A letöltések évek óta zuhanórepülésben vannak, 2022-ben az IFPI szerint a kiadók összbevételének mindössze 3,6%-át tették ki. Miközben globálisan a formátumból származó bevételek 44%-kal csökkentek az elmúlt öt évben, aközben a DJ-ket kiszolgáló Beatport 35%-os növekedést tudott elérni ebben a periódusban – írja a Billboard. 2022-ben 25,5 millió számot adtak el az oldalon, ami a globális piac majdnem 12%-a.
A Beatport stream szolgáltatást is működtet, nemcsak a szokásos 9,99 dolláros áron, hanem havi 14,99 és 29,99 dollárért is – utóbbi előfizetések nemcsak a platform saját Beatport DJ appjához, hanem más ismert digitális DJ platformokhoz is tudnak kapcsolódni, illetve a legmagasabb díj emellett még jobb hangminőséget és offline lejátszást is kínál. Ez – illetve a Beatsource nevű szolgáltatás – így az iparági átlagnál jóval magasabb jogdíjat tud fizetni: lejátszásonként 0,1, illetve 0,18 dollárt, szemben a standard szolgáltatók által fizetett átlagos 0,0053 dollárral. Ez kb. húsz- és harmincszoros különbség.
A Billboardnak a cég vezetője, Robb McDaniels elmondta, hogy a DJ-k a zeneipar kiemelt fontosságú „ügyfelei”, akik egy szám lejátszásával egyrészt bevételt hoznak, másrészt potenciális új hallgatókat nyernek meg az adott zenének. Ezért nagyon fontos, hogy azt kínálják nekik, amire valóban szükségük van; így például a Beatportnál folyamatosan dolgoznak azon, hogy remixeket jogosítsanak.
Míg először azt gondolták, hogy a covid rosszat tesz majd nekik is, valójában sokan a bezárások hatására jöttek rá, hogy milyen fontos szerepet tölt be az életükben a DJ-kultúra, így a Beatport növelni tudta a felhasználói számát. Segített az is, hogy nem sokkal korábban csökkentették a letöltések árát (ami most átlagban számonként 1,29 dollár). A livestreamek is összehozták az embereket; mint McDaniels mondja, nem látja, hogy más online zeneboltok körül olyan közösség formálódna, mint amit a Beatportnak sikerült kialakítania.
A cégvezető úgy látja, hogy míg az átlagos stream szolgáltatások jellemző használata a passzív „elindítom és a következő hat órában észrevétlenül szól a háttérben” zenehallgatás, addig a DJ-k „az aktív, immerzív” zenehallgatást részesítik előnyben, és szerinte a következő nagy generációs váltás az lesz a zeneiparban, hogy ez a fajta élmény egyre fontosabb lesz.
Categories: Hírek