A 2019-ben elfogadott európai szerzői jogi irányelv rögzíti, hogy a jogvédett művek adatbányászatra, gépi tanulásra való felhasználása kivételt jelent az általános szabályozás alól. Ugyanakkor a jogtulajdonosok számára lehetőséget biztosít arra, hogy ha igényüket megfelelő módon jelzik, akkor a műveikre továbbra is vonatkozzon az, hogy mindenfajta felhasználásuk engedélyhez kötött. Ez a szabályozás az egyes EU-tagországok szerzői jogi törvénykezésébe is átkerült, így a francia jogban is jelen van.
Ezzel a lehetőséggel élt most a francia közös jogkezelő. Mint a közleményben olvasható, ezután a SACEM által képviselt művek felhasználása MI-fejlesztésre előzetes engedélyhez és „a felhasználás feltételeiről való explicit megállapodáshoz” lesz kötve. A SACEM szerint csak így biztosítható „az általuk képviselt alkotók, zeneszerzők és zeneműkiadók méltányos díjazása”.
A jogkezelő hangsúlyozza, hogy nem a mesterséges intelligencia fejlesztésének akadályozása vagy lassítása a lépés célja, hiszen ez az alkotást segítő, a szerzőket új lehetőségekhez juttató eszközöket is eredményez; a SACEM már most is használ MI-t az adatok feldolgozásában, a jogosultak szolgálatában.
Viszont fontos, hogy a fejlesztés etikus és átlátható legyen. A SACEM szerint a felhasználások engedélyhez kötése szükséges ahhoz, hogy „etikus és fenntartható egyensúlyba kerüljenek egyfelől az alkotók és (zenemű)kiadók jogai, másfelől az MI fejlesztésén dolgozó cégek ambíciói.”
Categories: Hírek
Leave a Reply