Az olasz jogkezelő nem fogadta el a Meta egyoldalú ajánlatát, mire az felállt a tárgyalóasztaltól

2023. január 1-én lejárt az olasz közös jogkezelő SIAE és a Facebookot és az Instagramot is működtető Meta megállapodása, a tárgyalások pedig eredmény nélkül értek véget. A Meta közleményében úgy fogalmaz, hogy mivel számukra “abszolút prioritás” a szerzői jog védelme, ezért elkezdték a SIAE repertoárjának eltávolítását a zenei könyvtárukból, ami elsősorban a Facebookra és az Instagramra feltöltött videókat érinti (ezeket vagy törlik, vagy elnémítják a SIAE által képviselt szerzeményeket). A közlemény szerint “tovább dolgoznak azon, hogy minden felet kielégítő megállapodás szülessen”.

Más képet fest a tárgyalásokról a SIAE sajtóközleménye. Eszerint “az olasz szerzőket és zeneműkiadókat elképesztette a Meta egyoldalú döntése”. A jogkezelő arról ír, hogy a Meta azt kérte tőlük, hogy anélkül fogadják el az ajánlatukat, hogy előtte “közösen, átlátható módon” felmérték volna a katalógus valós értékét. A Meta azt is megtagadta, hogy a SIAE rendelkezésére bocsássa azokat az adatokat, amik alapján egy méltányos megegyezést lehetett volna kötni. Tudni kell ehhez, hogy a Facebook nem a bevételmegosztás (például a YouTube vagy a Spotify által követett) módszerével határozza meg a jogdíjat (egy tavaly nyáron bevezetett kivétellel), hanem egy összegben fizet a jogtulajdonosoknak egy meghatározott időszakra. Erre az összegre a SIAE álláspontja szerint a Meta úgy tett ajánlatot, hogy nem közölte azokat az információkat, amelyek alapján el lehetett volna dönteni, hogy az valóban méltányos összegnek nevezhető-e.

A jogkezelő közleményében jelzi, hogy továbbra is nyitott a megállapodásra, amennyiben az átlátható feltételek között születik meg. Ugyanakkor nem fogadják el, hogy tárgyalópartnerük erőfölényével visszaélve az olasz kreatív iparág kárára próbáljon meg faragni a kiadásain. Szerintük egyébként a Meta eljárása ellentétben van az európai szerzői jogi irányelv alapelveivel.

A Corriere della Sera úgy tudja, hogy a SIAE azt szerette volna elérni, hogy a Meta a bevételmegosztás módszere szerint fizessen jogdíjat, és hogy a cég számoljon el azzal, hogy a felhasználók által készített videókban megszólaló olasz zenék milyen gazdasági értéket képviselnek.



Categories: Hírek

Tags: , , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Discover more from

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading