Sárik Péterrel a címlapon – megjelent a Dal+Szerző magazin új száma

A tartalomból:

Címlapunkon az idén az év könnyűzeneszerzőjeként elismerést kapott, és ezzel már kétszeres Artisjus-díjas Sárik Péter, a hazai zenei élet egyik legsokoldalúbb zongoristája: interjúnkban többek között olyan témákról beszélgettünk, mint a zenekarvezető felelőssége, a műfaji korlátok átlépése, vagy hogy szentségtörés-e egy mindenki által hallott klasszikus darab újraértelmezése.

Zsoldos Béla azon kevés zenész és szerző közé tartozik hazánkban, akinek játékát vagy az általa írt dalok, darabok valamelyikét jó eséllyel akkor is hallotta már az olvasó, ha nem tudja, hogy őt hallotta. Az idén Artisjus-életműdíjjal jutalmazott művész továbbra is olyan szenvedéllyel és lelkesedéssel játszik, tanít, komponál és hangszerel, amit huszonévesek is megirigyelhetnének.

Vajda Gergely vagy Gregory Vajda két földrészen, két néven zenél és ír szimfonikus műveket, operákat, klarinétdarabot. Esterházy Péter Fuharosok című kisregényéből írt operai monodrámája idén nyert Artisjus-díjat, és a fentiek alapján feltételezhetjük, hogy a zene tölti ki az életét.

Lázár Dániel fiatal kora ellenére a budapesti koncertélet rendszeresen foglalkoztatott zeneszerzője és immár Artisjus-díjasa. Hogy huszonhat évesen hogy látja zenei környezetét, munkájában hogyan balanszírozik tudatosság és flow között, interjúnkból kiderül.

Petőfi Sándor felesége. A csalfa, a hűtlen Szendrey Júlia, a nadrágos, a dohányzó és rövid hajú Szendrey Júlia – csak néhány azon sztereotípiák közül, amelyek gyakran felmerülnek vele kapcsolatban és jelentős hatást gyakorolnak a róla szóló szövegek narratíváira. Irodalmi rovatunkban Gyimesi Emese Artisjus-díjas kötetéből hozunk részletet, amely Szendrey Júlia irodalmi pályafutását meséli el társadalomtörténeti kontextusban.

Az új lapszámban interjúk keretében körbejárjuk, milyen lobbitevékenységet folytat egy új, zeneipari szereplőknek megfelelő adózási forma érdekében a Music Hungary Szövetség, Egyedi Péter pedig bemutatja a már másodjára megrendezett Orfűi Dalszövegelő tábort.

A Dal+Szerző magazin 38. számát olvasd online, vagy kapj fel egy nyomtatott példányt az Artisjus irodájában.



Categories: Hírek

Tags: , , , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .