Dal+Szerző Playlist #125: Zenék a nyári Dal+Szerző magazinból

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató sorozata.

Az aktuális playlistek meghallgathatók itt:

Spotify – YouTube

Szokás szerint bemutatjuk a Dal+Szerző magazin friss – online itt olvasható – számában szereplő szerzőket, zenészeket.

Molnár Tamás

„Molnár Tamás immár húsz éve markáns, mégis folyamatosan megújuló karaktere a hazai zenei életnek. Az Anti Fitness Club és JETLAG zenekarok frontembereként is bizonyított, most pedig polgári nevén, szólóprojektjében ihletettebben és lelkesebben alkot, mint valaha. Kétszázötven saját és másoknak írt dalszöveggel a háta mögött „betűtévesztő Tomikából” többszörösen elismert szövegíróvá vált, aki idén az év szövegírójának járó Artisjus-díjat is megkapta” – olvasható a magazin nagyinterjújának bevezetőjében.

Anti Fitness Club: Mennyország

„Súlyos gitárzenékkel kezdődött, de 2002-ben az Anti Fitness Club megalapításakor már inkább a punk-rock volt rám a legnagyobb hatással. Teljesen magával rántott a műfaj agresszív egyszerűsége, és persze a rebellis szövegek, a rendszer- és társadalomkritika, na meg az a magasra emelt harmadik ujj. Alapvetően gitárosként indultam, de aztán valahogy az énekes és a dalszerző poszt is rám maradt. A kezdeti lázadó szövegeket később felváltották a lírai hangvételű, olykor zavarba ejtően nyers és őszinte kitárulkozások. Ebben találtam meg igazán önmagam, ez lett a terápiám, a búvóhelyem, és ez segített át a legmélyebb időszakaimon” – meséli a kezdetekről Molnár Tamás.

JETLAG x Marge: Égen át

A JETLAG tagjaként egészen más zenével ért el sikereket; négy számuk is bekerült a rádiós top 40-be, köztük az Égen át is. Az interjúban Molnár Tamás elmondta azt is, hogyan lépett innen tovább: „az AFC és JETLAG markáns zeneisége és megjelenése könnyen megkülönböztethetőkké tette őket, ugyanakkor olyan vastag kontúrvonallal körbevett brandeket alakítottam ki, amik nem tették lehetővé a változás és a fejlődés lehetőségét. Ahhoz, hogy szólóban ki merjek állni, elsősorban önbizalomra volt szükségem.”

Pál Dénes: Készen állsz

Molnár Tamás 2008 óta ír dalszövegeket más előadóknak, amik komoly sikereket is elértek; a Készen állsz például 2020-ban A Dalban megkapta a zsűritől a legjobb dalszöveg díját. „Rengeteg olyan dal született, ami abban az esetben, ha pusztán magamnak írnék, nem írtam volna meg. Az előadói karakterem nem minden bennem rejlő hangulatot vagy témát tud hitelesen megformálni, de rengeteg olyan énekessel vagy zenekarral dolgoztam, akiknek ezek jól álltak. Mindent összevetve, ha másoknak írok, sokkal színesebb lehetek, ha magamnak, akkor pedig sokkal őszintébb” – mondja.

Molnár Tamás: Mondd

Idén februárban jelent meg Molnár Tamás első szólóalbuma, a Szív utca. „Ez egy konceptalbum, ami az addikcióimmal folytatott küzdelmem és a hazatalálást írja le egy tíz dalon átívelő történetben. A legkitárulkozóbb szerzeményeimet melankolikus gitárzenébe öltöztettem, amik valamelyest hasonlítanak a korábbi zenekaraimban írt dalaimhoz, mélységükkel mégis teljesen megkülönböztetik magukat tőlük. Bár a polgári nevemen sebezhetőbbnek érzem magam, hiszen minden felelősség az enyém, mégis így tudtam a legjobban megnyílni.”

