Ha benne vagyok, mindig kivirulok – Interjú Lázár Dániellel

Mindig izgalmas egy fiatal zeneszerző szemével nézni a kortárs zenei életet:
Lázár Dániel fiatal kora ellenére a budapesti koncertélet rendszeresen foglalkoztatott zeneszerzője és immár Artisjus-díjasa. Belekóstolt már a filmzeneszerzésbe, reklámzenébe, zenei rendezőasszisztensi feladatokat is elvállal, és akkor még nem is beszéltünk zenetanári tevékenységéről. Hogy húszas évei végén hogy látja zenei környezetét, munkájában hogyan balanszírozik tudatosság és flow között, máris kiderül.

Dal+Szerző: A külső szemlélő számára kifejezetten szerencsés lehetsz, hiszen folyamatosan jelen vagy, felkéréseket kapsz és megjelennek műveid. Hol volt az a fordulópont, amikor kiderült, hogy Lázár Danit érdemes megkeresni?
Lázár Dániel: Nekem egyrészt valahogy jött magától, de ahogy mondtad, biztos kell ehhez szerencse is. Mindig lebeg előttem egy cél, amiért érdemes zenét írni, vagy egy koncert, vagy egy megkeresés. A Zeneakadémián adott egy létrejövő kapcsolati háló, megismerhetünk sok szaktársat, szakmabelit és beindul egy körforgás. A tanáraim is segítettek ebben, volt egy-két olyan munka, amibe bekapcsolódhattam.

D+SZ: Mi volt az első olyan helyzet, amikor úgy érezted, hogy neked zenét kell írni?
LD: Elég későn határoztam el, hogy zeneszerzéssel kezdek foglalkozni: érettségi előtt egy évvel tizenegyedikesként döntöttem így. Addig csak hobbiszinten írtam zenét. Templomokban énekeltünk az osztályommal, és egy alkalommal becsempésztem a repertoárba egy saját darabomat, és kimondottan jó érzés volt, ahogy megszólalt. (nevet) Az egyik tanárom hallotta és megjegyezte, hogy egyébként foglalkozhatnék ezzel. Leültünk. Először a kórusművemmel kapcsolatban mutatott különféle praktikákat, tett javaslatokat. Addig érzésből csináltam. Ahogy bekerültem a konzi zeneszerzés szakára, majd az egyetemre, ott szembesültem azzal, hogy te jó ég, mennyi irányba el lehet indulni és mennyi technika létezik.

D+SZ: Ahogy mondtad, hirtelen rázúdul az emberre rengeteg információ, tudás, inspiráció, lehetőség, örök kérdés, hogyan kezdjük el felfejteni a fonalat.
LD: Tényleg sokként hat. Viszont valahogy mindig volt egy elképzelésem, hogy milyen zenét szeretnék csinálni, ami számomra azért szerencsés, mert mindig a dallamból indulok ki. Ez volt az összekötő kapocs, hogy bármilyen technikát alkalmazok, ez a koncepció megmarad. Ez alakítja a zenei nyelvezetemet, amelyre persze többféle irányzat hatott. Egyébként nekem a Zeneakadémia-felvételi volt a vízválasztó 2015-ben, ahova egy olyan cselló-zongora darabot írtam, amire azt mondtam, hogy ez már úgy készült, hogy ott van még a régi énem, a csak érzésből, fül utáni írás, de már aktívan használom az elsajátított zeneszerzési technikákat. Tallér Zsófia vezette egyébként a felvételi bizottságot.

D+SZ: Említsünk meg még valakit az ezt megelőző időszakból: Horváth Márton Leventét, akiről leginkább az orgonamuzsikára asszociálhatunk.
LD: Én voltam az első zeneszerzés-tanítványa, nekem pedig az első zeneszerzéstanárom volt! (nevet) Egyébként Marci nagyon kettéválasztotta a zeneszerzést és az orgonát, tőlem pedig máig kicsit távol áll ez a hangszer annak ellenére, hogy nagyon érdekes és inspiráló is lehet. Nem is emlékszem, hogy hallgattunk volna orgonamuzsikát. Ami nagyon megmaradt, hogy pont azzal a dallamközpontúsággal kezdte a zeneszerzés-tanítást, ami engem is foglalkoztatott, hogy egy dallamból hogyan lehet a darabot fejleszteni. Nagyon motiváló volt, később beszélgettünk is erről, hogy milyen érdekes, hogy aztán ezen az úton haladtam tovább.

