A közös jogkezelők vizsgálják a GVH határozatát,  később döntenek az esetleges jogi lépésekről

A Gazdasági Versenyhivatal 2023. május 5-én kiadott közleménye szerint összesen 210 millió Ft-ra bírságol öt magyarországi közös jogkezelő szervezetet – az Artisjust, EJI-t, Filmjust, Hungartot és MAHASZ-t. A GVH hibásnak és hiányosnak tartja a szervezetek által készíttetett, a magánmásolási díj mértékét megalapozó kutatást.  A közös jogkezelők vizsgálják a határozatot, hamarosan döntenek majd a szükséges jogi lépésekről.

A Gazdasági Versenyhivatal 2014-ben a magánmásolási díj hazai alkalmazását vizsgálta meg versenyfelügyeleti eljárásban. Az eljárásban az öt érintett jogkezelő szervezet önként vállalt több kötelezettséget, így például fogyasztói edukációs kampányokat, egy díjvisszatérítési lehetőségről szóló oldal elindítását és piackutatás elvégzését is. A kutatást szakértők végezték el a jogkezelők megbízásából, a jogkezelők a GVH által szabott határidőre a többi kötelezettségüknek is eleget tettek még 2017-ben.

A Hivatal az utóvizsgálatot 2018-ban rendelte el, a piackutatás egyes részkérdéseinek teljesítését vizsgálva. Ezekre ismétlődően szakértői vizsgálatokat folytatott, amiben a jogkezelők jóhiszeműen és jelentős munkát végezve, külön szakértőket megbízva részt vettek, a hatóság munkáját támogatva. A vizsgálat során a GVH a vállalt piackutatás megvalósításában egyes kutatási szakmai megoldásokat vitatott. Ezek a kérdések azonban olyanok, amelyek az arra kötelezettek által fizetendő magánmásolási díj összegét nem befolyásolják.

A versenyfelügyeleti eljárásban a közös jogkezelők mindvégig együttműködtek – ahogyan ezt a GVH maga is pozitívan kiemeli –, és törekedtek megfelelő megoldást találni a Versenyhivatal kéréseire. Ehhez magas közgazdasági és statisztikai szakértelemmel rendelkező szakértőket vettek igénybe.

Az öt érintett szervezet a hosszú határozat jogi értékelését követően dönt arról, hogy bíróság előtt megtámadják-e a Gazdasági Versenyhivatal határozatát.

A határozat közvetlenül nem érinti a közös jogkezelő szervezetek jogdíjbeszedését és jogdíjfelosztását – így a jogdíjfizető partnerek továbbra is a megszokott módon teljesítik a díjfizetést, és a képviselt szerzők, előadók, kiadók, filmelőállítók a megszokott módon és időben részesülnek jogdíjban. Az azonban sajnos szükségszerű, hogy a GVH állításával szemben – ha a határozat érvényben marad – a bírság a művészeknek kifizetett jogdíjakat csökkenti, mivel a közös jogkezelők nonprofit egyesületként minden, működésre fel nem használt forintot nekik fizetnek ki. Ennek pontos hatásáról a jogkezelők külön-külön fogják tájékoztatni tagjaikat, megbízóikat.



Categories: Artisjus

Tags:

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.