Az „audiofil világot megrázó” botrányról a Washington Post írt részletesen nyár elején. A Mobile Fidelity (MoFi) nevű, az audiofil újrakiadások világában ismert cégről először egy lemezboltos mondta egy YouTube-videóban, hogy „megbízható források szerint” a teljes mértékben analógnak mondott kiadványaik elkészítésekor valójában használnak digitális fájlokat.
A meglepő fordulat az volt, hogy a MoFi elismerte, hogy ez valóban így van: 2011 óta többször használták a Direct Stream Digital (DSD) nevű technológiát, 2020 óta pedig kizárólag ezt használják, de ezt elhallgatták a vásárlók elől. Bocsánatot kértek, és azt ígérték, hogy a jövőben teljesen transzparensen fognak kommunikálni.
Az eset iróniája, amire a Washington Post rámutat, hogy a MoFi kiadványairól sok, a digitális technológiával szemben igen ellenséges audiofil gyűjtő elismeri, hogy ezek a legjobban szóló lemezek közé tartoznak. A DSD technológiát azért használják, mert a maszterelő hangmérnökök szerint ezzel javítani lehet a hangminőséget. (A cég honlapján itt lehet részletesen olvasni erről.)
A MoFi-t most beperelte egy korábbi vásárló, aki reméli, hogy csoportos per lehet az általa indított eljárásból. Arra hivatkozik, hogy ha a MoFi felfedte volna, hogy valójában milyen technológiát használ az újrakiadások elkészítésénél, akkor nem vásárolta volna meg a lemezeiket, vagy legalábbis nem fizetett volna értük ennyit. (A kiadó webshopjában az Ultradisc One-Step dupla LP-k 100-125 dollárba kerülnek.)
A kereset részletesen elmagyarázza, hogy az analóg felvételek nemcsak a hangminőségük miatt keresettek, hanem a gyűjthetőségük miatt is. Az eredeti mesterszalagok öregedése miatt csak véges számú (teljesen) analóg kiadvány készíthető egy adott felvételből. Mihelyt valamit digitalizálnak, az onnantól kezdve „korlátlanul reprodukálható és másolható”, ami csökkenti az értékét. Vagyis amikor a MoFi teljesen analógnak mondott egy felvételt, akkor azt értékesebbnek hazudta, mint amilyen valójában volt.
Categories: Hírek
Leave a Reply