A European Green Festival Roadmap 2030 című online kiadvány azt tűzi ki célul az európai zöld megállapodásnak megfelelően, hogy 2030-ra a fesztiválok 55%-ak csökkentsék a széndioxid-kibocsátásukat (az 1990-es bázishoz képest).
A kiadványt készítő európai fesztiválszövetség, a YOUROPE szerint a fenntarthatósági szemlélet már sok rendezvényen megjelent, és a közönség, illetve a fellépők is egyre inkább igénylik, hogy környezetbarát legyen a fesztivál, amire elmennek szórakozni vagy zenélni. Ugyanakkor a kiadvány szerzői elismerik, hogy az 55%-os kibocsátás-csökkentés nem érhető el könnyen.
Ezért a változtatásokat, fejlesztéseket négy csoportba sorolták a megvalósítás nehézsége, a hatás és az igényelt tudatosság mértéke szerint: alap, közepes, ambiciózus, kihívást jelentő.
Hét területen ismertetik a problémákat és a lehetséges megoldásokat. Az első ezek közül a stratégia, hiszen a fenntarthatóság eléréséhez komoly stratégiai tervezésre, anyagi és emberi erőforrásokra, a felelősök megjelölésére, a fesztiválon dolgozók képzésére stb. egyaránt szükség van.
A további területek a következők:
- energia
- felhasznált anyagok, hulladék
- ételek, italok
- utazás, szállítás
- vízgazdálkodás
- közösség és biodiverzitás
A 2030-ra kitűzött célok eléréséhez az „alap” kategória sorolt intézkedéseket már 2024-ig meg kellene tenni, a mérsékelt nehézségűeket 2026-ig. Ugyanerre az évre javasolja a kiadvány az addig elért eredmények felmérését, ennek fényében pedig a stratégia frissítését; 2028-ra (amikorra az ambiciózus kategóriába sorolt célokat kellene teljesíteni) szintén egy ilyen áttekintést, finomhangolást terveznek.
Természetesen a fesztiválok fenntarthatósága nem kizárólag a szervezők felelőssége; a közönséggel, a helyi hatóságokkal, a döntéshozókkal való együttműködés, kommunikáció is szükséges hozzá.
Categories: Hírek
Leave a Reply