A hosszú órákon át, vagy akár egy napnál is hosszabb ideig tartó sorban állás nem új jelenség, akár a Beatlemaniáig is visszavezethető – írja az i-D cikke. Ugyanakkor a TikTok felerősítette ezt azzal, hogy rengetegen látják a sorban állásuk idejével és ennek köszönhető jó helyükkel dicsekedő rajongók videóit, ami aztán még többeket arra késztet, hogy a következő koncerten ők is nagyon korán beálljanak a sorba.
Ezen túl még több más tényező is közrejátszik abban, hogy ez már komoly biztonsági problémává lett, amivel a helyszíneknek, szervezőknek és maguknak az előadóknak is törődniük kell – mondta a lapnak Alice James, aki nemcsak gyakorlatban foglalkozik a rendezvények biztosításával, de a Westminsteri Egyetemen órát is tart erről.
A hosszú időn át sorban álló embereket felügyelni kell, és hiába írja ki a helyszín, hogy egy nappal a koncert előtt még nem lesznek a helyszínen biztonsági őrök, ez nem tántorítja el a rajongókat. Így – főleg ha még a nyári hőség is rátesz egy lapáttal a rossz körülményekre – gyakoriak a dehidratációból eredő problémák, ájulások, rohamok. Az éjszaka az utcán állomásozó fiatal lányok esetében érthetően plusz biztonsági kockázat is jelentkezik.
Mindez ráadásul nagyrészt egy olyan korosztályt érint, akik a lezárások alatt értek abba a korba, hogy egyáltalán mehetnek koncertre, így nem igazán ismerik a viselkedési szabályokat; miközben még azok is, akik már korábban jártak élőzenei eseményekre, „két év alatt egy kicsit elfeledkeztek arról, hogyan kell viselkedni” – mondja Alice James. Ezek a fiatalok elsősorban más fiatalok posztjaiból tájékozódnak arról, hogy milyen is a koncertre járás, és nem akarnak kimaradni abból, amit másoknál láttak.
A Travis Scott Astroworld fesztiválján történt tragédia óta számos hírt olvashattunk olyan sztárokról, akik leállítják a koncertet, amikor a színpadról látják, hogy valaki például elájul. Ez nagy nyomást helyez az előadóra; nemrég Phoebe Bridgers koncertjén a közönség több tagja szerint az énekesnő az egész fellépést azzal töltötte, hogy aggódva figyelte a közönséget.
Ha valami probléma van, akkor a rajongók gyakran a klubokat, szervezőket hibáztatják, például azt terjesztik, hogy az engedélyezettnél több jegyet adtak el. Nemcsak ezért, hanem a látogatók miatti felelősségérzet által vezérelve többen meghosszabbították a biztonsági szolgálat munkaidejét, ami persze plusz költséggel jár – kérdés, hogy ez kit kell, hogy terheljen.
Alice James szerint végső soron a zenészeknek kell tenniük valamit az egyre eszkalálódó probléma megoldására. Igaz, hogy nem igazságos rájuk hárítani a felelősséget, de az is tény, hogy a rajongók csak rájuk fognak hallgatni, a helyszínek hivatalos közleményeire nem. Ugyanakkor az előadóknak arra is nagyon kell vigyázniuk, hogy ne bántsák meg azokat, akik felemelték őket; de nem kerülhető el, hogy az, hogy „a józan ész szavát” tolmácsolják a rajongóknak – mondja Alice James.
Categories: Hírek
Leave a Reply