Devával a címlapon – megjelent a Dal+Szerző magazin új száma

A tartalomból:

Június 5-én ismét kiosztottuk az Artisjus-díjakat. Címlapunkon az Év junior alkotója kategóriájának díjazottja, az elektronikus hangszerelést népzenével ötvöző Дeva. Takács Dorina koncertjeit egyre nagyobb érdeklődés kíséri a közönség részéről itthon és külföldön egyaránt, ezzel párhuzamosan a szakma is kiemelt figyelemmel követi útját. Olyan témákról beszélgettünk, mint a produkció önazonossága, a megnövekedett figyelem kezelése, vagy az elismerések szerepe egy esetleges alkotói válság idején.

Elismerésben részesült Molnár Tamás is, aki immár húsz éve markáns, megújuló karaktere a hazai zenei életnek. Interjúnkból az is kiderül, hogy az idei év szövegírója számára az írás továbbra is megmarad olyan szenvedélynek, ami egyrészt terápia és búvóhely, másrészt viszont szélesre tárja előtte a világot.

Balogh Máté 2016 után ismét Artisjus-díjas, a Junior-díj után most Sinfonia Nr. 1 című szimfóniája keltette fel a bírálók figyelmét. Nála „zeneszerzőbb” zeneszerzőt valóban nehéz lenne találni, aki elsősorban azért dolgozik, hogy a modern magyar zene látható, ismert és elismert legyen itthon és külföldön is.

Az év junior komolyzenei Artisjus-díjasával, Dobri Dániellel inspirációról és közösségi élményekről beszélgettünk.

Az idén szintén Artisjus-díjas Nagy Emma Quintet Profil rovatunkban mutatkozik be, a kisebb kihagyás után és megújult felállásban visszatérő Shell Beach zenekarral egyetemben.

Irodalmi rovatunkban az Artisjus Irodalmi díjjal kitüntetett Visky András: Kitelepítés című regényéből hoztunk részletet, amelyet a kritikusok Dosztojevszkij Karamazov testvérek, Kertész Imre Sorstalanság, valamint a Pilinszky János Apokrif c. műve mellé helyeztek.

Az Artisjus Egyesület tavaly év elején Németh Alajos Lojzit választotta elnökének két éves megbízatással, aki Madarász Ivánt váltotta a poszton, de az Artisjus tiszteletbeli elnökeként tovább folytatja misszióját. Az új posztokról, az egyesületi munkáról egy-egy interjú keretében meséltek.

Néhány hónap kellett ahhoz, hogy a generatív mesterséges intelligencia átkerüljön az „egyszer majd foglalkozni kell a problémával” kategóriából az akut kérdések közé – mondta Robert Levine, a Billboard egyik vezetője az SXSW konferencián. Ennek kapcsán az elmúlt hónapok legaktuálisabb híreiből válogattunk.

Jogi esetek rovatunkban Dr. Völgyesi Gabriella (Unique) jogászi szerepkörben vizsgálta meg a magyarországi koncertszerződéseket, különös tekintettel az előadók jogsérelmével, jogérvényesítésével, illetve a megrendelők szerződésszegésével kapcsolatos kérdéseket.

Dal+Szerző magazin 39. számát olvasd online, vagy kapj fel egy nyomtatott példányt az Artisjus irodájában.



Categories: Hírek

Tags: , , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .