Junior Artisjus-díj, Forbes 30 sikeres magyar 30 alatt-lista, harmadik nagylemez, koncertfilm, újabb sikeres turné, és még sorolhatnánk. A legnagyobb siker talán mégis rohamosan növekvő közönségük, és a tény, hogy máris meg tudnak élni legnagyobb szerelmükből, a zenéből, miközben a szűkebb és tágabb értelemben vett „Carson Coma-család” körében alkotnak, utaznak, koncerteznek. Fekete Giorgio énekessel és Héra Barnabás dobossal beszélgettünk.
D+SZ: 2022 eddig kifejezetten Carson Coma-kompatibilis év. Hogy érzitek magatokat?
Héra Barnabás: Jól érezzük magunkat, köszi. Főleg, hogy most már nagyon meleg van, süt a nap, zöldek a fák, belevetjük magunkat a nyárba, jó sokat koncertezünk majd együtt, ami biztosan egy csomó vicces kalanddal jár majd.
Fekete Giorgio: Én most kicsit meg vagyok fázva, azt leszámítva 2022 eddig elég jó. A koncertek zsenik, a lemezre pozitív visszajelzéseket kapunk a közönségünktől, az Artisjus-díj pedig egy kis extra tejszínhab 2022 tortáján.
D+SZ: Mi az, amit ti a legjobban szerettek a Carson Comában?
HR: Nehéz ezt megállapítani, mert nagyjából mindent. Azt meg főleg, hogy főállású zenészként létezhetek egy ilyen közegben.
FG: A koncertezést, pláne úgy, hogy olyan fantasztikus stábot sikerült összeállítani magunk körül, akik legalább annyira a haverjaink, mint a „munkatársaink”. Meg az is király, hogy ilyen jó társaságban járjuk az ország különböző pontjait.
D+SZ: Mi az, ami a legnehezebb vagy a legnagyobb kihívás a zenekari létben?
HB: A sok utazás miatt kevesebbet tudunk találkozni a régi barátainkkal és a szeretteinkkel, mint amennyit szeretnénk. Vagy legalábbis amennyit én szeretnék.
FG: Kontaktlencsében elaludni hazafele éjszaka a turnébuszban. Odafigyelni arra, hogy eleget aludjunk.
D+SZ: Márciusban megjelent a harmadik albumotok Digitális/Analóg címmel. Hogyan írnátok le?
HB: Chaotic evil. Nem raktunk rá minden hülyeséget, amit szerettünk volna, de azért így is bővelkedik ezekben.
FG: Külső 10/7, belső 10/8, esély 10/10.
D+SZ: Címéhez hűen az új lemez rögzítésekor analóg hangszereket, eszközöket is használtatok. Meséltek kicsit erről?
HB: Nem szalagra vettünk vagy ilyesmi – annyiban változott a dolog, hogy az eddigiekhez képest rengeteg mindent egyben játszottunk fel, megtartottuk a legelső take-eket, kevesebb plugint használtunk, több analóg és nem digitális megoldással operáltunk. Használtuk a stúdió kicsit elhangolódott zongoráját, vittünk magunkkal izgalmas vintage billentyűsöket, például egy Rhodesot meg egy Clavit.
FG: Szerintem nagyon izgalmas dolgokat tud kihozni az, hogy nem áll neki az ember effektezgetni, hanem elfogadja, hogy így szól a zongi vagy a Rhodes, és csáó.
D+SZ: Mennyiben volt más élmény így a lemezfelvétel, hogy sok mindent egyben játszottatok fel? Ennek köszönhető a helyenként „zúzósabb” irány is?
HB: Lehet, hogy emiatt is, mert amúgy a Bőrönd is például eredetileg egyszálgitáros volt, aztán a próbateremben vált egy kicsit súlyosabbá. Tehát nem is az egybejátszás, hanem a próbateremben nagy változáson átesett dalok lesznek mindig sokkal rockosabbak.
FG: Illetve egészen sok dalban vettünk fel általunk nem annyira szakmai módon elnevezett „csordavokálokat”, ahelyett, hogy külön sávokra vettük volna fel a vokálokat. Körbeálltunk egy mikrofont, és egybe énekeltük fel, hogy „aznap este bármi”.
D+SZ: Jelenleg melyik dal áll hozzátok a legközelebb az albumról, és melyik illik legjobban az aktuális hangulatotokhoz?
HB: Ha megkérdezik, hogy melyiket szeretem a legjobban erről a lemezről, akkor a dalírási folyamat és a zenei megoldások miatt is Az anyák sírnak, illetve az És az apák keze ökölbe szorul kettőst szoktam egyként mondani – minél több gitárszóló van egy dalban, annál szebb az élet. Az aktuális hangulatomhoz pedig egyrészt a nyári rezgések miatt a Kék Hullám kemping, de amúgy pedig a Nem tudom! az, ami a legjobban leírja azt, hogy miben vagyok mostanában.