D+SZ: Pár évvel ezelőtt Marci azt nyilatkozta a Dalszerzőnek, hogy számára nagyon fontos, hogy ne csak zeneszerző legyen, hanem előadóművész is, mert a kettő tevékenység kiegészíti és erősíti egymást.
LD: Abból a szempontból inspirált, hogy ő ezt a két tevékenységet teljesen egyenrangúan kezeli. Eléggé rögös utam volt a zenei pályám elején, mert zongoristának készültem, de kiderült, hogy nem érzem olyan jól magam a színpadon, mint otthon, az alkotómunkában. A tanáraim sem értették, én sem nyújtottam azt, amit elvártam magamtól. Habár Marci inspirációja nem fordított hasonló irányba, és nem oldotta fel a bennem lévő gátakat, de nagy hangsúlyt fektetek abba, hogy ha tehetem, én is részt vegyek az adott darabom előadásában.

D+SZ: Megvan a személyesség is.
LD: Abszolút. Az más kérdés, hogy néha jobb kívülről hallgatni, például a próbafolyamatnál jó, ha van külső fül.

D+SZ: Hogyan zajlik nálad az alkotási folyamat? Nekem a darabjaid egy részéről az ugrik be, mintha egy képzeletbeli filmhez készült volna.
LD: Egyre többször mondják!

D+SZ: Más is mondta?
LD: Igen és egy idő után ebbe picit bele is álltam. Amikor először kaptam hasonló véleményt, azt gondoltam, hogy nem szeretnék filmzenés hatást elérni. Aztán rájöttem, hogy egyébként ez hozzám tartozik, hiszen gyerekkoromban a filmzene indított el. John Williams volt egyértelműen az első, aztán beleástam magam, és megismerkedtem más filmzeneszerzőkkel is, és valahogy egy idő után beleivódott a zenei szövetembe. Azt hiszem, ha valaki a művem alatt elképzel egy világot vagy egy történetet, akkor egészen biztosan elmerült a darab hallgatásában, megéli a zenei folyamatot, ami a koncerten történik.

D+SZ: Nem lehet, hogy mindez vica versa is működik, azaz a mostani filmzenék egy része nagyon sok kortárs zenei elemet alkalmaz?
LD: Igen és ez meglepő, szoktam is ezzel példálózni, hogy ha képpel látja a zenét, annyira nem zavarja a hallgatót egy dissszonáns elem. Mondjuk ez alapján könnyen ráfogható, hogy a mai kortárs zene horrorisztikus elemeket is tartalmaz, miközben egyáltalán nem erről van szó. A Ragyogásban hallható Bartók: Zene húros és ütős hangszerekre és cselesztára című műnek nyilvánvalóan köze nincs a horrorhoz, és mégis egyfajta képi világgal teljesen más hatást képes kiváltani.

D+SZ: Viszont dolgoztál már filmben is.
LD: Még nincs olyan sok tapasztalatom, főleg az egyetemi évek alatt ízleltem bele ebbe a típusú munkába. Balázs Ádámnál tanultam, aki elképesztő rálátással bír erre a szakmára. Ott láttam, mennyire összetett feladat ez, ahol a zeneszerzői tudás mindössze a negyede a teljes egésznek, legalább annyira fontos, hogy megértsük, hogy a másik mit szeretne. Rengeteget mesélt az éppen forgó munkáiról, hogyan oldott meg különböző helyzeteket, és hogy minden film teljesen más kihívásokat tartogat, nem lesz két ugyanolyan munkafolyamat. Azt láttam, hogy kommunikációs oldalról kell rengeteget fejlődnöm, hogy belelássak mások, mondjuk egy rendező fejébe. Ezt szerintem élesben lehet fejleszteni. Reklámfilmet is készítettem már, amit nagyon gyorsan kellett csinálni, nagyon gyors döntéseket kellett hozni.

D+SZ: Ha reklámfilm és gyorsan kell egy kész végterméket felmutatnod, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mivel dolgozol. Rég nem az a helyzet, amikor a kortárs zeneszerző kötött mellényében leül a zongorához komponálni, és ha csörög a vonalas telefon, a felesége azt suttogja a készülékbe, hogy a tanár úr most nem ér rá.
LD:. Több programmal is dolgozom, a kottaíró program Sibelius, a hangszerkesztői program Logic. Nagyon örülök, hogy egyre jobbak és jobbak ezek a szoftverek.

D+SZ: Miközben foglalkozol kotta-grafikával is.
LD: Igen, mert sokszor kell olyan munkát elvégeznem, amikor állandóan megoldásokat kell keresnem, alkotni kell, és ez jóval monotonabb feladat, amivel nagyon szeretek elbíbelődni.

D+SZ: Tehát zen.
LD: Igen! Nálam tökéletesen kiegészíti egymást az alkotói munka, miközben alig várom, hogy megcsináljam a darabom kinézetét, mintha ki lenne már adva. Mindig szánok erre pár napot, hogy olyan legyen a végeredmény, olyan tördelése legyen, hogy úgy kerüljön a zenész vagy a karmester elé, mintha rendesen nyomtatásban lenne. Ezek látszólag apróságok, de rendszeresen kapok visszajelzéseket a zenészektől, hogy olvasható a kotta, nem vesz el felesleges időt a próbán.

