Molnár Tamás immár húsz éve markáns, mégis folyamatosan megújuló karaktere a hazai zenei életnek. Az Anti Fitness Club és JETLAG zenekarok frontembereként is bizonyított, most pedig polgári nevén, szólóprojektjében ihletettebben és lelkesebben alkot, mint valaha. Kétszázötven saját és másoknak írt dalszöveggel a háta mögött „betűtévesztő Tomikából” többszörösen elismert szövegíróvá vált, aki idén az év szövegírójának járó Artisjus-díjat is megkapta. Az írás pedig továbbra is megmarad olyan szenvedélyének, ami egyrészt terápia és búvóhely, másrészt viszont szélesre tárja előtte a világot.
Dal+Szerző: Sokan az Anti Fitness Clubból, sokan a JETLAG zenekarból ismernek, de mintha a polgári neved alatt alkotva „értél volna haza” igazán. Hogy vagy mostanában?
Molnár Tamás: Én is ezt érzem. Megbékéltem a múltammal, de már nem bújok zenekarnevek mögé. Büszke vagyok arra, hogy bár már két évtizede csinálom azt, amit a legjobban szeretek, ma is ugyanazzal a megszállottsággal ülök íróasztalhoz vagy állok a színpadra, mint húsz éve.
D+SZ: Több hasonló elismerés (Petőfi Zenei Díj, A Dal) után most az Artisjus is az év dalszövegírójának választott. Ez igazán inspiráló fordulat azután, hogy gyerekként diszgráfiás voltál. Mesélsz kicsit erről, és hogy milyen érzés ez számodra?
MT: Ha anno valaki azt mondja a betűtévesztő Tomikának, hogy kétszázötven dalszöveggel, két zenekarral és egy szólólemezzel a háta mögött év dalszövegírója díjat kap az Artisjustól, bárki is az, biztosan kiröhögi. Ami tisztán kivehető ebből, talán az, hogy az elhivatottságom képes volt felülírni a hiányosságaimat és nem csak túlélni tanultam meg, építkezni is tudtam belőle.
D+SZ: Az írott szöveggel ellentétben a zene kiskorod óta az elsőszámú szenvedélyed. Hogyan indult ez a szerelem?
MT: Súlyos gitárzenékkel kezdődött, de 2002-ben a zenekar megalapításakor már inkább a punk-rock volt rám a legnagyobb hatással. Teljesen magával rántott a műfaj agresszív egyszerűsége, és persze a rebellis szövegek, a rendszer- és társadalomkritika, na meg az a magasra emelt harmadik ujj. Eleinte próbáltunk feldolgozásokat játszani, de mivel nehezen tanultam meg más dalait, ösztönösen inkább sajátokat kezdtem el írni. Alapvetően gitárosként indultam, de aztán valahogy az énekes és a dalszerző poszt is rám maradt.
D+SZ: És mikor kezdett el érdekelni a szövegírás?
MT: Amikor rám maradt ez is. A kezdeti lázadó szövegeket később felváltották a lírai hangvételű, olykor zavarba ejtően nyers és őszinte kitárulkozások. Ebben találtam meg igazán önmagam, ez lett a terápiám, a búvóhelyem, és ez segített át a legmélyebb időszakaimon.
D+SZ: 2008 óta írsz dalszövegeket más előadóknak. Ez hogyan kezdődött?
MT: Sosem akartam alkalmazott dalszövegíró lenni, de amikor kaptam egy ilyen felkérést Szabó Zétől, nem álltam ellen. Akkoriban ő volt az Anti Fitness Club producere, így jól ismert. Látott fantáziát a szövegeimben, ma meg már ott tartunk, hogy közel száz dalt jegyzünk közösen. Rengeteget köszönhetek neki, hiszen ő indított el ezen a pályán.
D+SZ: Felsorolnál esetleg pár nevet, hogy kiknek írtál?
MT: Most hirtelen ők jutnak eszembe: Berkes Olivér, Pál Dénes, Oláh Ibolya, Radics Gigi, Soerii és Poolek, Kelemen Kabátban.
D+SZ: Mi a legjobb abban, ha magadnak írsz, és mi abban, ha valaki másnak?
MT: Rengeteg olyan dal született, ami abban az esetben, ha pusztán magamnak írnék, nem írtam volna meg. Az előadói karakterem nem minden bennem rejlő hangulatot vagy témát tud hitelesen megformálni, de rengeteg olyan énekessel vagy zenekarral dolgoztam, akiknek ezek jól álltak. Mindent összevetve, ha másoknak írok, sokkal színesebb lehetek, ha magamnak, akkor pedig sokkal őszintébb.
D+SZ: A saját zenéid „csiszolgatásában” bevallottan perfekcionista vagy, ez igaz a dalszövegekre is? Vagy azokat inkább hagyod ösztönösen kigurulni?