Дeva

„Valószínűleg az elmúlt évek egyik legizgalmasabb hazai könnyűzenei produkciója az elektronikus hangszerelést népzenével ötvöző Дeva. Takács Dorina különböző inkarnációk formájában, szólóban vagy teljes zenekarral adott koncertjeit egyre nagyobb érdeklődés kíséri a közönség részéről itthon és külföldön egyaránt, ezzel párhuzamosan a szakma is kiemelt figyelemmel követi útját” – olvasható a Junior Artisjus-díjat (korábban pedig egyebek mellett a Music Moves Europe díját) elnyerő Дeva interjújának bevezetőjében.

Bölcső feat. Zahár Fanni

Дeva bemutatkozó lemeze, a Csillag komoly kritikai sikert aratott és nagy népszerűséget is szerzett. Utóbbit Takács Dorina így magyarázza: „Mivel mostanában népszerűek az elektronikus zenék, ez a műfaj most alapvetően megmozgatja az embereket. Ha ez jól meg van keverve valamiféle, mondjuk úgy, értéket képviselő tartalommal, jelen esetben nálam népdalokkal, illetve kórusművekhez hasonló szólamvezetésekkel, akkor ez működni tud olyanok számára is, akik az értéket, a tartalmat keresik egy produkcióban, de ugyanígy azoknak is, akik arra koncentrálnak, hogy el tudják engedni magukat, és csak táncolni vagy épp sírni szeretnének egy jót.”

Emilyen

A Csillag 2022 elején jelent meg, azóta viszont csak néhány különálló szám jött ki. Az új zenék készítését megnehezíti a megújulás igénye; ahogy az interjúban olvasható: ” Ha ez a megújulás nem következik be időről időre, akkor szerintem előbb-utóbb megérkezik a kiégés. A megújulás igénye amúgy is ott van mindannyiunk életében, mindenki számára nagy feladat ez személyes szinten is, de mivel egy előadó, egy zenész esetében a közönség is bevonódik a folyamatba, ez bizonyos szempontból még nehezebbé teszi a dolgot. Szóval talán ez az, ami kétségbeejtő tud lenni, amikor úgy érzem, nincs erőm megújulni, vagy amikor úgy érzem, azt se tudom, hogyan tovább. A folytonos megújulásra való törekvés olykor átalakulhat szorongássá.”

Lombos Márton

Lombos Márton a magazin interjújában nemcsak mint szerző-előadó szerepel, hanem az 5letszobrász című dalszövegíró és alkotó kurzus megálmodójaként is.

Gáspár Laci: Végtelen tenger

Lombos Márton az underground és a mainstream viszonyáról is beszél. Mint mondja, „a fő sodrásban mindig jó előadókkal dolgoztam, mindig jó anyagokon dolgoztam, de a nagy rádiókban ennek ellenlére soha nem az én szerzeményeim szóltak. És tudom, hogy ez annak is a következménye, hogy az én szövegeimben mindig van valami, ami azért arcon veri az élet a hallgatót, és ez az akkori rádiós felfogásba nem fért bele.” Ez a Gáspár Lacinak írt dala például két héten át szerepelt a magyar rádiós top 40-ben, a 34. helyig jutott – vagyis ha nem is teljesen igaz, hogy nem szólt a rádiókban, de jóval kevesebbszer, mint az előadó komoly rádiós slágerei.

Lombos El Marci & Juhász Attila Jazz Quartet: Lombos Úr (Áfatartozás)

„Egy időben igen rosszul álltam anyagilag, és hát ezt az időszakot is meg kellett örökíteni” – mondta Lombos erről a dalról egy interjúban. A magazinnak arról beszélt, hogy „az igazmondás a zenében mainstream lett, holott ezt tíz évvel ezelőtt nem gondoltuk volna. Azt hiszem, hogy én már a pályám elején is igazmondó voltam”; később pedig általánosítja a gondolatot: „Tulajdonképpen egy jó zenei produkció szerintem pont arról szól, hogy rohadtul igaz. Ezt nem lehet tanítani.”

