„Én elsősorban tudományos kutatásokat végzek, de remélem, hogy a munkámnak hasznát veszik a gyakorlati szakemberek is” – mondta magáról Patryk Galuszka, a Łódźi Egyetem tanára, aki a Balkan:Most showcase és konferencia keretében járt Magyarországon. A populáris zene tudományos kutatója több témában is publikál, szerkeszt könyveket; a posztszocialista országok zeneiparáról, a showcase fesztiválokról és a közösségi finanszírozásról szóló munkájáról kérdeztük. (A showcase és konferencia a négyéves, a balkáni zenészeket és zeneipari szakembereket tudásmegosztással és kapcsolatépítéssel segítő Balkan:Most programot zárta le.)
Szerkesztett egy könyvet a Routledge kiadónál Eastern European Music Industries and Policies after the Fall of Communism címmel. Lehet azt mondani, hogy hasonló utakat járt be a zeneipar a volt szocialista blokk országaiban, vagy inkább az a helyzet, hogy csak messziről nézve tűnik egységesnek ez a régió?
Ezeknek az országoknak a múltja hasonló, hiszen mindegyikben államszocialista rendszer volt, de persze azért ezen belül is komoly különbségek voltak mondjuk Jugoszlávia és a vele szomszédos Albánia között. De egyik országban sem volt olyan fejlett zeneipar, ami a kilencvenes évektől kezdve jól tudott volna működni a kapitalista körülmények között – mindannyian amolyan újoncként kezdtek ezen a téren kb. harminc évvel ezelőtt. Mondhatjuk, hogy a jugoszláv rendszer viszonylag liberális volt, és a zeneipar részben piaci alapon is működött, de az az ország ugyebár összeomlott. Lengyelországban, Magyarországon, Kelet-Németországban stb. állami tulajdonban lévő kiadók működtek, amelyek túlnyomó többsége majdnem vagy teljesen csődbe ment, de legalábbis nem igazán jól működtek piaci körülmények között.
De nem szabad elhanyagolni a különbségeket sem. Ezek gyakran egyszerűen a földrajzi helyzetből is adódnak; például egy Észtországban működő lemezkiadó egészen más hozzáállással működik és más piaci lehetőségei vannak, mint egy cégnek mondjuk Észak-Macedóniában. Észtországban Finnország, Svédország kézenfekvő célországok. Az is sokat számít, hogy mekkora egy-egy ország: Lengyelország, Románia akkora piac, hogy egy zenész elég jól meg tud élni, ha csak az országon belül sikeres. Ugyanez egészen másként néz ki mondjuk egy litván vagy észt zenész számára.
Hogyan jött az, hogy a populáris zene közgazdasági hátterű kutatójaként – más témák mellett – a showcase fesztiválokkal kezdett foglalkozni?
A Music Export Poland exportiroda megalapítása előtt felkértek egy végezzek egy kutatást arról, hogy milyen feltételek között tudna működni a lengyel zene exportja. Korábban már volt némi tapasztalat ezen a téren a Don’t Panic! We’re From Poland programmal, de a közös jogkezelők és a kulturális minisztérium ötlete alapján egy „rendes” exportiroda alapítása is felmerült, és ennek előkészítésére írtunk egy jelentést. Akkor figyeltem fel a showcase fesztiválokra, és kiderült, hogy a tudományos közeg szinte egyáltalán nem foglalkozik ezzel a témával. Azóta több kutatást is végeztem a témában; voltam vendégkutató Groningenben, ahol a Eurosonic Noorderslag fesztivált tartják. De nem sokkal azután, hogy támogatást kaptam az élőzene tudományos elemzésére, kitört a pandémia – úgyhogy az ESNS digitális verziójáról írtam egy cikket. Aztán majdnem két évet Hamburgban éltem, ahol a Reeperbahn fesztivált vizsgáltam, számos interjút készítve; persze meglátogattam a fesztiválokat is terepmunkát végezni. Talán két éven belül készül majd egy könyv is a témában. Itt a Balkan:Moston jutott eszembe, hogy a balkáni zene exportja akár egy külön fejezet témája is lehetne, mert ezzel sem igazán foglalkozott korábban senki.
Ha jól tudom, a populáris zene kutatásában az a jellemző megközelítés, hogy a régiónk ún. félperiféria, ahonnan a centrumba szeretnének betörni a zenészek.
