A mesterséges intelligencia egyik lehetséges felhasználása, amiről több elemző is írt már, a zenekészítés megnyitása a nem professzionális közönség számára. Ezt csinálja a 2021-ben indult Starmony app is. Mint az alábbi videóban látható, a felhasználónak mindössze a vokált kell felénekelnie, és ehhez a mesterséges intelligencia illeszti hozzá a kíséretet.
Első körben a hangfelvétel elemzése alapján három lehetőséget ajánl fel, aztán a kiválasztott kíséretet felhasználva egy teljes dalt generál. Ezután még van lehetőség a változtatásra, kiegészítésre: a „stúdió módban” fel lehet venni intrót, verzéket, refréneket és outrót. A vokált lehet vágni és néhány effektet is rá lehet rakni, pl. zengetést, AutoTune-t.
Az app által elkészített mix ellenőrzése után akár a stream szolgáltatókhoz is fel lehet tölteni az elkészült dalt, a szükséges metaadatok megadásával.
A Starmony sajtóanyaga ugyan olyasmiket ír, hogy az app „demokratizálja a zenekészítést”, és „az előadók következő generációja számára ugyanazokat a lehetőségeket biztosítja, mint a hagyományos lemezcégek”, egyéb kommunikációjuk realistább: elsősorban arról van szó, hogy a kész dalt a közösségi oldalakon megoszthatjuk ismerőseinkkel, felhasználhatjuk TikTok-videókban.
A svéd cégnek a producerek számára is van ajánlata. Mint azt az alábbi videó elmagyarázza, a honlapon itt feliratkozva fel lehet tölteni zenei alapokat, és ha egy felhasználó a mi zenénkre írja meg a maga dalát, akkor jogdíj is érkezhet. (Egy-egy zene több dalba is bekerülhet.) A közös jogkezelőknek is jelentett felhasználások utáni jogdíj 50%-át tartja meg a Starmony a zene elkészítésében, terjesztésében, adminisztrációjában játszott szerepéért; 25% jár az énekesnek / felhasználónak, 25% a producernek.
A cég elsősorban azt ajánlja a producereknek, hogy a gépükön amúgy is megtalálható, meg nem jelent alapokat töltsék fel. Nemrég egy nagynevű producer zenéi is bekerültek a rendszerbe – emiatt szerepelt most a Starmony a hírekben -: BricksDaMane a hiphop olyan sztárjaival dolgozott már, mint Drake, Lil Wayne és a Migos.
A Starmony egy playlistet is összeállított a Spotify-on az – egyelőre csak iPhone-on elérhető – appban készült számokból.
Categories: Hírek
Leave a Reply