Zene: Juhász Attila. Szöveg: Lombos Márton. ISWC kód: T-007.157.882-9

Ifj. Malek Miklós

Anastacia: I Thought I Told You That (feat. Faith Evans)

A magazinban olvasható ifj. Malek Miklós rövid interjúja, amit a Dalszerző Expón tartott mesterkurzusa apropóján adott. Az itthon is ismert zenész-szerző-producer nemzetközi szinten komoly sikereket ért el. Anastacia e számában szerzőként, hangszerelőként, billentyűsként is közreműködött.

Shell Beach

A magyar underground poszthardcore színtér amolyan szupergroupjának számít a változó felállású, de mindig elismert zenekarok tagjaiból álló Shell Beach. Ami másfelől azt is magyarázza, hogy a 2006-ban alakult zenekarnak miért 2023-ban jelent meg a harmadik albuma.

Run Out The Sun

A 2013-as This Is Desolation című második album, majd a 2016-os Changes x Restless x Faithless című EP a német Redfield Records gondozásában jelent meg, és ezek tették egyértelművé, hogy a Shell Beach a magyar poszthardcore kiemelkedő zenekara. A Run Out The Sun az EP-n hallható, a korszak egyik legnépszerűbb dala.

Feeble Glory

Az utolsó EP után hét év várakozás következett; a Solar Flare című albumot a lezárások alatt kezdték el írni, és az ausztrál Wild Thing kiadó jelentette meg. „A poszthardcore, az alternatív és a kísérleti rock között táncoló, elképesztően eklektikus lemez lett, néhol még progreszszív rockos elemek is felfedezhetőek benne. Szövegeiben olyan témákat boncolgat, mint a veszteségek és az újjászületés, a mentális egészség fontossága vagy a kihívásokkal való szembenézés. A szerzők elmondása szerint minden dalhoz van egy saját érzelmi ihlet.”

Nagy Emma Quintet

„A Nagy Emma Quintet a kortárs jazzhez való egyedi és innovatív hozzáállásának köszönhetően a hazai színtér egyik legizgalmasabb fiatal formációjává vált az elmúlt néhány évben, emellett külföldön is megvetette már lábát. Zenei nyelvezetük formálásában egyszerre tudatosak és hagyatkoznak az ösztöneikre, kidolgozott, kifejezetten dalszerű szerzeményeik mellett nem szabnak határt az improvizációknak vagy elszállásoknak sem” – olvasható a Junior Artisjus-díjas alkotóközösségről.

This Won’t Last

A 2022-es, harmadik album, a Synced a svájci Unit Recordsnál jelent meg. A „kortárs jazzt pop- és rockhatásokkal árnyaló” album hangzásában a korábbiaknál dúsabb volt, köszönhetően egyebek mellett Fenyvesi Márton produceri munkájának is.

Return

Az idei Return EP ismét új oldalait mutatja a zenekarnak. Fontos számukra, hogy „semmi ne legyen rutin”, és mindig önazonos legyen a zenéjük, még akkor is, ha nem könnyű „a folyamatos önvizsgálat; zenét nem lehet úgy írni, hogy csak félig engedi bele magát az ember.”

Lemezajánlók

P. Mobil: I-II-III

Idén 50 éves a P. Mobil, erre az alkalomra jelent meg az első három lemez újrakiadása a GrundRecordsnál, bőséges extrákkal. „Nem csak csövesek, fekete bárányok, az őszinte kőkemény rock generációi nőttek fel” ezekkel a dalokkal, amire „bizonyság az ezeken szereplő dalok szlogenné vált sorai az Örökmozgótól, az Átlagemberen át a Szerettél már szamuráj?-ig.”

Csizma az asztalon –

Kakadu & Bölömbika: Grizzly Bear

„Ruthner Gábor, azaz Jero gitár, basszusgitár, Sass Lóránd, azaz Fibula énekes, vagyis a néhai Rémember két oszlopa, illetve a hozzájuk csatlakozó Gátos Bálint baszszusgitáros és Delov Jávor dobos minden felhajtás nélkül csendben összerakott egy albumot. A Grizzly Bear valóban a tagok korábbi munkásságával rokonítható, simán belehallható a kilencvenes évek, kétezres évek elejének rockja a Jane’s Addiction, Smashing Pumpkins-féle Lollapalooza vonalról, a pszichedelia leheletnyi grunge-dzsal.”

