A Dalszerző Expo őszi sorozatának harmadik eseménye a svéd Maria Broberg mesterkurzusa lesz. November 3-án, pénteken a résztvevők lépésről lépésre megismerhetik, mi kell egy sikeres eurovíziós szerepléshez.
Maria Broberg több – nem csak svéd – eurovíziós versenydalon dolgozott már, illetve az EDM stílusban is komoly sikereket ért el topline-íróként, többek között Hardwell, Ummet Ozcan, KAAZE és más előadók számaiban. Katalógusa több mint 100 millió lejátszást ért el a stream oldalakon.
A topline-írás egyik legfontosabb – a mesterkurzus fókuszát alkotó – témája az lesz, hogy hogyan lehet megtalálni a dal lényegét, a történetet, amin a szám végigviszi a hallgatót, és aztán ezt hogyan kell kidolgozni. Másként fogalmazva: a szerzőnek választ kell adnia több, egymáshoz kapcsolódó „miért?” kérdésére: „Miért csinálod ezt? Mit akarsz elérni, mit érezzenek a hallgatók, és miért?” – fogalmazott Maria Broberg. Ha például adott a téma, akkor el kell dönteni, hogy ezzel kapcsolatban milyen érzéseket szeretne a dalban megfogalmazni, a hallgatóknak átadni a szerző, és ezt kell szem előtt tartani munka közben.
Egy másik lényeges, ezzel összefüggő téma az, hogy hogyan kell olyan struktúrát felépíteni, ami az adott stílusú dalhoz illeszkedik; különböző műfajokhoz ugyanis más-más típusú topline illik.
Maria Broberg az általa leginkább művelt két stílus összehasonlításával világította meg ezt. Egy eurovíziós dal esetén nagyon fontos, hogy határozott és világos koncepcióra épüljön a szám, a a történetet részletesen ki kell dolgozni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez egy tv-show. Mind a zenének, mind a színpadi előadásnak olyannak kell lennie, hogy a néző már az első pillanatban tudja, hogy miről van itt szó.
Egy EDM-topline viszont sokkal inkább érzések, érzelmek megragadásáról szól, és nem feltétlenül kell egy teljes történetet felépíteni. Ha nem is minden alstílusban, de sokszor csak néhány sornyi ének hallható egy-egy ilyen számban, és nem feltétlenül jelenik meg a teljes dalstruktúra minden eleme. Ezek a különbségek azt is jelentik, hogy másfajta hookok működnek a két műfajban.
Arról, hogy az Eurovízió milyen helyet foglal el a mai popzenében, Maria Broberg azt mondta, hogy ez nagyon függ az országtól is. „Mi Svédországban nagyon komolyan vesszük az egészet. A kiküldött dal kiválasztása több héten át zajlik a nyilvánosság előtt, és olyankor ez áll a svéd zeneipar fókuszában. Aztán a nyertes dalt az év maradék részében folyamatosan játsszák, egészen addig, amíg a következő kör el nem kezdődik.”
Mivel más országokban is írt eurovíziós dalokat, tudja, hogy van, ahol nem számít ennyire menőnek, fontosnak. De úgy látja, hogy ez változóban van, és még olyan országokban is, ahol korábban lesajnálóan giccsesnek nevezték az Eurovíziót, kezdik komolyan venni. Broberg szerint a versenybe beküldött dalok minősége is látványosan egyre magasabb lesz.
Az Eurovízió mellett szól, hogy egyes országok megmutathatják a zenei kultúrájuk máshol nem igazán ismert részeit, és legalább egy estén többmillió ember olyan zenéket hallgat, amiket máskor nem szokott. Azt soha nem tudhatjuk előre, hogy végül milyen dal nyer: van, hogy rock (mint az utóbbi évek legnagyobb sikersztorija, a Maneskin esetén), aztán egy operaénekes, vagy éppen színtiszta pop. A 2018-as nyertes, az izraeli Netta Toy című dala pedig azt bizonyítja, hogy a stílusok meglepő keverése, a kísérletezés is belefér az Eurovízióba.
Maria Broberg mesterkurzusát november 3-án, pénteken 10 órától tartja a Black Hallban (Kazinczy u. 21). További információk, jegyvásárlás itt. A limitált férőhelyes, topline-író mentoring workshopra előző nap kerül sor; a jelentkezés határideje október 29. Erről további információk itt vagy a Facebook-esemény leírásában találhatók. A mesterkurzus egyben a a Budapest Showcase Hub eseménye is; a DEX-jegyek vásárlói kedvezményesen válthatnak bérletet a BUSH konferenciára.
A 2020-as Eurovíziós Dalversenyen ennek a lengyel dalnak volt a társszerzője Maria Broberg
Ez pedig egy EDM stílusú dal, aminek szintén társszerzője volt
Categories: Dalszerző Expo, Hírek
Leave a Reply