Jön az első NFT-album, aminek az eladásai beszámítanak a listás helyezésbe

A Muse kilencedik albuma, a Will Of The People egyéb formátumok mellett augusztus 26-án megjelenik NFT formájában is. Ez azt jelenti, hogy mindössze ezer példányban, darabonként 20 fontért meg lehet majd venni Digital Pressingként. Ezt a környezetbarát, zenei NFT-kre szakosodott Serenade fejlesztette ki. Ahogy a startup alapítója mondta, a formátum olyan az NFT-k között, mint a fekete póló a ruhák között: „egyszerű és érthető”, ugyanakkor mégis lehetővé teszi, hogy „a rajongók közel kerülhessenek a művészhez és kivívják más rajongók elismerését”.

Az NFT megvásárlói flac-fájlként letölthetik az albumot. Ennek a kiadásnak külön borítója lesz, amin a Muse tagjainak digitális aláírása is szerepel. A vásárláshoz nem szükséges kriptopénztárca, ennek létrehozását a Serenade intézi.

Az NFT-albumot a tulajdonosa eladhatja; ezeknek az eladásoknak a 15%-a a jogtulajdonosoknak (a zenekarnak, a Warner kiadónak és a Universal zeneműkiadónak) megy.

A Digital Pressing különlegessége továbbá az, hogy az eladások beszámítanak majd a listás helyezésekbe. A Serenade mind a brit, mind az ausztrál listákért felelős szervezetekkel egyeztetett erről. Így az NFT lesz az első új formátum, ami a stream után beszámít majd a helyezésekbe. Ennek lehetőségét a brit Official Charts Company már korábban is elismerte, de a Muse-lemez az első, ahol tényleg számolják majd az eladásokat – eddig inkább olyan megjelenések voltak, ahol egyéb formátumok mellé „csomagoltak” NFT-t is. Bár ennek inkább elvi jelentősége van, hiszen más formátumokban már tízezres nagyságrendben rendelték elő a rajongók az albumot.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .