Bruce Springsteen 2023-as turnéjára nemrég kezdték el értékesíteni a jegyeket. Nagy részük előre meghatározott áron került fel a Ticketmaster oldalára, azonban amikor már kevés hely volt egy-egy dátumra, akkor a rendszer bevezette az ún. dinamikus árazást, vagyis azt, hogy a kereslet függvényében változtatja az árakat. Ez egyes esetekben akár 4-5 ezer dolláros (kb. 1,6-2 millió forintos) jegyárakhoz is vezetett. Ezek a – Ticketmaster által „platinának” nevezett – jegyek jó helyekre szóltak, de semmilyen extra szolgáltatást nem tartalmaztak (VIP, meet and greet stb.).
Ebből nem meglepő módon nagy felháborodás lett. A Ticketmaster azzal próbálta nyugtatni a rajongókat, hogy a Variety-nek elküldött különféle statisztikákat. A dinamikus árazás csak az eladott jegyek 11,2%-át érintette, 88,8%-ot az előre megadott, fix áron adtak el, 60 és 400 dollár (24 ezer – 160 ezer forint) között. Az első három napon eladott jegyek átlagára 262 dollár (103 ezer forint) volt, több mint a felük 200 dollár alatt maradt – közölte a cég.
A Variety azt is megnézte, hogy a 4-5 ezer dolláros csúcs elérése után pár nappal hol jártak a dinamikusan árazott jegyek; a legtöbb helyszínen már alacsonyabb, 2500 dollár volt a csúcs, és volt, ahol 1000 alá ment a legdrágább jegy is.
Bruce Springsteen menedzsere, Jon Landau azt nyilatkozta, hogy „az árak megállapítása előtt alaposan körülnéztünk, hogy mások mit csinálnak, és olyan árakat állapítottunk meg, amik megegyeznek vagy akár alacsonyabbak is a többiekénél. Függetlenül attól, hogy milyen kommenteket írtak a jegyek egy igen szerény részéről, úgy gondolom, hogy manapság a 2-300 dollár közötti átlagos árak teljesen méltányosak azért, hogy megnézzen valaki egy, a generációjának legnagyobbjai között számon tartott zenészt.”
A dinamikus árazás egyébként az élet sok területén mára elfogadott – közismert példa erre például a repülőjegyek árazása, de mint a Guardian írja, a módszer az utóbbi években számos területen megjelent. Azoknak a cégeknek, amelyek mesterséges intelligenciát használnak a felhasználói élmény optimalizálására, 40%-a egyben az árakat és akciókat is valós időben változtatja. Az Amazon néhány percenként változtatja meg több millió termék árát.
A koncertjegyek azonban sok szempontból nem úgy működnek, mint bármelyik másik termék. Az előadóknak nem a rövid távú profitmaximalizálás a célja, hanem az is fontos, hogy a közönségben az a kép alakuljon ki róluk, hogy figyelembe veszik a kevésbé tehetős rajongókat is – ami hosszú távon növeli a „fogyasztók” elkötelezettségét, így a bevétel szempontjából is racionális viselkedés. Ennek a közgazdasági hátteréről itt írtunk részletesebben.

Categories: Hírek
Leave a Reply