A Spotify elküldött 500 embert, mert nagyon elszaladtak a működési költségek

Számos más tech céghez hasonlóan a Spotify is nagy leépítést jelentett be: megválnak az alkalmazottak kb. 6%-ától, több mint 500 embertől. Ennek az okai részben hasonlóak ahhoz, ami a tech szektor más cégeinél történt: a pandémia alatt felduzzasztották az alkalmazottak számát, de kiderült, hogy a lezárások elmúltával ennyi ember fizetését nem tudják kigazdálkodni. Ezen túl specifikus, csak a Spotify-ra jellemző okok is állnak a háttérben. Ezekről a Music Business Worldwide közölt elemzést.

A zeneipari szaklap kiemeli, hogy 2022 harmadik negyedévében a Spotify működési költsége meghaladta az 1 milliárd dollárt; ez több mint kétszerese az egy évvel korábbi adatnak. Ez a költség a kb. 3,3 milliárd dollár bevételhez képest hatalmas, pláne úgy, hogy ugyebár ez utóbbi jó része (kb. 70%-a) a jogtulajdonosokat illeti.

A működési költségek majdnem fele marketingre és salesre ment, de ami igazán fenntarthatatlanná tette a növekedést, az a bérköltség volt. 2021-ben átlagban 6600 embert foglalkoztatott a svéd cég (ami az előző évhez képest plusz ezer fő volt), 2022 harmadik negyedévére ez 9800-ra növekedett. Az MBW azt írja, hogy ezt érdemes azzal összehasonlítani, hogy a Universal Music Groupnak 2021 végén ennél kevesebb, 9500 alkalmazottja volt.

Daniel Ek alapító ezt írta az alkalmazottaknak küldött levélben: „2022-ben a működési költségek növekedése kétszer akkora volt, mint a bevételeké. Ez hosszú távon mindenképpen fenntarthatatlan lett volna, de a makrogazdasági körülmények még nehezebbé tették a helyzetet. Sok más cégvezetőhöz hasonlóan én is reménykedtem abban, hogy a pandémia alatti növekedés fennmarad, és hittem abban, hogy megvéd minket az, hogy sokrétű, globális szolgáltatást nyújtunk, és a reklámköltések visszaesése kevéssé érint minket. Visszatekintve látom, hogy túl ambiciózus voltam a befektetések területén a bevételek növekedéséhez képest. Ezért teljes mértékben vállalom a felelősséget.”

A MBW ugyanakkor egy másik területen is „túl ambiciózusnak” tartja a Spotify stratégiáját. Sok szó esett arról, mennyit fektetett a cég a podcastokba, cégfelvásárlásokba és exkluzív szerződésekbe. A zeneipari lap számításai szerint az elmúlt négy évben 1,1 milliárd dollárt költöttek erre a területre. Ehhez képest a podcastokhoz köthető bevételek eltörpülnek: 2021-ben kevesebb mint 200 millió euro volt ez, ami ugyan az előző évhez képest 300%-os növekedés, de láthatóan igen kevés.

A cégvezetésben több ember is úgy véli, hogy hamarosan (pár év múlva, vagy 2030-ra) komolyan nyereséges lesz a podcast-üzlet – igaz, közülük Dawn Ostroff, a podcast-terjeszkedésért felelős vezető most távozott a Spotify-tól.

A másik oldalon viszont a Spotify még mindig nem emelt árat – pedig most már több riválisa, az Apple Music és az Amazon Music is megtette ezt, a YouTube pedig a családi prémium előfizetés árát növelte.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.