The Milky Way of a Dairy Farmer (Beyond the Observable Universe)

Kispál és a Borz: Beszorult mondat

19 év kihagyás után jelent meg a Kispál és a Borz új stúdiólemeze. „Az album kifejezetten erős, sokszor feszegeti a Kispál-féle komfortzónát, mégis összetéveszthetetlen, bármennyire megkavarták a hangszerelést és a közreműködők névsorát” – utóbbiak között talán a legnagyobb meglepetés a nyitó dalban szereplő Krúbi.

Beszorult mondat feat. Krúbi –

Azahriah: Memento

„Kifejezetten eklektikusak a dalok, szembeötlő a latin hatás, a romapopból kölcsönvett frazírok, de az elektronikán túl még a rock is feltűnik. Mégis a stílusparádén túl a legfontosabb, hogy Azi személyes és szocio-társadalmi kérdéseket boncolgató mondanivalóját milyen erős sorokba és slágerekbe képes csomagolni.”

3korty –

A Bence kalandjai: 1Bor1Vers

A korábban a Murielből és a Kodachrome-ból ismert Jobbágy Bence gitáros-dalszerző felkérésre kezdett el kortárs verseket megzenésíteni. „A korábbi munkáira is jellemző játékosság, sokszínűség, az érzelmi kifejezés meglepően széles skálája” jellemző az albumon összegyűjtött feldolgozásokra.

Éjszaka sétálni –

Carson Coma: IV

A Carson Coma négy év alatt már a negyedik albumát jelentette meg, és már a felvezető, nagy visszhangot kiváltó Feldobom a követ is jelezte, hogy „a saját, huszonéves korosztályát foglalkoztató kérdésekre is fókuszál” majd a zenekar. „Sokáig keresgélhetnek kedvenc sorokat a rajongók, és egészen biztos, hogy számos új érdeklődőt is bevonz a Carson Coma idáig legerősebb lemeze.”

Feldobom a követ –

Balogh Máté

Balogh Máté az Év Komolyzenei Műve díjat kapta meg Sinfonia Nr. 1 című alkotásáért. Számos más díjjal is büszkélkedhet; hazai és nemzetközi versenyhelyezésekkel, valamint Erkel Ferenc-díjjal és Junior Prima-díjjal is. A Zeneakadémia Zeneelmélet Tanszékének és Nemzetközi Kodály Intézetének adjunktusa. 2021 májusa óta a Magyar Zeneszerzők Egyesülete elnöke. (A zenéi csak a Soundcloudon találhatók meg, a YouTube-on és a Spotify-on nem.)

Sinfonia Nr. 1 – Omaggio a Giuseppe Haydn

A díjazott szimfóniáról Balogh Máté ezt mondja az interjúban: „A közönség csendben ücsörög a nézőtéren, a színpadon ott egy csomó hegedű és más hangszer, az érdekelt, hogy mennyire konzervatív ez a helyzet, mennyire anakronisztikus, hogyan közelíthetjük meg ma a szimfóniát. A művem egy Haydn-hommage is egyben. Joseph Haydn 104 szimfóniát írt, mindegyik tele humorral. Az én szimfóniám is humoros, még akkor is, ha ez a humor nem verbalizálható. Nem egy vicc a mű, hanem a zene jellege olyan, mint egy vicc.”

Gilgamesh-Recitations

Szintén friss siker a prága MicroFesten elért első helyezés. A díjazott Horn Speech című darab nem található meg a szerző Soundcloud oldalán, de más hasonló jellegű művek igen. A Fideliónak Balogh ezt mondta a díjnyertes műről és a fent hallhatóról: „A verbális kommunikáció közben nem fix hangközöket, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon kicsi hanglejtésváltásokat használunk. A kürt által könnyen intonálható természetes felhangrendszer sok mikrotonális elemet tartalmaz, amelyek alkalmasak az emberi beszéd érzékletes leképezésére. Gilgames-recitációk című darabomhoz a Gilgames-eposzból vettem szövegeket, és hangszerekkel „mondattam” el őket. Egyébként ott sem volt fontos, hogy a szöveg fogalmi értelme előtérbe kerüljön, csupán az egyes szöveges frázisok deklamációja, svungja, gesztusa érdekelt. A Horn Speechben is ez történik, csak most a kürt természetes mikrotonalitását választottam eszközül.”

