A MIDiA piackutató közzétette jelentését a stream előfizetők számának alakulásáról. A cég becslése szerint 2022 első félévének végén 616 millió előfizetője volt a különféle stream szolgáltatóknak.
Továbbra is a Spotify a legnagyobb, bár csökkenő részesedéssel (30,5%). A kevesebb mint fele ekkora Apple Music (13,7%) mögött a harmadik immár nem az Amazon Music, hanem a kínai Tencent (13,4%). A YouTube Music az ötödik az Amazon után, a Deezert (1,5%) a kínai NetEase és az orosz Yandex is megelőzi. Az összes többi szolgáltató együttvéve 10,2%-os részesedéssel bír. Mint az alábbi ábrán látható, az előfizetési bevételek sorrendje egészen más: a Spotify, Apple, Amazon, YouTube Music mögött messze lemarad a jóval olcsóbban elérhető Tencent.

Ezeknél az adatoknál is fontosabbak a trendek, vagyis az, hogy a romló gazdasági körülmények ellenére az előfizetők száma növekedett, igaz, 2021-hez képest csökkenő mértékben. A MIDiA elemzője, Mark Mulligan szerint általában elmondható, hogy az otthoni szórakozás jól teljesít még recesszió idején is, mert az emberek inkább a szabadidős kiadásaikat (vendéglátás, bárokba, klubokba járás) fogják vissza, és többek költenek arra, ami otthon elérhető. Mint Mulligan írja, korábbi recessziós időszakokban megfigyelhető volt, hogy a rúzsok eladása megugrott, mert ezek „megfizethető luxusnak” számítottak a drágább luxuscikkekhez képest, amikről sokaknak le kellett mondania. Szerinte a streamnek jó esélye van arra, hogy hasonló szerepet töltsön be.
Miközben Ázsia (ezen belül leginkább Kína) meglódult, a fejlett stream piacokon a növekedés lassuló mértéke már évek óta megfigyelhető trend. Ez tehát a makrogazdasági környezet helyett inkább írható annak számlájára, hogy ezeken a piacokon már egyre kisebb a növekedési potenciál, a még bevonható közönség a szolgáltatók számára. Mulligan szerint további növekedés már csak azzal érhető el, hogy a mostanáig nagyon hasonló szolgáltatásokat kínáló cégek megpróbálnak egyes specifikus fogyasztói szegmenseket jobban kiszolgáló termékekkel előállni. (Feltehetően itt Mulligan egyszerre utal az olyan niche közönségekre, mint a klasszikus zene rajongói, vagy egyes előadók legelkötelezettebb rajongói; valamint azokra, akiket olcsóbb, kevesebbet kínáló platformokra lehetne becsábítani). Lehetséges, hogy ez a piaci szegmentálódás, amit már régóta sokan sürgetnek, a lelassuló növekedéssel végre beindul majd a fejlett piacokon.
Categories: Hírek
Leave a Reply