Nem a Ripple lesz az első olyan mesterséges intelligenciát használó alkalmazás, ami egy dallamból – ez esetben a felhasználó által felénekelt vagy feldúdolt dallamból – teljes számot csinál, több különböző stílusban. Ám ezt a ByteDance fejlesztette, és a cég szóvivője szerint egyetlen gombnyomással megosztható lesz az így készült szám a TikTokon, és rögtön bekerülhet egy videóba háttérzenének. A Ripple egyelőre zártkörű bétatesztelésen érhető el, csak az Egyesült Államokban, és nem tudni, hogy mikorra tervezik a szélesebb bevezetését. Az – egyelőre szigorúan instrumentális – kíséretet író MI mellett egy egyszerű zeneszerkesztő is része az appnak.
Arra nem lesz lehetőség (legalábbis egyelőre), hogy a Ripple-lel készült szám bekerüljön a TikTok zenei adatbázisába, és a felhasználások után jogdíjat termeljen – tudta meg a ByteDance-től a Music Ally. A lap arról is ír, hogy elkerülhetetlen, hogy a majdani felhasználók slágerek dallamát énekeljék-dúdolják a Ripple-nek, és ha ezeket nyilvánossá tett videókban felhasználják, az ebből eredő szerzői jogi problémákkal kezdenie kell valamit a ByteDance-nek. Egy másik szerzői jogi kérdés az MI betanítása – a ByteDance közleményében hangsúlyozta, hogy ez specifikusan erre jogosított, vagy egyenesen a cég által rendelt zenéken történt.
Mostanában sok szó esik arról, hogy a Z generáció tagjai nemcsak passzívan fogadják be a zenét, hanem hozzá is akarnak nyúlni, „rajta hagyni az ujjlenyomatukat” – idézi a TikTok zenei vezetőjét, Ole Obermannt a Billboard. Ezt az igényt a legjobban a BandLab sikere mutatja: ennek a zenekészítő appnak 60 millió regisztrált felhasználója van, akik 2023 elején havi 16 millió dalt készítettek. Nem véletlen, hogy több cég is dolgozik olyan alkalmazásokon, amelyekkel különösebb zenei tudás nélkül alkothatók dalok. A Ripple versenyelőnye ezek között a TikTok-intergráció lehet.
Categories: Hírek
Leave a Reply