A világ útvesztője és a szív paradicsoma / The Labyrinth of the World and the Paradise of the Heart

Balog már pályája elején is számos díjat nyert, ez a 2013-as mű például a 2013-as ostravai GENERACE versenyen kapott kiemelt különdíjat; 2016-ban pedig Junior Artisjus-díjat kapott addigi teljesítményéért. Az azóta eltelt időre így reflektál az interjúban: „felnőttem, érettebb lettem a Junior-díj óta. A felnőttség meghatározása talán az lehet, hogy régen rengeteg darabot írtam, amit senki sem értett. Nagyon sokszor előfordult, hogy írtam valamit, tele volt intellektuális utalással, rejtett üzenetekkel, és a világon senki se vette észre. Úgy éreztem, így meg sem történik a világban, amit csinálok. Ezután elkezdtem másfajta zenei nyelveket keresni, ami általánosabb volt, és most is ezen az úton haladok.”

Dobri Dániel

A komolyzenei Junior Artisjus-díjas zeneszerző több mint 60 színpadi mű zenéjét szerezte, 2021 óta a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzője és művészeti vezetője; számos koncertdarabját is bemutatták Magyarországon, Olaszországban, Szlovákiában, Németországban és Romániában. Az interjú ezek mellett többször visszatér a közösségi élmények, a közösségépítés témájához is. (A zenéi a Spotify-on nem találhatók meg.)

Nagy Péter és a Dobridán: Telepátia

„Tizenévesen Zalaegerszegen bekerültem egy olyan színházi közegbe, ami akkor nagyon-nagyon izgalmas volt, talán a legprogresszívabb a Katona József Színház mellett az országban. Megismerkedtem Bagó Bertalan főrendezővel és Bereményi Gézával, akivel szinte gyerekként dalokat kezdtem írni. Ők valamiért megláttak bennem valamit, amit akkor egyébként senki más nem látott még, hiszen nem voltam felvértezve olyan szakmai tudással, ami erre predesztinált volna” – olvasható az interjúban. Később Bereményi Gézával egy egész nagylemeznyi dalt írtak Nagy Péter színésznek; az őt kísérő Dobridán zenekarban Dobri Dániel gitáron játszik.

Lear király (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár) – magány

„Ruff Tamás székesfehérvári katona karmesterrel és trombitaművésszel tíz évvel ezelőtt a Lear király próbafolyamatán találkoztunk a színházban, ennek az előadásnak a zeneszerzője voltam. Azt találtuk ki Bagó Berci rendezővel, hogy Lear száz fős kíséretét ábrázoljuk zenével a színpadon. Így került a darabba a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar, ami „végigkísérte” (szó szerint és zenei értelemben is) Cserhalmi Györgyöt a drámán. Nagyon izgalmas feladat volt a király folyamatosan fogyó kíséretét és mindeközben megbomló elméjét megmutatni a katonazenekarral” – olvasható erről a színházi szerzeményről, aminek több részlete is megtalálható Dobri Dániel YouTube-csatornáján.

PentaTones for Orchestra

„Beadtam egy pályázatot az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerző versenyére nagyzenekari kategóriában, és ott kaptam egy harmadik díjat. A verseny során ismerkedtem meg Eötvös Péterrel, mert ő volt a zsűrielnök, és Vajda Gergővel, mert ő vezényelte a darabomat a bemutatón a Müpában. PentaTones for Orchestra című darabommal tehát elindult egy új irány a szakmai életemben a koncertzeneszerzés terén.”

Zene: Dobri Dániel Béla. ISWC kód: T-304.118.859-0

A Playlist meghallgatható a Spotify-on:

és a YouTube-on:



Categories: Playlist

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .