Sztárok ügynökei, virágzó zeneipar, határokon átívelő mentorálás – a BUSH konferenciaprogramja

A hetedik Budapest Showcase Hub, avagy BUSH szokás szerint nemcsak koncerteket (szám szerint 13 ország 31 előadóját) kínál, hanem szakmai programokat is. Az október 20-án és 21-én, csütörtökön és pénteken a Fészekben tartott konferencián ismét lesznek speedmeetingek és workshopok is. Így például a Europe in Synch nevű, nyolc partnert összefogó európai szervezet filmesek és kiadók, zeneműkiadók jelentkezését várja – elérhetőség a honlapon. Ismét lesz Grantourismo, valamint workshop az asszertív kommunikációról, tárgyalási technikákról, valamint a Yamahának köszönhetően a dalszerzésről, producerelésről.

A BUSH vendége lesz Simon Goffe, a Worldwide FM alapítója a legendás DJ, Gilles Peterson mellett, fesztiválszervező, menedzser (többek között Roni Size mellett dolgozott). Vele és az egyik legismertebb fellépővel, Ivan Dorn ukrán előadóval beszélgetést hallgathatunk majd.

Szintén nagy fogás a Los Angeles-i Creative Artists Agency (CAA) munkatársa, Claudio Lillo. A világ legismertebb ügynökségei közé tartozó cég olyan sztárokkal dolgozik, mint Beyoncé, Ariana Grande, az Aerosmith stb., illetve a sportban is vezető szerepet tölt be. A CAA londoni irodájából érkező, szintén sztárokat képviselő (A$AP Rocky, DJ Shadow, Madlib, Little Dragon) Lillo az ATC Live és az Earth Agency munkatársával szerepel egy kerekasztal-beszélgetésen.

A TuneCore többek között a kelet-európai régióért felelős vezetője, Ivan Ivanov a független zenészek lehetőségeiről, a számukra rendelkezésre álló eszközökről tart előadást. Lesz beszélgetés a zeneipar növekvő bevételeiről (az élőzenétől az NFT-ig), a zeneiparon belüli hatalmi viszonyokról, a showcase fesztiválok szerepéről, a live stream és a jogdíjak kapcsolatáról, a mesterséges intelligenciáról és a merch új, fenntartható formáiról. A zeneipari mentorálást országokon átnyúlva több szervezet is megpróbálja fejleszteni, ezek képviselői is bemutatkoznak.

Az egyes programok ismertetése a BUSH honlapján olvasható; jegyek a Liszt Ünnep oldalán kaphatók; a konferencia Facebook eseménye itt található.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.