FG: Én koncertről koncertre egyre jobban szeretem meg az Immunissá válunk-ot: azt érzem, hogy olyankor az egész zenekar stenkelődik. Emellett pedig a Bőrönd az egyik kedvenc dalom az albumról. Ez most egy ilyen rockos időszak.
D+SZ: Bőven fiatalok vagytok még, de a zenéteket és sokszor a szövegeiteket is áthatja egyfajta nosztalgia. Hol korábbi fiatalságotok, hol olyan korszakok iránt, amit mi még nem éltünk meg. A végeredmény mégis friss és aktuális, talán emiatt a kettősség miatt is kapcsolódnak hozzátok annyian. Honnan ered nálatok a múlt iránti vágyódás, szimpátia?
HB: Én eleve ilyen vagyok, nem tudom, hogy miért. Szeretem hallgatni az idősebbek abszurd történeteit egy olyan furcsa világból, amiben nekem nem volt részem, és én is szeretem elmesélni másoknak a legabszurdabb történeteket egy olyan világból, amiben nekik nem lehetett részük.
FG: Igen, szövegek terén (is) Barni a legnosztalgikusabb lélek nálunk. Lehet, emiatt alakult ki nála az olyan történetmesélői-dalíró hozzáállás, amit én nagyon kedvelek. Ettől függetlenül a másik öt embert sem kell félteni. Valahogy olyan érzés, mintha most, öt év távlatából kezdenénk el alaposabban megérteni és feldolgozni a gimis élményeinket.
D+SZ: Szerintetek mi az a kortárs dolog, ami után a pár évtizeddel későbbi fiatalok vágyódnak majd?
HB: Remélem, hogy egy Carson Coma-koncert (nevet). Talán a fidget spinner. Nem tudom, mit szeretnek a mai kamaszok.
FG: Egy olyan Carson Coma-koncert, amelyen nem vagyunk pocakosak, kopaszodók és őszülők. Rengeteg mindent az idő szépít meg, így erre a kérdésre a választ lehet, hogy csak pár évtized múlva tudjuk majd meg.
D+SZ: A Carson Coma egy másik „szexepilje” a családias, közösségi hangulat ápolása a közönséggel. Mennyire lehet ezt megőrizni egy ilyen gyorsan növekvő rajongói bázissal?
HB: Jó fejnek kell lenni mindenkivel koncert előtt és után is, és el kell fogadnunk azt a tényt, hogy nem tudjuk ezt már olyan szorosan ápolni, mint mondjuk egy-két évvel ezelőtt.
FG: Szerintem mindenképp jelent valamit, hogy a legjobban akkor érzem magam, amikor több száz vagy több ezer ember előtt állok a színpadon. Nagyon jó fej közönségünk van, ezért igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy a legközvetlenebbek legyünk velük.
D+SZ: A húszas éveitek első felében eljutottatok oda, hogy megéltek a zenélésből. Milyen tanácsot adnátok azoknak a feltörekvő zenészeknek, akik hasonlóról ábrándoznak?
FG: Ne azért vegyetek be valakit a zenekarba, mert annyira jól gitározik, hanem azért, mert a haverotok. Érezzétek jól magatokat, gitározni meg majd úgyis megtanultok.
HB: Nyomjátok kitartóan a rokkendrollt, próbáljatok sokat, írjatok egy csomó dalt, de csak a legjobbakat adjátok ki!
D+SZ: Rengeteget koncerteztek, látszólag kifogyhatatlan lendülettel. Vannak bevált praktikáitok a turnézásban?
HB: Rengeteg ivóvíz, kispárna, elsősegélydoboz, gyógyszeres neszesszer, váltóruha és nyáron még egy fürdőnadrág is kell a turnézós zsákba. A lehető legtöbbet kell aludni, és okosan kell bulizni.
FG: Nemrég koncertre menet nagyjából megfejtettük, hogy működhetne fenntarthatóan, BKV-jelleggel egy közösségi teleportáló szolgáltatás. Amint lesznek hozzá befektetőink, egészen új időszámítás kezdődik!
D+SZ: Egy másfél évvel ezelőtti interjúnkban félig-meddig viccből szóba került egy Carson Coma-film ötlete, ami lényegében meg is valósult a koncertfilmetekkel.
HB: Szerettünk volna egy live sessiont a Digitális/Analóg lemez dalaihoz, hogy legyen erről egy videós lenyomat is az interneten. Ezzel megbíztuk a kiadónkat, hogy intézzék el nekünk. A Hajógyár ezt elvitte egy mozifilmes irányba, így a live session-jellege megmaradt, de a filmvetítés, a dokumentumfilmes irány az ő elképzelésük alapján valósult meg. Az igazi Carson Coma-film még messze van.