MT: Egyes soroknak jól áll az esetlegesség, de azért általában addig nüanszírozok, amíg kitisztulnak a rímek, helyére kerül a prozódia, és az egymásra épülő képek a zenével összhangban érik el azt a hatást, ami átengedi őket a szűrőmön.
D+SZ: Első szólólemezed, a Szív utca dalainál minden eddiginél jobban megnyíltál. Egyfajta terápia is volt ez az album?
MT: És korlenyomat. Vastagon érződik rajta a 2020-as évek bezártsága és az elszigeteltség érzékenyítő hatása is. Egy konceptalbum, ami az addikcióimmal folytatott küzdelmem és a hazatalálást írja le egy tíz dalon átívelő történetben. A legkitárulkozóbb szerzeményeimet melankolikus gitárzenébe öltöztettem, amik valamelyest hasonlítanak a korábbi zenekaraimban írt dalaimhoz, mélységükkel mégis teljesen megkülönböztetik magukat tőlük. Bár a polgári nevemen sebezhetőbbnek érzem magam, hiszen minden felelősség az enyém, mégis így tudtam a legjobban megnyílni. Mivel nem pontosan látom, melyik polcon lehetne elhelyezni ezt a mai zenék közt, kicsit olyan ez az album, mint egy porcelán az elefántboltban.
D+SZ: Népszerű zenekarokban „nőttél fel”, minek a hatására jött a szólóprojekt ötlete?
MT: Az AFC és JETLAG markáns zeneisége és megjelenése könnyen megkülönböztethetőkké tette őket, ugyanakkor olyan vastag kontúrvonallal körbevett brandeket alakítottam ki, amik nem tették lehetővé a változás és a fejlődés lehetőségét. Ahhoz, hogy szólóban ki merjek állni, elsősorban önbizalomra volt szükségem, de meg kellett békéljek a polgári nevemmel is, ami lássuk be, nem túl egyedi. Kellett hozzá némi bátorítás, a környezetemtől és a szimpatizánsaimtól is, meg persze egy csomó alkotóidő, ami a covid alatt mind-mind megadatott.
D+SZ: A koncerteken továbbra is zenekar kísér. Hogyan válogattad össze a tagokat?
MT: Olyan hangszeresekkel állok színpadra, akiket nagyra tartok és azon túl, hogy jó ízléssel szólaltatják meg a dalaimat, végtelenül inspirálnak. A billentyűs hangszereknél Alpár Balázs filmzeneszerző áll, aki bár klasszikus zenét tanult és tanít is, elkötelezett híve az előremutató megoldásoknak. Gitár fronton Lapis Botond van velem, aki a JETLAGből már ismerős lehet, aki azon túl, hogy páratlan stílusérzékkel nyúl a hangszeréhez, a hasonló zenei múltunk miatt már félszavak nélkül is dekódolja a vízióimat. Doboknál a kedvenc hazai dobosom, Kiss Dani ül, aki a metálzenekarából hozott könyörtelen dinamika és a színházi múltjának betudható precizitás elég ritka kombinációját tudja. Ők azok, akikkel az előadóként megjelent hét albumom dalaiból összerakott koncertműsoromat életre keltjük. Ebben az AFC-őskövületektől a JETLAG-slágereken át egészen a szólólemezes dalaimig érintünk minden fontosabb mérföldkövet. Az akusztikus előadásaimat, úgynevezett szerzői estjeimet Farkas Izsák virtuóz hegedűjátéka teszi igazán unikálissá. Bár itt is a különböző korszakaim legmeghatározóbb dalai szólalnak meg, sokkal nagyobb teret kap az improvizáció. Az Izsákkal mindössze két hangszerre meztelenített dalok tapintható közelségbe helyezik a mondanivalót, a zenei kísérletezést és a szerzői előadást.
D+SZ: Több izgalmas karakterrel dolgoztál együtt a közelmúltban, például Majkával, Bérczesi Robival, Müller Péter Sziámival, Pajor Tamással. Hogyan találtak meg ezek az együttműködések?
MT: Majka első körben dalszövegíróként gondolt rám az Azt beszélik a városban című dalával. Mivel kicsit megszaladt a tolla, arra kért, finomítsak a refrénjén. A környezete azt sugallta neki, hogy a rendszerkritikájával kissé túllőtt a célon, amit később már ő is hinni vélt. Mivel tiszta libabőr lettem a sorait hallgatva, meg amúgy sem értek egyet az öncenzúra ilyen formájával, inkább írtam hozzá két újabb, szerintem még durvább refrént és egy bridge részt. Felénekeltem egy demót, hogy kábé érezze, mire gondoltam, mire azt válaszolta, hogy ez így jó, ahogy van. Néhány szöveget már írtam, de ez volt az első eset, hogy dalszövegíróból előadóvá léptem elő.
