egy VALMAR-ral közös szám is) után ez az erősen erotikus töltetű dal hozta meg a legnagyobb nézettséget a duónak. A WOAH után érkezett meg a második helyre, és meg is őrizte azt a tavasz végéig.
Herceg & Kis Grófo & Gitano: Te miattad
Ez a dal februárban jelent meg, a második helyen nyitott a listán, aztán április közepéig tudott megmaradni a top 10-ben. De így is jóval nagyobb nézettsége lett összesítve, mint néhány másik, a listahelyezéseket tekintve látszólag hasonlóan sikeres dalnak. Ugyanakkor Hercegnek és pláne Kis Grófónak voltak már jóval nagyobb slágerei, igaz, utóbbi 2018-ban adott ki utoljára ehhez fogható népszerűségű dalt.
AK26 feat. Essemm & G.W.M.: Úriemberek
Az AK26 számának áprilisban, a megjelenése után sikerült a második helyre kerülnie, aztán a következő hétre kiesett a top 10-ből. Ez ismét egy példa a korábbi sikergyárosok csökkenő népszerűségére, pedig most Essemm mellett a ma is folyamatosan nagy nézettségeket elérő G.W.M.-et is hallhatjuk vendégként.
Kelemen Kabátban, Curtis & Szabó Ádám: Meglocsolnálak
Szintén egy hétre került a második helyre ez a dal, amiben nyilván közrejátszott az is, hogy húsvétra időzítették a megjelenését. (A következő héten a 25. helyre esett vissza.) Szintén az alkalom szülte a Nemzeti dal Nagy Szilárd, Ragány Misa és mások által készített változatának 2. helyét március közepén.
Zene: Szabó Ádám, Horváth Gáspár. Szöveg: Horváth Boldizsár, Széki Attila. ISWC kód: T-310.443.823-1
Tóth Andi & Desh: atedalod
Tóth Andi a Néztekkel tarolta a legnagyobbat a YouTube-on 2021 nyarán, ami egy jó példa a hosszan megmaradó népszerűségre, hiszen még egy évvel később, idén nyáron is ott van a top 20-ban. Az énekesnő több újabb száma is bekerült tavasszal a top 10-be, majd egy-két hét után kikerültek onnan. Közülük a legsikeresebb közülük az ironikus klippel megtámogatott atedalod volt. Az ebben közreműködő Desh egyébként a Kukásautó téli bombasikerét követően az Adieu című számmal állt elő, ami megjelenése után a 4. helyig jutott, de aztán a következő hétre kiesett a top 20-ból. (Viszont Azahriah és Desh május végén kijött közös lemezéről több szám is a top 10-be került hosszabb időre, akár klip nélkül is, de ezek inkább majd a nyár slágerei lesznek.)
Wellhello & VALMAR: Pezsgőeső
Tanulságos, hogy egy, az Úristenhez hasonló bombasiker mire jó és mire nem: egy hónap sem telt el ennek megjelenése után, amikor kijött a Wellhellóval közös Pezsgőeső. A dal hamar eljutott a 3. helyig, aztán a következő héten a top 10-ből, majd a top 20-ból is kikerült.
A Playlist meghallgatható a Deezeren, a Spotify-on:
és a YouTube-on:
Categories: Playlist
Leave a Reply