Teljesen új dizájnnal, több videóval próbálja a Spotify mélyíteni a zenészek és a rajongók közötti kapcsolatot

A Spotify egy sor változást jelentett be Stream On nevű eseményén, amik közül az app főoldalának teljesen új dizájnja keltette a legnagyobb figyelmet. A fokozatosan minden felhasználóhoz eljutó újítás azt jelenti, hogy vertikálisan sorakoznak egymás után az ajánlások zenékre, playlistekre, podcastokra, hangoskönyvekre.

Van, amikor egy 30 másodperces audio részlet statikus borítóval párosul, de komoly szerepet kapnak a régóta ismert loopolt Canvas videók, és komoly újítást jelent a Spotify Clips. Ez legfeljebb 30 másodperces videókat jelent, amiket arra használhat az előadó, hogy beszéljen az új megjelenéséről, bepillantást adjon a színfalak mögé, általában véve: történetet meséljen.

A Spotify-alapító Daniel Ek a Stream On után interjút adott a Billboardnak, amiben arról beszélt, hogy ezeknek az újításoknak az a célja, hogy segítse a zenészek és a közönség közötti kapcsolat kialakítását, elmélyítését. Kissé talán önkritikusan megjegyzi, hogy „ahogy a zene egyre inkább playlistekről szólt, úgy egyre több dallal találkoztunk, aminek az előadójáról semmit nem tudtunk”. Ezen segítenek a történetmesélést, kontextualizálást visszahozó új videós megoldások, elismerten az ilyesmire igen fogékony Z generációt is megcélozva.

Szintén ezt a célt szolgálja, hogy a megjelenés előtt el lehet indítani egy visszaszámláló oldalt, ami a presave, a dallista megmutatása mellett szintén tartalmazhat exkluzív videókat.

https://www.youtube.com/watch?v=TJfhuhNTL8I

Az új kezdőlapról szinte mindenkinek a TikTok jutott eszébe, azonban a Music Ally rámutat egy fontos különbségre: míg a videómegosztó célja az, hogy az ember minél több időt töltsön a főoldalon, addig a Spotify inkább azt szeretné elérni, hogy elindítsunk egy albumot, playlistet, podcastot, vagyis akkor sikeres, ha elirányít a főoldalról. Minden ajánlásnál lehetőség van az album, playlist stb. oldalára való továbblépésre, a zene közvetlen elindítására és arra is, hogy a felhasználó a gyűjteményéhez adja a hirdetett dalt, albumot.

Szintén most mutatta be a Spotify az „AI DJ” nevű szolgáltatást. A kurátorok és algoritmusok segítségével összeállított dalok között beszél is a DJ, kommentárokat fűz a zenékhez, bemutatja a kontextust – a szöveget mesterséges intelligencia hozza létre. A Spotify szerint az egyedülálló zenehallgatási mód mögött az volt az inspiráció, hogy „az emberi hang a legfontosabb a mélyebb kapcsolat kialakításában”, ezért nagyon fontos, hogy a mesterséges intelligencia minél valósághűbb szövegeket generáljon. A Smart Shuffle pedig a felhasználó saját playlistjeit egészíti ki odaillőnek gondolt számokkal.

A Spotify emellett kiterjeszti a sokat vitatott – egyesek szerint a payola kortárs formáját, mások szerint igen hatékony marketingeszközt jelentő – Discovery Mode elérhetőségét a korábbinál több előadó számára. A teljes oldalas, Marquee fantázianevű hirdetések is szélesebb körben lesznek elérhetők. A megvásárolható merchre és koncertjegyekre is a korábbinál többször hívja majd fel a figyelmet az app.

Daniel Ek a Billboardnak elmondta, hogy a látható újítások mellett a teljes, az ajánlásokért felelős gépi tanulási rendszert is újraírták. A változásokról azt mondta: a Spotify akkor vezet be valamit, ha arra a közönségnek és az alkotóknak is igénye van. Ha csak az alkotók vágynak valamire, de a közönség nem, az nyilván nem lesz működőképes; de fordítva is, hiába akar valamit a közönség, amit utálnak az alkotók, az „hosszú távon nem lesz fenntartható”.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .