A korábbinál jóval többre, 4 millió forintra pályázhatnak az induló előadók a Hangfoglaló Programnál

Megjelent a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Kollégiumának idei pályázati kiírása induló előadók számára. A pályázat legfőbb újdonsága, hogy egy-egy előadó immár 4 millió forintos támogatásra pályázhat; a keretösszeg ugyanakkor megmaradt 50 millió forintnak.

Az induló előadók számára megpályázható összeg az egykori Cseh Tamás Program indulásától kezdve 2 millió forint volt, ezt 2021-ben emelték 2,5 millió forintra, amivel párhuzamosan az addigi 40 milliós keretösszeg 50 millióra nőtt; ez így maradt 2022-ben is. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a teljes keretösszeget kiosztották, és minden támogatott megkapta a teljes igényelhető összeget. (A támogatott előadók számát 2017-ben csökkentették húszra.) Emellett 2019 és 2021 között elektronikus zenei előadók pályázhattak 1,5 milló forintra, de itt a keretösszeg két pályázó támogatására volt elég.

Az összegeket leszámítva a pályázati kiírás lényege nem változott: továbbra is egy-egy mentorral működnek együtt a támogatott induló előadók (az ő díjazása maradt nettó 250 ezer + áfa), rögzíteniük kell legalább 5 dalt, készíteni egy videóklipet és promóciós portfóliót, működtetniuk kell a webes felületüket. A jelentkezés határideje augusztus 31.



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.