A korábbinál jóval kisebb mértékben nőtt a Spotify-jogdíjakból jól keresők száma

A Spotify a Loud & Clear című aloldalt azért hozta létre, hogy egy-egy év adatait összefoglalja; vagyis hogy segítsen „a zenészeknek átlátni a stream gazdasági működését”. Az adatokat nemrég frissítették a 2022-es számokkal.

Ahogy tavaly, idén is arra helyezték a fő hangsúlyt, hogy a kifizetett (a Spotify teljes működése alatt összesítve már a 40 milliárd dollárt közelítő) jogdíjak hogyan oszlottak meg a zenészek között. Valamint ismét hangsúlyozták, hogy igaz, hogy már 9 millió előadó töltötte fel a zenéjét a katalógusba, közülük mintegy 200 ezer „professzionális vagy arra vágyó” zenész van csak – a következő kritériumok alapján: legalább tíz dala van a katalógusban, elérte a havi átlag 10 ezer hallgatót, és 2022-ben legalább egy (élő vagy online) fellépése volt. (Hozzáteszik, hogy egy művész szándékára persze nehéz pusztán az adatok alapján következtetni.) Spotify azt hangsúlyozza, hogy a jelentősebb összeget keresők számát nem a 9 millióhoz, hanem inkább ehhez a 200 ezerhez kell viszonyítani.

Azoknak az előadók száma, akinek a zenéi után kifizetett éves szinten elérte a 10 ezer dollárt (3,7 millió forintot), 2022-ben 57 ezer volt, vagyis a fenti 200 ezres becslés 29%-a. (Ezen a jogdíjon osztozik az előadó és a kiadó, vagy a szerző és a zeneműkiadó.) Másfelől ezek a professzionális(nak feltételezett) zenészek kapták a Spotify-jogdíjak 95%-át. Először történt meg, hogy 10 ezernél több előadó (és ha van, a kiadója) kapott 100 ezer dollárnál több jogdíjat, 100-nál több országból – olvasható a Loud & Clear oldalon.

Ugyanakkor a Music Business Worldwide felhívja a figyelmet arra, hogy a Spotify csak azt emeli ki, hogy a különböző jövedelmi kategóriákba tartozó előadók száma milyen nagyot nőtt 2017 óta. Kevésbé rózsás a kép, ha ezt nézzük, hogy milyen volt a növekedés mértéke 2022-ben. Ha az összes, legalább 10 ezer dollár jogdíjat termelő előadó számát nézzük, akkor az éves növekedés mértéke 2021-ről 2022-re 8,4%, a korábbi években viszont ez mindig jóval magasabb volt: 19-25% éves szinten 2017 óta.

Az MBW megnézte azt is, milyen változások voltak az egyes jövedelmi kategóriákban a korábbi évekhez képest. A Spotify által már jelentős összegként meghatározott 10 ezer dollár és a következő szint, a 100 ezer dollár (37 millió forint) közé esők száma nagyobbat nőtt, mint korábban, viszont majdnem mindegyik, ennél magasabb jövedelmi kategóriában jelentősen, akár 50%-osnál is nagyobbat csökkent a növekedés mértéke.

Persze a lassuló növekedés is növekedés, ugyanakkor a Spotify előszeretettel hangoztatja, hogy a céljuk az, hogy egymillió alkotó számára tegyék lehetővé a megélhetést, és ezek a számok azt mutatják, hogy a hangzatosan megfogalmazott cél egyre távolabb kerül.

Érdemes még néhány adatot kiemelni a Spotify oldaláról. Az egyik az, hogy a legalább 10 ezer dollárt kereső zenészek kb. negyede nincs kiadóhoz szerződve, hanem egy digitális terjesztőt használva, szerzői kiadásban jelentette meg a zenéit (és a terjesztő jutalékát leszámítva így a jogdíj nagy része tényleg őt illeti). Ez az arány 2022-ben is kb. ugyanekkora volt.

A másik pedig arról szól, hány régebbi, a streammel jelentős jogdíjat kereső előadó van – hiszen az elmúlt időszakban rengeteget hallottunk egyrészt a katalóguseladásokról, másrészt arról, hogy mennyivel nőtt a régi (valójában a másfél évnél régebbi) zenék hallgatottsága. A Spotify a következő meghatározást alkalmazta: „nagy öregnek” nevezhető egy zenekar, ha legalább havi félmillió hallgatója van, és a hallgatottság legalább 80%-át több mint öt éves zenék teszik ki. Ezeknek a kritériumoknak összesen 3400 előadó felelt meg, akik átlagban évi 433 ezer dollár (160 millió forint) jogdíjat termeltek.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .