Dal+Szerző Playlist #117: Az ősz YouTube-slágerei

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató sorozata.

Az aktuális playlistek meghallgathatók itt:

Spotify – Deezer – YouTube

Az elmúlt időszakhoz képest az őszi YouTube-toplisták kicsit változatosabbak lettek. Az évszak legnagyobb sikert arató dala, a four moods október közepéig állt az első helyen, azóta viszont több különböző szám is az élre jutott, akár egymást váltogatva. Vagyis ebben az időszakban nem volt olyan egyértelműen domináns YouTube-sláger, mint az mostanában megszokott lett.

A Playlistet szokás szerint a Népszerű zeneszámok lista alapján állítottuk össze, ami ugyanannak a dalnak a különböző videókban megszólaló változait egyben számolja – ez több esetben is fontos, tekintve a dalszövegvideók és különféle más verziók sokaságát.

Azahriah: four moods

Mint arról a nyári toplisták ismertetésében írtunk, Azahriah és Desh közös albuma különleges volt abból a szempontból, hogy bár a rajongók kiválasztottak maguknak néhány kedvencet, a lemez többi számát is nagyon sokat hallgatták a YouTube-on és a Spotify-on. Azahriah augusztus végén megjelent, silbak című EP-jének hat száma között nagyobbak voltak a különbségek: az angol-magyar four moods kiugróan népszerű lett, ősszel összesítve 9 millió fölötti nézettséget szedett össze. Emellett az EP-ről a Téveszmék című dal szerepelt még jól, illetve Azahriah-tól a Dzsúdlóval közös Várnék is bekerült a top 10-be. A four moods az első Azahriah-dal a Mind1 óta, amit a rádiók is játszanak: a top 40-es listán a 15., a külön magyar listán az 5. helyig jutott.

Zene és szöveg: Baukó Attila. ISWC kód: T-312.816.866-7

Aranyszemek: Habibi

Közismerten a mulatós zene kifejezetten népszerű a YouTube-on (a témáról lásd a Music Hungary beszélgetéséről szóló beszámolónkat), de mostanában ritkábban arat ilyen sikert, mint a heti listákat kétszer vezető, összesítve 6,.6 millió nézettséget összeszedő Habibi. Az Aranyszemektől bekerült ősszel a top 10-be a Kamimo című dal is. (Legnagyobb sikerük, a 2019 nyarán nagyot arató Szerelmednek záloga pedig már 27 millió fölött jár.)

Zene és szöveg: Horváth Dániel. ISWC kód: T-312.972.280-7

Kiss Kevin: Csinibaba

Az X-Faktor az utóbbi időszakban sorra bemutat a YouTube-on aztán sikeressé váló előadókat. Ilyennek bizonyult Kiss Kevin is, aki ezzel a trendekkel szembemenő dallal 4,8 milliós nézettséget szerzett; a legjobb helyezése a 3. volt.

Desh & Azahriah: Papa

Desh október 25-én jelentette meg szólólemezét, amiről ez a dal érte el a legnagyobb sikert: kétszer a lista első helyére is került, az ősz végéig 4,7 milliós nézettséget szerzett. Szintén jól szerepelt a YouTube-on a 2021-22 telén hatalmasat arató, és a toplistáról azután is sokáig kirobbanthatatlan Kukásautó új, Azahriah verzéjével kiegészített változata, illetve a Malibu című dal. Érdekesség még, hogy a Papa dalszövegvideójának nagyobb a nézettsége, mint az egy héttel később kijött hivatalos klipnek

Valmar: Színvak

Az Úristen azután, hogy dominálta a tavaszi és a nyári toplistákat, még ősszel is összeszedett 4,6 milliós nézettséget; ettől kicsit lemaradt ez a rockos új dal, 4,1 millióval. (A kettő között kijött szám, a Bombázó nem aratott ehhez fogható sikert.) A four moods mellett a YouTube-sikerek közül csak ezt játszották a rádiók, bár jóval kevesebbet: a top 40-be ugyan nem került be, de a magyar listán a 25. helyig eljutott.

Beton.Hofi & Hundred Sins: Bagira

A 2021-ben feltűnt – és a kritikusokat is maga mellé állító – Beton.Hofi 2022-ben megtöltötte a Budapest Parkot és kiadta eddig legnagyobb slágerét. A fiatal producer Hundred Sins jellegzetes alapjaival kísért Bagira őszi nézettsége 3,9 millió volt. Ez ráadásul úgy ingadozik, amit ritkán látni: az augusztus közepén megjelent szám novemberben ismét elindult felfelé a toplistán, ahol a legjobb eddigi helyezése az 5. volt.

Martin Laurent: Fekete BMW-vel megyek hozzá

A mulatós műfaj másik nagy őszi sikere ez a nyár végén megjelent dal, ami ráadásul klip nélkül tudott 3,9 milliós nézettséget összehozni.

Manuel x Valmar: Palvin

A videó alatt a legnépszerűbb komment így szól: „Ezt miért nem nyár elején csináltátok meg? Annyira fresh ‘megjött a summer’ vibe-om, de amúgy nagyon király lett”. Ezzel együtt 3,8 milliós nézettsége lett ősszel a dalnak, aminek a legjobb helyezése a 2. volt a heti listákon. (Ugyanennek a párosnak nagyobb, ráadásul ténylegesen nyári slágere volt az Éget a nap – pontosabban azt Valmar x Manuel néven hozták ki.)

KKevin feat. Bruno x Spacc: Topshit

KKevin eddigi legnagyobb sikerét G.w.M. mellett aratta 2020 őszén. A 3,6 milliós őszi nézettségű Topshit stílusában leginkább a dalban vendégeskedő Bruno x Spacc tavasszal, majd nyáron arató, erotikus töltetű YouTube-slágereire hasonlít.

Lacika: Sosem találsz jobbat

A latinos beütésű R&B is régóta népszerű műfaj a YouTube-on, most ősszel a stream oldalakon Dobozi László néven szereplő Lacika dala érte el ebből a legnagyobb, 3,2 milliós nézettséget.

Zene és szöveg: Dobozi László. ISWC kód: T-313.020.829-2

A Playlist meghallgatható a Deezer-en, a Spotify-on:

és a YouTube-on:



Categories: Playlist

Tags:

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.