Bérczesi Robival egy Müller Péter Sziámival közös szerzeményükhöz kerültem közel, mivel Robi érezte, hogy a közös történetünk, függőségeinkkel való küzdelmeink úgy érhetnek össze ebben a dalban, hogy az még hatásosabbá teheti az üzenetet. A Nélkülem refrénjének szövegét, zenéjét írtam, hangszereltem, de a klip látványterveit is én követtem el. Megtisztelő volt, hogy Robi és Péter is maximálisan hitt bennem, és nyugodt szívvel bízták rám a dalukat, ami így közös szerzeményünk lett.
Pajor Tamással már régóta tervben van egy közös. Ő egy élő legenda és szerintem a legnagyobb hazai rímfaragó, akivel e pillanatban is dolgozunk a hamarosan megjelenő dalunkon. Erről részleteket még sajnos nem árulhatok el, de mivel egy olyan témát boncolgatunk benne, ami mindünket érint, biztos vagyok benne, hogy ez is hangos lesz.
D+SZ: Majkával közös dalotokkal Fonogram-díjat is nyertetetek, mégpedig a hazai rap vagy hiphop kategóriában. Mondanám, hogy ez alapvetően nem a te asztalod, de úgy tudom, hogy szándékosan nyíltan állsz a zenei műfajok kérdéséhez. Ugye?
MT: Abból a korból jövök, ahol az egymástól élesen elhatárolódó szubkultúrák között nincs átjárhatóság, de az, hogy elkezdtem szövegeket írni másoknak, egyértelműen nyitottá tett. Sosem volt egyértelműen pozícionálható az, amit csinálok. Mainstreamnek túl alternatív, földalattinak viszont már pop. A Majkával közös dalunk szerintem egy rap-rock házasság, amiben a Peti egy rapper, én pedig egy rockénekes. Ilyen szempontból nem léptük át a határainkat, a témában viszont mindketten úgy nyilvánultunk meg, hogy azzal egyértelműen meghaladtuk magunkat.
D+SZ: A Melletted című dal klipje kapcsán olvastam egy érdekes kijelentésed, miszerint számodra minden dalnak van egy színe, amit az adott dalt hallgatva látsz is. Mesélsz kicsit erről?
MT: Szinesztéziának hívják, és az történik, hogy az egyik érzékszervünk automatikusan aktivál egy másikat. Az én esetemben a hallás a látást, így könnyen társítok dalokhoz színeket, képeket, vagy akár jeleneteket is. Ez segít a klipek látványvilágának tervezésében, de mivel fordítva is működik, egy vizuális anyag is inspirálhat a dalszerzésben.
D+SZ: Dalszövegírói kurzushoz köthetően is találkoztam a neveddel, vannak esetleg tanítással kapcsolatos terveid?
MT: Jelenleg nincs ilyen tervem. Volt saját workshop-sorozatom, de szívesen csatlakoztam másokéhoz is, most azonban az előadói megjelenéseké a főszerep.
D+SZ: Mesélj ezekről!
MT: Jelenleg egy közreműködős albumon dolgozom, amely 2024 tavaszára várható. Tele van a fiók váratlan featekkel, különleges együttállásokkal, amelyeket folyamatosan jelentetek meg. A zenekarral egyre jobb színpadokra jutunk el, de az akusztikus felállással is alakul a naptár.
Interjú: Steszkó Zsanett
Fotó: Labancz Viktória, Vizi András
Az interjú eredetileg a Dal+Szerző magazin 2023/1. számában jelent meg.
MOLNÁR TAMÁS
Az 1987-ben, Budapesten született dalszerző-dalszövegíró-énekes-gitáros már több mint két évtizede van jelen a színpadon és szerzőként egyaránt. Tizennégy évesen alapította meg a pop-punkban utazó Anti Fitness Clubot. A Fonogram- és többszörös Viva Comet-díjas zenekart a 2010-es évek egyik legnépszerűbb zenekaraként jegyzik. 2016-tól a JETLAG frontembereként már elektropop dalaival lett a rádiós toplisták állandó szereplője. Szövegíróként a legnépszerűbb hazai énekesekkel és underground zenekarokkal is dolgozott. Hazánkból elsőként vett részt a Stockholm Songwriting Campen, játszott a legnagyobb televíziós show-műsorokban éppúgy, mint a legmenőbb fesztiválokon. Ő lett a Dal 2020 legjobb dalszövegírója és ugyanebben az évben a Petőfi Zenei Díj – Év dalszövegírója elismerést is megkapta. 2022-től szólóban áll színpadra Szív utca című önálló albuma, valamint korábbi zenekaraiból ismert dalaival. „Molnár Tamás tinédzser kora óta dolgozik saját és másoknak írt dalain. Minden projektjében, zenekarában megújul, képes változni és változtatni nemcsak zenében, stílusaiban, de személyiségében egyaránt. Példát mutat a vele egy időben felnövő és a mai fiatal generációnak egyaránt, mert sikerei mögött láthatjuk és érezhetjük kitartó munkáját, elszántságát és elképesztő akaraterejét” – írja róla méltatásában Jónás Vera
Categories: Dalszerzőkről, Hírek
Leave a Reply