A TuneCore 2022-ben is megrendelt egy nagy jelentést a zeneiparban dolgozó nők helyzetéről, aminek az eredményeit itt ismertettük. A 2023-as Be The Change jelentés 1650 interjú alapján készült, amit a világ 109 országában, a zeneipar számos alterületén dolgozó szakemberrel, alkotóval rögzítettek.
A tavalyi jelentés is közölt már adatokat arról, hogy mennyire másként látják a helyzetet a férfiak, mint a nők, az idei pedig egy külön fejezetet szentel az „érzékelés szakadékának”, abból kiindulva, hogy „nehéz egy olyan problémát megoldani, amiről az emberek egy része azt gondolja, hogy nem is létezik”.
Miközben az összes válaszadó 81%-a gondolja úgy, hogy létezik diszkrimináció a zeneiparban, a nemi diszkrimináció létezéséről már csak 60% van meggyőződve. Ezen belül azonban jelentős a különbség: míg a férfiak 39% gondolja ezt, addig a nők 73%-a, a nembináris válaszadók 83%-a van meggyőződve a nemi diszkrimináció létezéséről. Másfelől a férfiak sokkal inkább úgy gondolják, hogy a zeneipar az átlagnál progresszívabb a nemi egyenlőség elérésének területén, mint a nők.
Ebben a kérdésben egyébként kifejezetten nagyok a területi különbségek: Észak-Amerikában a válaszadók 68%-a, Európában 59%-a gondolja úgy, hogy komoly gond a nemi diszkrimináció; a dél-amerikai, ázsiai és afrikai régiókban mind 50% alatt volt ez az arány.
Az összes megkérdezett 34%-a tapasztalt szexuális zaklatást – akár ő volt az áldozat, akár más -, de a nőknél ez 50% volt. Az áldozatok közül mindössze 13% mondta, hogy a zaklatás tényét akár a munkahelyén, akár a hatóságoknál tudta jelenteni. Harmaduk úgy érezte, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják ezt, ötödüknek pedig egyenesen azt mondták, hogy hallgasson erről. 7% mondta, hogy azok, akiknek szólt, támogatták őt; mindössze 3% mondta, hogy rendelkezésére álltak olyan források, amik segítettek a helyzetben.
Nagy a különbség a lelki egészség területén is. Az összes válaszadó 62%-a mondta, hogy mióta a zeneiparban dolgozik, voltak ilyen jellegű problémái; de míg a férfiaknál ez 48%, a nőknél 76%, a nembináris és transznemű válaszadóknál pedig még magasabb (89 és 82%).
A megkérdezettek több mint fele látja úgy, hogy a férfiakat jobban megfizetik a zeneiparban; 58% szerint nem igaz az, hogy mindenkinek egyenlő esélye van az előrelépésre. Ez a probléma látszólag ártalmatlan, mindennapi történésekkel kezdődik – írja a jelentés; így például a nők 51%- érzi úgy, hogy kimarad fontos beszélgetésekből.
A jelentés nagy teret szentel a megoldásoknak is. A fizetések közötti eltérést fel kell számolni; beszélni kell a problémákról, mégpedig a hosszú távon változásokat hozó megoldásokra koncentrálva, mint pl. képzések, mentori programok; a cégeken belül olyan csoportokat kell létrehozni, amikben a munkavállalók egymást tudják támogatni. Az állás- és előrelépési lehetőségek területén a diszkrimináció felszámolását már az interjúk szintjén el kell kezdeni.
Categories: Hírek
Leave a Reply