A BUSH idei konferenciájáról írt beszámolónk második része. Arról a beszélgetésről, aminek témája az volt, hogy hogyan kerülhetnek be nemzetközi ügynökségekhez közép-kelet-európai előadók, itt írtunk részletesen.
Showcase fesztiválok
A konferencia a Showcase roasting című beszélgetéssel kezdődött, ahol – ahogy a moderátor Pécsi-Szabó Dénes fogalmazott – két igen jelentős kapuőr, az Eurosonic Noorderslag és a Great Escape programigazgatója válaszolt a kérdésekre. Sok minden elhangzott, amit ilyen alkalmakkor mindig elmondanak, legfőképpen az, hogy akkor érdemes elmenni egy showcase-re, ha megvan az a csapat az előadó mögött, amelyik képes összehozni, majd kihasználni az adódó lehetőségeket; van hosszútávú terv, amibe illeszkedik a showcase; valamint éppen aktuális oka is van a fellépésnek (pl. megturnéztatható új album), másként: van olyan történet, amit el lehet mesélni, ami több annál, hogy „tehetséges zenekar vagyunk Szlovéniából”.
Adam Ryan (The Great Escape) azt mondta, hogy ezeket a szempontokat igyekeznek a felkérésekben és a programbeosztás kialakításában is figyelembe venni. Azzal is próbálnak segíteni a fellépőknek, hogy a média figyelmét felhívják rájuk. Azonban, mint Robert Meijerink (Eurosonic) mondta, az európai (mármint nem angolszász) piacon nincs olyan meghatározó média, mint amilyen az angol, amerikai piacon igen; a soknyelvű, szétaprózott kontinensen így leginkább a rádiókra lehet támaszkodni a buzz generálásában.
Pécsi-Szabó felvetette, hogy amikor a The Moog az SXSW-n járt, „fogalmunk sem volt, mit csinálunk”, de aztán ebből lett egy sync a Shameless című sorozatban, amit újabb hasonló snycek követtek, illetve más eredményei is lettek a fellépésnek. Adam Ryan azt válaszolta erre, hogy minden ilyen sikersztorira sok-sok másik jut, amiben egy zenekar hatalmas adósságot csinál látható eredmény nélkül.
Felmerült a kérdés, hogy van-e értelme a showcase-eken az egyes országokra fókuszáló külön programoknak, amiken sokszor az adott országból kiutazott embereken kívül más nem is jelenik meg. A showcase-ek képviselői szerint valóban előfordul ez is, és az ellenkezője is; ezek mellett szól, hogy jellemzően napközben tartják őket, amikor kisebb a verseny. A kis közönség sem biztos, hogy olyan nagy baj: Adam Ryan azt mondta, hogy „lehet, hogy csak két ember hallgat meg, de ők megváltoztatják az életedet.” Szerinte egyébként a showcase-ek nagy előnye, hogy ott a közönség kifejezetten igényli a felfedezéseket, olyan a hozzáállásuk, hogy „száz fellépőből nem ismerek egyet sem – de jó!”, ami sehol máshol nem jellemző.
A közönségből felvetődött a kérdés, hogy ha ilyen fontos a showcase-fellépéseknél az előadók mögött álló csapat profizmusa, akkor érdemes volna a szakembereknek szóló mentorálási, oktatási programmal kiegészíteni a zeneit, ahogy pl. a Womexen történik. Erre Robert Meijerink elmondta, hogy a helyi exportirodákkal dolgoznak együtt azon, hogy „a kiutazó szakemberek számára ne csak egy vakáció legyen” az Eurosonic. A legfontosabb tudnivalókra is felhívják a menedzsmentek figyelmét, hiszen még mindig vannak, akik nem tudják, hogy egy showcase-fellépés „nem csak egy újabb fellépés a többi között”.
