Fontos győzelmet aratott a Meta fölött az olasz jogkezelő

Mint arról részletesen itt írtunk, márciusban az olasz közös jogkezelő SIAE és a Meta jogosítási tárgyalásait a tech óriás egyoldalúan felfüggesztette, majd elkezdte az olasz zenék eltávolítását a Facebookra, Instagramra feltöltött videókból. Ennek oka az volt, hogy a SIAE azt kérte a Metától, hogy adja át az adatokat az olasz zene felhasználásáról a különféle platformokon. A jogkezelő szerint csak ezek alapján lehet megállapítani, hogy méltányos-e az összeg, amelyet a jogosításért cserébe ajánlott a tech cég. A Meta erre nem volt hajlandó, és mivel a SIAE nem fogadta el egyoldalú ajánlatukat, felfüggesztette a tárgyalást.

Az olasz versenyhivatal azt állapította meg, hogy a Meta visszaélt versenyelőnyével, és kötelezte a céget egyrészt az olasz zenék elérhetőségének mielőbbi visszaállítására (az év elején lejárt jogosítási szerződés meghosszabbításával), másrészt a tárgyalások folytatására „a jóhiszeműség és korrektség jegyében” – aminek a hatóság szerint is része az, hogy a Meta át kell, hogy adja a kért adatokat a jogkezelőnek.

A versenyhivatal arról is döntött, hogy ha a felek nem értenek egyet abban, hogy a Meta által átadott adatok elégségesek-e a méltányos jogdíj megállapításához, akkor kineveznek egy független szakértőt ennek eldöntésére.

Az ügy túlmutat az olasz piacon, hiszen a Meta minden más országban hasonló módon jogosítja a zenéket, vagyis nem (a Spotify, a YouTube stb. módszerét követve) bevételarányosan fizet a zenék használatáért, hanem egy-egy adott időszakra egyetlen összeg kifizetésével jogosít minden felhasználást. A SIAE példája azt mutatja, hogy ennek az összegnek a meghatározása is meglehetősen egyoldalúan történik, hiszen csak a Meta számára állnak rendelkezésre a felhasználásokról szóló adatok.



Categories: Hírek

Tags: , , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.