D+SZ: Ha már vizualitás, az biztos, hogy sablonos Carson Coma-klippel nem találkozunk. Melyik a kedvenc klipetek saját magatoktól?
HB: Nekem a legújabb, az Immunissá válunk, amit a ricsárdgíres Márton Dani rendezett. Az egy dolog, hogy vicces lett a végeredmény, de ez volt életünk legviccesebb forgatása is. Állati jó fej volt a stáb és a színészek is, szeretettel küldök egy nagy ölelést mindenkinek!
FG: Annyira jó élmény volt Márton Danival együtt dolgozni, hogy a következő klipünket is ő fogja rendezni – én most előre, látatlanban megszavazom ennek a készülő klipnek a bizalmat.
D+SZ: Számos együttműködésben vettetek részt az utóbbi időben: készítettetek egy feldolgozást a Besúgó című sorozathoz a KFT Bábu vagy című dalából, és az Ivan & The Parazollal is született egy közös dalotok. Kivel/kikkel dolgoznátok még együtt nagyon szívesen?
HB: Paul McCartney-val.
FG: Thundercattel meg Mac DeMarcóval, nagyon vicces formáknak tűnnek, hát még a közös alkotói folyamatuk.
D+SZ: Egyre többször hallani, hogy magyar dalszöveggel is lehet sikeres egy külföldi turné. Van esetleg ilyen tervetek?
HB: Ha minden igaz, akkor tervben van egy Kárpát-medence turné, ahol nemcsak magyarlakta területeken lépünk majd színpadra. Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Reméljük, hogy összejön, és akkor további lépéseket is tehetünk egy nagyobb volumenű külföldi koncertsorozat érdekében.
FG: Igen, most egyelőre kicsit belelógatjuk a lábunkat a híd alatt a folyóba, aztán majd eldöntjük, hogy átmegyünk-e a hídon.
D+SZ: Egy interjúban viszonylag ritkábban kerülnek szóba a zenekar mellett dolgozó „háttérhősök”. Ti kiknek vagytok a leghálásabbak?
HB: Én Boross Zolinak, a menedzserünknek, akire nem csak menedzserként lehet számítani. Meg persze a szüleimnek is, akik a zenekar legeleje óta mindenben segítettek. Illetve az egész stáb, amely lehetővé teszi azt, hogy mi csak beüljünk egy buszba, felmenjünk a színpadra és lenyomjuk a koncertet. Nagyon nagy tiszteletet érdemelnek, mert nagy lelkesedéssel és profin tesznek mindent meg a Carson Comáért.
FG: A viszonylag magas létszám ellenére nagyon családias stábunk van, egyszerre profik és humoros figurák, akik nemcsak a technikai dolgainkra vigyáznak, hanem ránk is, lelkileg és egyszer-egyszer fizikailag is (nevet). Akárcsak mi, ők is folyton azon törik a fejüket, hogyan tudnák a lehető legprofibb produkciót nyújtani a közönségünknek. Szóval köszi Zoli, Ádám, Ábel, Ábris, Dia, Sztív, Ferkó, Zsombor, Csöpi és még sokan mások.
Interjú: Steszkó Zsanett
Fotó: Jeli András, Dombóvári Judit
🛈 CARSON COMA
Az év junior könnyűzenei alkotói közössége 2018-ban alakult. Debütáló nagylemezük, a Corduroy Club 2019-ben a kritikusok kedvenc albuma lett. 2020 tavaszán a zenekar Az év felfedezettje kategóriában Fonogram-díjat kapott és a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató négy nyertes produkciója közé válogatták a zenekart. 2021-es Lesz, ami lesz albumuk platinalemez lett.
2022-ben megjelent a zenekar harmadik nagylemeze, a szűk háromnegyedórás Digitális/Analóg című anyag zeneileg és szövegileg is sokkal bátrabb, kísérletezőbb, mint az előző lemezek. „Kijelenthetjük 2022-ben, hogy a Carson Coma zenekar egyértelműen az új generáció élvonalába tartozik. Az alkotásaikban a humort és az iróniát természetesen kombinálják olyan sötét tónusokkal, amelyeknek segítségével egy igazán gazdag szimbolikus térben találhatja magát a hallgató. Fontos kiemelni, hogy – összhangban a kortárs trendekkel – nemcsak a zenére és a szövegvilágra igaz mindez, de nyomon követhető ez a tudatosság a zenekar megjelenésétől egészen a videoklipek koncepciójában, megvalósításában is” – méltatta a zenekart Both Miklós.Albumok:
CORDUROY CLUB (2019)
LESZ, AMI LESZ (2020)
DIGITÁLIS/ANALÓG (2022)
Az interjú eredetileg a Dal+Szerző magazin 2022/01. számában jelent meg.
Categories: Dalszerzőkről
Leave a Reply