2022 tavaszán jelentették be, hogy az Epic Games megvásárolta a Bandcampet, a legnagyobb, sok magyar zenész, kiadó által is használt direct-to-fan platformot. Akkor mindenféle, bár kissé homályos nagy fejlesztésekről volt szó, de ezekből sok nem valósult meg (a leglátványosabb változás az oldalon a playlistek bevezetése volt, amiket a felhasználók a megvásárolt zenéikből állíthatnak össze).
Másfél évvel később a Los Angeles-i székhelyű, magát „a legnagyobb B2B zenei cégként” jellemző Songtradr vásárolja meg a Bandcampet. A cég vezetője, Paul Wiltshire a Billboardnak elmondta, nagyon elégedettek a platform működésével, beleértve az üzleti modellt is (a 2008-ban alapított Bandcamp 2012 óta nyereségesen működik) – vagyis mindezeken nem akarnak változtatni. A legfontosabb újdonság, ami a platformot használó zenészeket, kiadókat érinti majd, hogy lehetőségük lesz a Songtradr számára licencelésre felajánlani a zenéjüket. A rendszer opt-in módon működik (tehát csak arra vonatkozik, aki ezt kifejezetten választja), és a cég figyelni fog arra, hogy világosan kommunikálja a független zenészek közösségének, hogy mit jelent és mivel jár a licencelés. Ennél konkrétabb terveket egyelőre nem közöltek (pl. hogy mikor és hogyan integrálják mindezt a platformra).
A Songtradr nagy márkákkal (Disney, Netflix, Coca-Cola, Amazon stb.) és reklámügynökségekkel dolgozik, teljes körű megoldásokat nyújtva számukra; illetve játékokkal, appokkal, amik egészen más kihívást jelentenek, mert nem egy-egy dal felhasználását kell jogosítani, hanem adott esetben akár több ezres nagyságrendű hangfelvételt (pl. a TikTok hivatalos partnereként). A cég már már korábban is felvásárolt startupokat, például tavaly a Musicube nevű vállalkozást, akik olyan MI-t fejlesztenek, ami nemcsak a szokásos jellemzőket állapítja meg egy dalról (pl. tempó, hangulat), hanem annak akár egészen rövid részleteihez is tud célközönséget rendelni. Wiltshire a következő példát hozza: olyan eredményeket tud kidobni az MI, hogy „ennek a dalnak a refrénje nagyon fog tetszeni a 18-23 éves keleti parti nőknek, akik a következő dolgokat kedvelik: …” Az interjúból nem derül ki egyértelműen, de legalábbis sejthető, hogy ezt a technológiát alkalmazná a Songtradr, ha hirtelen rengeteg, a Bandcampet használó zenész számai kerülnének be a jogosítható dalok katalógusába.
A Bandcamp azért kapcsolatban marad az Epic Gamesszel is. A legismertebb játékukban, a Fortnite-ban például már korábban elindult egy Underground Radio nevű online adó bandcampes művészekkel. Az Epic befektetett a Songtradrbe is (miközben a fejlesztőcég alkalmazottainak 16%-ától megválik). A Songtradr nem veszi át a Bandcamp összes alkalmazottját; az utóbbi dolgozói által alapított szakszervezet pedig azt követeli, hogy az új tulajdonos is ismerje el őket.
Az üzletről érdekes kommentár olvasható a Music Business Worldwide-on. A szerző, Murray Stassen szerint mind a major kiadók, mind a Spotify számára nagy lehetőség lett volna megvenni a Bandcampet. Részben azért, mert a direct-to-consumer szegmens gyorsan fejlődik; az Egyesült Államokban a Luminate félévi jelentése szerint a 20%-kal nőttek az ilyen eladások, ezen belül a vinyleké 26%-kal (miközben összességében stagnáltak az eladások).
Részben pedig azért, mert a major kiadók mostanában sokat beszélnek a legnagyobb rajongók lelkesedésének és az átlagot jóval meghaladó vásárlási kedvének kiaknázásáról. A Bandcamp – és ezzel a felhasználók adatainak – megvásárlásával pont az ilyen elkötelezett rajongók viselkedéséről, fogyasztási szokásairól szóló „aranybányát” szerezhetett volna egy major kiadó – írja az MBW. Amihez hozzá kell tenni, hogy ez a lépés a Bandcamp-felhasználókat bizonyára igencsak felháborította volna, mint ahogy az is, ha a Spotify lett volna a vevő (több olyan cikk is született a sajtóban, ami a Bandcampet egyenesen az „anti-Spotify” jelzővel illette).
Categories: Hírek
Leave a Reply