Fontos mérföldkőhöz érkezett a mesterséges intelligenciáról szóló EU-s rendelet előkészítése. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament képviselői megállapodtak azokban az alapelvekben, amelyeket a jövő év elején a Parlament elé kerülő rendelettervezet követni fog.
Ahogy a Complete Music Update írja, a zeneipar számára különösen fontos a transzparencia követelménye, vagyis az, hogy nyilvánosságra kell hozni a generatív modellek betanításához használt művek listáját. (Illetve másik oldalról annak is átláthatónak kell lennie, hogy egy adott tartalmat MI generált.) A CMU szerint a tech szektor heves lobbizásának eredményeként több olyan tagország is volt, amelyek lazítottak volna ezen a követelményen. Ezért komoly győzelem, hogy a végső megállapodásban az eredetileg megfogalmazott követelmény szerepel.
Nem véletlen, hogy például a német közös jogkezelő, illetve az IFPI is üdvözölte a megállapodást, hozzátéve, hogy sok múlik még a technikai részleteken, amelyeket csak ezután fogalmaznak majd meg. A GEMA ügyvezetője szerint „a megállapodás lépés a jó irányba, de a technikai szinten tovább kell majd csiszolni. A végeredménynek egy világosan megfogalmazott átláthatósági követelménynek kell lennie, ami az MI cégeket kötelezi arra, hogy részletesen beszámoljanak arról, milyen tartalmakon tanították be a rendszereket.” Az IFPI közleménye úgy fogalmaz, hogy „hiszünk abban, hogy az MI közös siker lehet a kreatív és a tech szektor számára, de ehhez csak olyan út vezethet, ami megfelelő védelmet biztosít”. A kiadók nemzetközi szervezete együtt kíván működni az EU-s döntéshozókkal a technikai részletek kidolgozásában is.
Categories: Hírek
Leave a Reply