Először 2017-ben rendezték meg az Independent Label Fairt, vagyis a magyar független kiadók vásárát. A hetedik rendezvény ezúttal a Magyar Zene Házában lesz, szeptember 23-án, szombaton. A fizikai kiadványok vására és a zenei programok (koncertek és DJ-fellépések) mellett már kezdetben is volt szakmai program, és ez idén sem lesz másként.
11 órától egy új sorozat indul legendás hazai kiadókról. Kevés cégre illik ez a leírás annyira, mint a kilencvenes évek végén indult Ugar Recordsra: Yonderboi, az Amorf Ördögök a Zagar, Marcel, DJ Bootsie első lemezei jelentek itt meg többek között, illetve az Anima Sound Systemtől DJ Palotaiig az elektronikus zene meghatározó alakjainak kiadványai. A kiadó vezetője, Széll László idén nyáron, 66 éves korában elhunyt; özvegye és a kiadó társalapítója, Wágner Katalin vesz majd részt a beszélgetésben, valamint Solymosi Vilmos (Dj Bootsie, Yonderboi, Zagar), Dudás Marcell (Marcel), Tövisházi Ambrus (Amorf Ördögök, Erik Sumo).
Az ILF-en mutatkozik be az Independent Label Affair, a Budabeats kiadó alapítóinak új, hazai kiadóknak és előadóknak szóló nemzetközi lemezterjesztő projektje. Három, különféle zenei területen mozgó kiadó képviselői beszélgetnek majd a vinyl árképzésről: Blunt Shelter, Drinkin’ Beer in Bandana, Gramy/Djabe. Egy előadásból a horvát helyzetet ismerhetjük meg; a nemzetközi hírű operatőr, Rév Marcell betekintést enged a lemezgyűjteményébe; Vályi Gábor a Qualiton kiadónál 1958 és 1970 között megjelent kislemezek borítóinak és ezek tervezőinek „rejtett történeteit” próbálja majd összerakni.
Részletes program, egyéb információk az ILF honlapján találhatók.

Categories: Hírek
Leave a Reply