Csak eredeti áron lehet továbbadni a Paramore-jegyeket – már ahol a törvény ezt engedi

Négy év után tér vissza a Paramore, így hatalmas az érdeklődés utánuk. Ráadásul több koncertet „intim”, kis helyszínekre hirdettek meg. A helyzet tehát ideális lenne a jegyüzérek számára – ezért a zenekar a Ticketmaster Face Value Ticket Exchange programját használja. Ez azt jelenti, hogy ha valaki jegyet vett, mégsem tud elmenni, akkor kizárólag az eredeti áron tudja továbbadni a jegyét.

Radikális lépés ez a jegyüzérek ellen, de megvan az ára: a jegyek a Ticketmaster rendszeréhez és annak mobilapplikációjához kötődnek. Csak itt lehet jegyet vásárolni (vagyis igényelni, és a rendszer csak akkor von pénzt a bankkártyáról, ha visszaigazolják az igénylést), és kizárólag itt lehet továbbadni a jegyet.

Ráadásul az USA nem minden államában legális ez a megoldás: mint a zenekar a Facebookra kiírta, New York államban a törvény nem engedi az újraeladás árának korlátozását. Ugyanakkor egy új jogszabály kötelezi az eladót arra, hogy elárulja, ő mennyiért vette a jegyet, amit árul. Mindenesetre a Paramore ahol tudja, alkalmazni fogja a korlátozást.

A jegyüzérek régóta komoly problémát jelentenek. A korlátozásuk nehézkes (pl. a jegyek személyazonosításra alkalmas dokumentumokhoz kötése), ráadásul sokan úgy érvelnek, hogy az eredetinél jóval magasabb újraeladási árak azt bizonyítják: a piac magasabb jegyárakat is elviselne. Akkor pedig miért a jegyüzérek, és miért nem a zenészek és a szervezők kapják ezt a többletet? Ez motiválta a Ticketmaster dinamikus árazási rendszerének bevezetését, ám amikor nyáron Bruce Sprinsteen turnéjára – legalábbis egy időre – több ezer dollárig felmentek az árak, abból komoly felháborodás lett.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .