A női producerek helyzetbe hozása a kulcs a nemi egyenlőséghez a first.wave projekt szerint

Számos adat, kutatás bizonyítja, hogy a zeneiparban alulreprezentáltak a nők, illetve komoly előítéletekkel kell szembenézniük (lásd például a globális Be The Change kutatásokat – a 2023-as jelentésről itt, a 2022-esről itt írtunk részletesen).

Számos kezdeményezés próbál javítani a helyzeten. Ezekhez csatlakozik a magyar, de a nemzetközi zeneipart célzó kezdeményezés, a first.wave. A bemutatkozó sajtóanyagban a projekt vezetője és stratégája, Balogh Szonja így magyarázza a projekt fókuszát: „A first.wave egyik újítása, hogy zenei producerek területét célozza, aminek a változása látható növekedést indíthat be az iparágban. Stratégiailag egy olyan pontot kerestünk az iparágban, ahonnan egyfajta láncreakció indulhat. A zenekészítés folyamatában a legtöbb esetben a producerek döntenek a csapat összetételéről, ki szerzi a dalt, ki énekli stb. Statisztikailag a nők nagyobb eséllyel választanak női kollégákat, mint a férfiak, ezért a produceri szakmát tartjuk a leghatékonyabbnak a kezdőpontnak”.

Egy másik újdonság, amit hangsúlyoznak, az üzleti szemlélet, vagyis az, hogy a projekt úgy kíván változást elérni, hogy „egyszerre veszi figyelembe az üzleti érdekeket, a keresleti és kínálati oldalt és a nők helyzetének elősegítését is.” Emellett az európai szintű, nemileg kiegyensúlyozott csapatokra fókuszáló dalszerző táborok szervezését emeli még ki Koczka Bori, a zeneszöveg.hu vezetője, a projekt munkatársa a first.wave programjai közül a sajtóanyagban.

Az Európai Unió MusicAIRE programja és a kArton Alapítvány által támogatott first.wave a honlap szerint csak előkészítése egy többéves, sound.wave névre hallgató programnak. Már most létrehoztak egy European Music Production Association (EMPA) nevű szervezetet, amely a nemi egyenlődés mellett a producerek méltányos megfizetéséért is lobbizni fog, illetve a közösségépítés, a nemzetközi együttműködések segítése, az új tehetségek felfedezése, oktatása is a céljai között szerepel. Tervben van egy, a női producereket összekötő digitális platform létrehozása is; az első lépés itt annak meghatározása, hogy milyen eszközök a leghatékonyabbak egy felhasználóbarát, biztonságos és fenntartható platform elindításához.

A first.wave támogatja a nemi kvóták bevezetését; mint az Instagramon írják, „egyre több és több bizonyítékot látunk arra, hogy a kvóták igenis működnek: egyenlő feltételeket teremtenek és felforgatják a status quo-t.” Ezért iparági szereplőket (zeneipari szervezeteket, kiadókat és zeneműkiadókat) segítenének tanácsadással, eszközökkel a fenntartható fejlődést célzó stratégiák kidolgozásában.

Sőt, ezen túlra is kitekint a first.wave. „Nem elég csak a zeneiparra fókuszálni, ez is, mint sok más iparág, mély összefonódásban van több, a zenével szorosan együttműködő, sőt gyakran attól függő területtel, ilyen a film, TV média, reklám vagy a játékok. A zenét körülvevő iparágak bevonásával piaci igényt tudunk teremteni, ami támogatja a zeneipart abban, hogy a nők helyzete érezhetően javuljon” – idézi a sajtóanyag a projekt egyik létrehozóját, Kozma Kata szerző-producert. A honlapon az olvasható, hogy az első lépés az, hogy a zenét ezekhez az iparágakhoz eljutattó cégeket kell meggyőzni arról, hogy működésük során vegyék figyelembe a nemi egyenlőség szempontját is.

A first.wave csapata június 9-én, az Európai Zenei Tanács 11., ezúttal Budapesten rendezett konferenciáján (European Forum on Music) mutatja be a programot.



Categories: Hírek

Tags: , , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .