A karácsonyi zenék szezonja egyre később kezdődik, és hirtelen ér véget

Tavaly írtunk arról, hogy a stream megmutatta, hogy a karácsonyi zenék iránti hallgatói érdeklődés korában elkezd nőni, mint ahogy pl. a rádiós szerkesztők elkezdik ezeket játszani.

Most a Last.fm közölt több mint másfél évtizedet átfogó statisztikát az ünnepi dalok hallgatottságáról. (Meg kell jegyezni, hogy nem biztos, hogy a Last.fm felhasználói reprezentálják az összes zenehallgatót; másfelől viszont ilyen hosszú távú statisztikát mások nem tudnak készíteni.) A karácsony előtti emelkedés lefolyásának ismertetése mellett érdekes eredmény az is, hogy a teljes zenehallgatás kb. 1-2%-át egész évben az ünnepi dalok teszik ki.

Az adatok azt mutatják, hogy ez az arány november végén-december elején kezd emelkedni. Ezen belül az évek alatt egyre később kezdődik az ünnepi szezon a felhasználók számára: a felívelés 2007-ben még november 24-én indult el, 2020-ban viszont december 5-én.

Nem meglepő módon a meredeken emelkedő görbe december 24. és 26. között éri el a csúcsát, ami viszont az évek alatt magasabbra került. Másfél évtizede még a karácsonyi zenehallgatás kb. 9%-át tették ki az ünnepi dalok, most viszont már 17%-ot.

A csúcs után viszont nem fokozatos visszaesést látunk, hanem 27-én azonnal az év közben látható szintre esik vissza a görbe, ami csak január 1-én emelkedik meg egy kicsit,

Egyébként évek óta az All I Want For Christmas Is You a legtöbbet hallgatott karácsonyi sláőger, ami idén – a fentieknek némileg ellentmondva – a korábbiaknál hamarabb, december közepe előtt a Billboard amerikai és globális listáját is vezeti. A december 8-ával végződő héten a Spotify globális listáján is az 1. helyen állt, míg tavaly csak azon a héten jutott el a csúcsra, ami december 23-án végződött. A magyar listán egyelőre az 5., vagyis kb. ugyanúgy áll, mint tavaly. A YouTube listáján e sorok írásakor a 8. helyen áll Mariah Carey dala, ami kicsit jobb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.