Ez így van, és általában elmondható, hogy nem jellemző, hogy a félperifériáról valaki be tudna törni a centrumba anélkül, hogy nagyon komoly összegeket fektetne a promócióba. Vegyük Dél-Korea példáját: az ország 20-30 éve tipikus félperiféria volt a zeneipar szempontjából, és aztán elkezdtek célzottan komoly összegeket befektetni, és ennek most már látjuk az eredményét a K-pop hódításában. Olyan közel jutottak a középponthoz, amennyire csak lehet. Szóval befektetéssel ez lehetséges, de tudjuk, hogy Kelet-Európában sosincs elég pénz, legalábbis a kultúrára… úgyhogy más utakat kell keresni. A networking szintén pénzbe kerül, de kevesebbe, mint a promóció. Pont ezt az utat próbálják járni a kelet-európai exportirodák. Szerintem most még nem lehet megmondani, hogy mennyire sikeres ez a kísérlet, el kell telnie legalább tíz évnek, míg erre határozottabb választ tudunk adni. Ennek a kapcsolatépítésnek az egyik része az, hogy showcase fesztiválokra járnak. A tudományos irodalom egyébként meglehetősen egyértelműen azt mutatja, hogy szinte lehetetlen a félperifériáról bekerülni a centrumba, de közép-kelet-európaiként én azért remélem, hogy lesznek sikereink. Erre egyébként már vannak példák niche stílusokban: lengyel metalzenekarok, folkzenekarok érnek el komoly eredményeket a maguk területén. De globális, mainstream sikert a közeljövőben nem várok.

Patryk Galuszka által írt vagy szerkesztett könyvek a Routledge kiadónál
Régóta, kb. egy évtizede ír cikkeket a közösségi finanszírozásról. Ez a terület hogyan változott ez alatt az idő alatt?
Az utóbbi néhány évben a nagy változás a Patreon-féle „patronázs” rendszer felemelkedése hozta, ahol a felhasználók rendszeres támogatást nyújthatnak a művészeknek, nem egy-egy projektre adnak pénzt. Ez a közösségi finanszírozás logikus fejlődésének eredménye, és nagyon fontos, hogy rendszeres jövedelmet képes biztosítani a művészeknek, ami a megélhetéshez elengedhetetlen. Amanda Palmer a legismertebb példa erre. De ez csak az egyik modell. Az kifejezetten jó a mai zeneiparban, hogy rengeteg modell közül lehet választani: major kiadó, független kiadó, teljes DIY stb. A legújabb kutatásom egy lengyel rádióadó közösségi finanszírozásáról szólt; az egyik politikai oldal ellenőrzést szerzett az adó fölött, és azok, akik emiatt elhagyták a szerkesztőséget, közösségi finanszírozással képesek voltak egy új online rádiót elindítani. Ez eléggé meggyőző, hogy egy teljes adó elindítását is meg lehet így oldani.
Írt egy MegaTotal nevű, lengyel közösségi finanszírozási oldalról is, ami már nem működik. Van jövője az ilyen helyi platformoknak, vagy a legismertebbek (Kickstarter, Patreon stb.) mellett nem tudnak megmaradni?
A MegaTotal – ami a többitől kicsit eltérő modellt használt – már valóban nem működik, de van olyan lengyel platform, ami elég jól megy és a Patreon modelljét használja. Ha nem akarsz nemzetközi közösséget elérni, akkor egyszerűbb helyi oldalt használni: nemcsak a nyelv, hanem a valuta, az adózás, a jogi ügyek miatt. Ez más országokban is működhet, ha azoknak elég nagy a piaca.
Mekkora érdeklődés van a régió iránt az akadémiai körökben?
Leginkább a régióba tartozó kutatók között van érdeklődés. Elég sokan foglalkoznak a populáris zene kutatásával Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban. Viszont olyan sokan sajnos nem érdeklődnek irántunk Nyugat-Európában vagy Amerikában – érdekes módon Skandináviában viszonylag sokan foglalkoznak az orosz populáris zenével. A nyugati kutatók számára általában mi egy régiónak számítunk a sok közül, csak éppen itt nehezebben tudnak kutatni, mert ahhoz meg kell tanulniuk a nyelvet. Ez a helyi kutatók számára előnyt nyújt, mi lehetünk a régió szakértői. Egyébként nagyon izgalmas ez a régió, remélem, lesz majd iránta nagyobb érdeklődés.
Categories: Hírek
Leave a Reply