A szerződések vázlatának elkészítésében, a részletek letárgyalásában, a végleges dokumentum meg- és aláírásában is segít a Creative Intell által indított sajátos szolgáltatás. Mindezt mesterséges intelligencia segítségével, valós időben. Emellett a felhasználókat oktatócsomagok is segítik annak értelmezésében, hogy mit írnak alá, milyen jogaik vannak, hogyan lehet elkerülni a „tipikus zeneipari csapdákat” stb.
A Creative Intell egyelőre nem publikus béta formában működik, mégis érdemes röviden foglalkozni vele egyrészt az ötlet újszerűsége, másrészt a mögötte állók súlya miatt. A 3 millió dolláros finanszírozási körben olyan előadók menedzsmentjei vagy jogi képviselői álltak be a startup mögé, mint Post Malone, Cardi B, Mick Fleetwood, Bad Bunny, The Killers stb., valamint Lyor Cohen, a YouTube zenei vezetője és az amerikai független kiadók szövetségének vezetője.
„A zeneipar szinte minden aspektusában megjelentek az új technológiák, az alkotástól a terjesztésen át a monetizálásig; minden demokratizálódott, leszámítva a jogi folyamatot” – fogalmaz a sajtóközleményben a Creative Intell egyik alapítója, Steven Ship. „Még mindig rengeteg zenész van, aki nem tudja, hogyan épülnek fel és hogyan működnek a szerződések, de ezen lehet változtatni.”
A másik alapító, David Fritz azt hangsúlyozza, hogy ő maga is szórakoztatóipari jogász, így pontosan látja, milyen problémákkal küzdenek nap mint nap a művészek, menedzserek, jogászok – amikre elsőként ők kínálnak a mesterséges intelligenciával segített választ. (Fritznek olyan ügyfelei voltak, mint a BMG, Disney, Prince.)
A szolgáltatást egyrészt a független, pályájuk elején járó (és így a zeneipari jogi kérdésekben tájékozatlan) művészeknek ajánlják; de hangsúlyozzák azt is, hogy a legnagyobb sztárokkal dolgozó jogászok is hasznát vehetik, hiszen a Creative Intell leveszi a vállukról a „lélekölő, alacsony értékű” munka terhét, hogy a klienseik számára igazán fontos ügyekkel foglalkozhassanak.
A Music Ally azt írja, hogy a cég első körben az Egyesült Államokra fókuszál, de a tervek között szerepel az is, hogy más piacokra is belépnek majd, ahol eltérő a jogi környezet.
Categories: Hírek
Leave a Reply