D+SZ: Mint zeneszerző mit szeretnél még kipróbálni?
LD: Mindent! (nevet) Nehéz kérdés egyébként. Most éppen próbálok nyitni a könnyűzene felé ismét, valahogy vegyíteni a kortárs zenével, egy olyan világot létrehozni, ami kettő az egyben. De még én sem látom pontosan, csak azt látom, hogy ebből is, abból is merítenék inspirációt.

D+SZ: Ha eddig nem is feltétlen az általad írt zenédben, de néhány kiválasztott koncerthelyszín alapján már próbáltál nyitni, hiszen tartottál már lakáskoncertet, de mutatták már be művedet a Szimplában is, ami nem éppen a Zeneakadémia.
LD: Szerintem ezek remekül sikerültek, főleg a Szimpla, mert nagyon jó érzés volt, hogy teljesen random módon jöttek be emberek, nagyon érdekes volt megfigyelni az őszinte érdeklődést, hogy ez akkor micsoda, mit is hallunk? Már ettől valami megindul a fejekben. Én minél többször szeretnék hasonló helyzeteket teremteni. De visszatérve az eredeti kérdéshez, igazából nem tervezem, mit is szeretnék kipróbálni. Általában mindig jön valami, és ha az olyan, amit még nem próbáltam ki, annak örülök. És ebből azért még elég sok van. (nevet) Célom volt, hogy legyen egy táncjátékom…

D+SZ: …meg is lett…
LD: Igen, viszont nem is jelenti azt, hogy kipipáltam a bakancslistámon, és soha többé nem írok táncjátékot. (nevet) De egy operát majd szeretnék írni. Nagyon szeretem a műfajt.

D+SZ: Milyen lehet egy jó opera 2022–2023-ban Lázár Dani szerint?
LD: Ezen nagyon sokat gondolkodtam, mert ritkán találkoztam olyan kortárs operával, ami olyan nagy hatást gyakorolt volna rám, mint mondjuk egy Wagner-opera…

D+SZ: Tényleg az ellenpontok embere vagy.
LD: Nagyon szubjektív ez a véleményem. Viszont előfordul, amikor pont pozitív irányban lepnek meg. A jó opera elsősorban attól függ, milyen témát kellene feldolgoznom. Anélkül nem is tudnám megmondani, milyen zene készüljön az operához. Talán pont ezért nem fognak meg sokszor a kortárs operák: olyan témát választanak a szerzők, hogy nem alkalmasak arra, hogy kibontakozzon a dráma. Annyi kitételnek kell megfelelni: érthető történetet kell érthető módon a színpadra vinni. Ha zenével aláhúzunk egy drámát, annak fennköltebb jelentéstartalma lesz, mint egy színházi előadásnak. Jelenleg van egy tendencia, hogy az opera egy megzenésített színpadi előadás, de én nem ezen az irányvonalon indulnék el. Nálam a zene teljesen együtt élne a drámával. Az opera az egyik legköltségesebb műfaj, és a zeneszerző talán ezért is szeretne mindent beletenni, hogy az operája jól sikerüljön, hiszen ilyen lehetőség ritkán adódik. Éppen ezért biztos vagyok abban, hogy az első operám még csak egy tanulmány lenne. (nevet) ≠

interjú: Bihari Balázs
fotó: Labancz Viktória

Az interjú eredetileg a Dal+Szerző magazin 2022/02. számában jelent meg.

🛈LÁZÁR DÁNIEL
Az 1995-ben született Lázár Dániel fiatal kora ellenére a budapesti koncertélet rendszeresen foglalkoztatott zeneszerzője. Neve filmzeneszerzőként, zenei rendezőasszisztensként, sőt kottagrafikusként és zenetanárként is ismert és elismert. Változatos műjegyzékéből kiemelkedik az Intimate Imitations című, vonószenekarra írt darabja, mellyel 2020-ban különdíjat nyert a FÜR ANIMA Zeneszerzésversenyen. A Szegedi Kortárs Balettel közös, Vadak elnevezésű nagyszabású munkáját tavaly mutatták be a Szegedi Nemzeti Színházban.
A kísérőzenét a Művészetek Palotája is díjazta a 2020-as zeneszerző-pályázatának tánczene kategóriájában. Az elmúlt évek sikerei Lázár Dániel pályakezdésének tendenciózus folytatásai. 2017-ben a Színház és Filmművészeti Egyetem dalversenyén, 2018-ban a Zeneakadémia zeneszerzőversenyén, majd egy évvel később a II. Budavári Beethoven zeneszerzőversenyen is 1. helyezést ért el. 2022-ben Az év junior komolyzenei alkotója az Artisjusnál.



Categories: Dalszerzőkről, Hírek

Tags: , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.