A Believe a francia és német piacon is felzárkózott a major kiadókhoz

Mint arról részletesen itt írtunk, a kiadóhoz nem szerződött, független terjesztőt választó, jellemzően kevesek által hallgatott zenészek összesítve egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a zenehallgatásból, olyannyira, hogy az már a majorok piaci részesedésén (és ezáltal a jogdíjain) is látszik. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez lesz a közeljövő egyik meghatározó témája.

Ezért is fontos fejlemény, hogy a francia Believe 2021-ben a francia piacon a helyi előadókat tekintve a második legnagyobb piaci részesedést érte el, 2022-ben pedig Németországban a harmadik helyre került a Universal és a Sony mögött. (Ezt a részesedést a 10 ezer legtöbbet streamelt előadó listája alapján számolták, amiből kivették a nemzetközi sztárokat, tehát csak a német, osztrák és svájci előadókat vették figyelembe. A francia számítást nem pont így, de hasonlóan végezték.) Vannak műfajok, mint például a hiphop, ahol már a német piacon is a másodiknak számítanak.

A Believe persze nemcsak a független zenészeket terjesztő TuneCore tulajdonosa, hanem kiadói szolgáltatásokat is nyújt, illetve több kiadót (pl. a metalban meghatározó Nuclear Blast, a hiphoppal és elektronikus zenével foglalkozó Groove Attack stb.) is felvásároltak. Mint a Believe német vezetője a MusicWoche-nak elmondta, van egy modelljük arra, hogyan mozoghat egy-egy előadó a különböző szintek között: lehet, hogy függetlenként kezd, majd szüksége lesz kiadói szolgáltatásokra, végül leszerződik egy kiadóhoz.

Így a Believe sikere nem tisztán a független zenészek növekvő súlyát jelöli, de nem is egy új major megjelenéséről kell beszélnünk. De mindenképpen jelentős fejlemény, hogy a negyedik és az ötödik legnagyobb zenei piacon is a meghatározó szereplők közé emelkedett egy ilyen (a hagyományos modellek felől nézve) hibrid cég.

https://youtu.be/DR8T02RovQ8


Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.