Hogyan követik a zenészek Taylor Swift példáját abban, hogy figyelnek a jogaikra – ez a Guardian nagy cikkének a címe, de mint a szövegből kiderül, az énekesnő csak az egyik, bár mindenképpen nagyon fontos példa arra, hogy a zenészek egyre inkább figyelnek arra, hogy milyen jogokat adnak át a kiadóknak, illetve igyekeznek ezeket megtartani, esetleg visszaszerezni. (Fontos előre bocsátani, hogy a szerzői jogokat csak az angolszász jogrendszerben lehet eladni, az európaiban nem.)
Mint arról részletesen beszámoltunk, 2019-ben vette meg Scooter Braun a Taylor Swift karrierjét elindító Big Machine kiadót; a nyilvános vitának az lett a vége, hogy Swift első hat lemezét újra felvette, és a Taylor’s Version alcímű új változatok rendre komoly sikereket értek el.
Ez a nagy nyilvánosság előtt zajló történet nemcsak a zenészek, hanem a rajongók figyelmét is ráirányította arra a kérdésre, hogy ki birtokolja egy-egy hangfelvétel jogait, míg korábban erről csak szaklapokban olvasott a szakmai közönség. A rajongók pedig elsősorban érzelmi alapon közelítik meg a kérdést: „mivel a zenész az, aki létrehozta ezeket a műveket, az érzelmi megközelítés azt mondja, hogy valójában ő kell, hogy legyen a tulajdonos” – mondta a Guardiannek egy menedzser.
A fiatal sztárok közül Olivia Rodrigo (aki korábban sikeres gyerekszínész volt a Disney-nél) csak azzal a feltétellel volt hajlandó leszerződni a Geffenhez, hogy nála maradnak a hangfelvételi jogok, és világossá tette, hogy Taylor Swift befolyásolta ebben a döntésében. Zara Larsson 2022-ben megvette korábbi kiadványainak hangfelvételi jogait, Dua Lipa pedig 2023-ban a szerzői jogokat vásárolta vissza korábbi menedzsmentjének zeneműkiadójától. Nem kizárólag, de különösen a női előadók érzékenyek a jogok kérdésére – írja a Guardian, hozzátéve, hogy pont ők azok, akiket hagyományosan a leginkább kihasznált a zeneipar.
Persze nem Taylor Swifttel kezdődött az, hogy a zenészek a nyilvánosság előtt vitáznak a kiadójukkal; Prince és George Michael esete is nagy feltűnést keltett annak idején. Voltak a korukat megelőző zeneipari szereplők is, például a U2 menedzsere, Paul McGuinness alacsonyabb előlegért és jogdíjért cserébe elérte, hogy idővel visszaszálljanak a jogok a zenekarra az Island Recordstól.
Ugyan még mindig vannak, akik egy-egy majorrel úgy szerződnek, hogy átadják a hangfelvételi jogokat, ez leginkább akkor jellemző, ha az adott zenész úgy érzi, hogy „ez az egyetlen esélye arra, hogy feltörjön”. De a menedzserek is általában ennek ellenkezőjét javasolják az ügyfeleiknek. Ha az előadók nem is tartják meg a jogokat, akkor is inkább csak egy meghatározott időre adják át ezek kezelését.
A hagyományos erőviszonyokhoz képest a zenészeket erősíti az, hogy ma sokkal több opció közül választhatnak (pl. a jogokra igényt nem tartó, kiadói szolgáltatásokat nyújtó cégeket), illetve (ahogy a Guardian fogalmaz) „titkos fegyverként” a nyilvánosság ereje is, tehát az, hogy a zeneipar működését legalább legalább részben átlátó rajongókhoz fordulhatnak. Ebben a helyzetben a kiadóknak „újra meg újra bizonyítaniuk kell, hogy kölcsönösen megéri a közös munka” – mondta a BMG egyik vezetője.
Bár a cikk elsősorban a hangfelvételi jogokról szól, röviden kitér a szerzői jogokra is. „A zeneműkiadók elébe mentek a változásoknak” – fogalmaz egy meg nem nevezett vezető -, és már korábban „áttértek a jogok birtoklásáról a jogok kezelésére. Ennek időtartama is egyre rövidebb lesz: három évtizeddel ezelőtt még a 25 év volt a jellemző, ma inkább 12-15 éves időszakokról szólnak a szerződések.”
Categories: Hírek
Leave a Reply