Független kiadók
A független kiadókról szólt a HAIL (Hungarian Association of Independent Labels) által szervezett beszélgetés. Mind Fonyódi Ákos (Budabeats), mind az osztrák Hannes Tschürtz (INK Music) egyetértett abban, hogy a függetlenek legfontosabb jellemzője a szabadság – a nagy cégektől, vagy akár a politikától is. Szerintük azért érdemes független kiadóhoz szerződni, mert ott valóban figyelnek az előadókra; a majorök nagyobb előlegeket fizetnek, de nem igazán törődnek a hozzájuk szerződött zenekarok hosszú távú fejlődésével.
A digitális platformokra átkerült zenefogyasztás árnyoldalai megmutatkoznak pl. akkor, amikor a Bandcamppel kapcsolatban merülnek fel komoly aggályok (a platformot nemrég felvásároló Songtradr a munkatársak felétől megszabadult). A Budabeatsnél azon gondolkodnak, hogy saját webshopot indítsanak, bár a Bandcamp nagyon jó terep volt a kiadó számára, pl. a marketing területén. Mindenesetre ez azt mutatja, hogy a függetlenség azt is kell, hogy jelentse, hogy egyes eszközöktől sem szabad függő helyzetbe kerülni.
Hannes Tschürtz szerint összességében azért elmondható, hogy ma a korábbinál több lehetőség van arra, hogy valaki sikert érjen el; az elmúlt évtizedekben jellemzően az iparági változások többsége a gyorsan alkalmazkodni képes függetlenek számára kedvező volt. Persze volt és lesz is példa ennek ellenkezőjére is, de az idő megmutatta, hogy ha a zeneipar nem is mindig, a zene azért megtalálja azt, hogyan tud válaszolni a kihívásokra.
Online terjesztés
Az online terjesztőket bemutató beszélgetés kiindulópontja az volt, hogy a feltöltésekért egyszeri összeget kérő, aztán a teljes jogdíjat továbbutaló terjesztők jók lehetnek a kezdő előadóknak, de egy bizonyos szint fölött nagyon ajánlott olyan terjesztővel dolgozni, ahol van egy segítő csapat – ugyanúgy, ahogy egy zenekar karrierjében eljön az idő, amikor a bookolást stb. nem a zenészek maguk fogják végezni. Ahogy Jehan Paumero (Believe) mondta, nem mindegy, hogy kevés pénz 100%-át kapja meg valaki, vagy sokkal több pénz kicsivel kisebb hányadát.
Az egyik dolog, amiben a terjesztők segíteni tudnak, a változások követése, hiszen gyakorlatilag hetente jelennek meg új fejlesztések a különféle platformokon. Oleg Rozov (The Orchard) arra hívta fel a figyelmet, hogy a zenészek általában elképzelni sem tudják, „mennyi mindent kell csinálni”, és ha valami elromlik – márpedig ez mindig megtörténik -, akkor akár komoly összegeket is lehet veszíteni. Ezért fontos, hogy pl. „minden időzónában legyen állandóan elérhető tech support”.
A terjesztők segítenek a playlistekre felkerülésben is, mert heti szinten egyeztetnek a nagy platformokkal. Jehan Paumero arról számolt be, hogy míg korábban ez nem volt jellemző, mostanában többször előfordult, hogy viszonylag kicsi, akár havi 2-3000 hallgatóval bíró előadók dalai is felkerülnek nagyobb nemzetközi playlistekre. Ugyanakkor Oleg Rozov szerint akár veszélyes is lehet a playlistelhelyezés, mert sokan azt hiszik, hogy ezzel el is érték a sikert – pedig akár a legnagyobb playlisteknél is előfordulhat, hogy az előadó semmi hasznot nem lát az elhelyezésből, ha nincs kidolgozott terve az online és offline karrierjét tekintve.
Ha valaki egy ilyen, egyfelől plusz szolgáltatásokat nyújtó, másrészt viszont az előadóit megválogató terjesztőhöz akar bekerülni, a folyamat általában egy személyes beszélgetéssel kezdődik. Nagyon fontos, hogy őszinte legyen a zenész az elvárásait tekintve, mert akkor lehet reagálni arra, hogy ezek közül mi reális és mi nem – mondta Oleg Rozov.
Categories: Hírek
Leave a Reply