Harmadával nőtt a zenefogyasztás, de az elérhető dalok 42%-át továbbra is gyakorlatilag senki nem hallgatja

Tavaly nagy figyelmet keltett a Luminate jelentése, amiből kiderült, hogy a cég (az egykori Nielsen SoundScan) által követett 158 millió zeneszám 42%-át legfeljebb tízszer hallgatták meg 2022-ben, ezen belül 24%-ot egyszer sem.

A Luminate idei jelentése is tartalmaz hasonló adatokat. Egy év alatt az on-demand streamek száma jelentősen nőtt: 33,7%-kal, 7,1 trillióra (vagyis 7 100 milliárdra) – ez az audio és a videó együtt, az audio stream kisebb mértékben nőtt, 22,3%-kal, meghaladva a 4 trilliót.

Ugyanakkor az alig vagy kevésbé hallgatott zenék arányaiban nincs nagy változás. A Luminate 2023-ban 184 millió zeneszámot követett, ebből 43%-ot hallgattak meg egy év alatt legfeljebb tíz alkalommal, ezen belül 24%-ot egyszer sem. A tavalyihoz hasonlóan a zenék kétharmadát, 122 millió dalt legfeljebb százszor hallgattak meg. A Spotify jogdíjelosztási szabályainak változása miatt különösen fontos lesz, hogy a 184 millióból 152 millió dal nem érte el az ezer meghallgatást (vagyis a Spotify nem fog utána jogdíjat fizetni). Ez egyébként 82%, ami kicsit alacsonyabb a tavalyi hasonló adatnál (86%), vagyis nemcsak darabszámra, hanem arányaiban is több dal lépte át ezt a küszöböt.

Forrás: Luminate

Érdekes, hogy miközben mind a zenék száma, mind a meghallgatások száma nőtt, a piramis csúcsa környékén kevesebb dal található, vagyis ezeken az adatokon is látszik az a pár éve bekövetekezett változás, hogy egyre kevésbé koncentrálódik a zenehallgatás a legnépszerűbb zenékre. 2022-ben 15 dal lépte át az egymilliárdos küszöböt, 2023-ban csak 10; 100 millió fölé tavalyelőtt kb. 3000 dal ment, tavaly kb. 2600. Ha a népszerű magyar zenék által is elért egymilliós határt nézzük: 2022-ben 373 ezer dal lépte át ezt a küszöböt, 2023-ban viszont csak 340 ezer.

A 184 millió zeneszám (vagyis különböző ISRC-kóddal ellátott hangfelvétel) egyébként 26 millióval, vagyis 16%-kal több, mint a 2022-es teljes (a Luminate által számon tartott) katalógus. Naponta átlagban 103,5 ezer új zeneszám került fel a netre, ami 11%-kal több a 2022-es adatnál. Ezeknek a zenéknek a 3,9%-a tartozik major kiadóhoz vagy annak tulajdonában lévő terjesztőhöz.

A jelentés sok más adatot is közöl. Különösen érdekes a 10 ezer globálisan legnépszerűbb dal nyelvének megoszlása: az angol nyelv még mindig meglévő dominanciája rohamosan csökken. 2021-től 2023-ig 67%-ról 54,9%-ra esett vissza az angol nyelvű dalok száma a legnépszerűbbek között. A spanyol is vesztett az arányaiból, a hindi nyelvű dalok száma viszont – jelentős részben az indiai stream piac fejlődése miatt – megduplázódott.

Forrás: Luminate

Az Egyesült Államok piacáról más jellegű adatok is olvashatók a jelentésben. A zenére költött pénz mértéke jelentősen növekedett egy év alatt: 2022 harmadik negyedévében ez havi átlag 96 dolllár volt, egy évvel később 116 dollárra, vagyis 21%-kal nőtt. (Arról, hogy a szórakozás ára és a rá költött összegek is az inflációt meghaladó módon emelkedtek, vagyis a „funflation” jelenségről itt írtunk részletesen.) Ennek majdnem a kétharmadát (62%-ot) az élőzenével kapcsolatos kiadások (nem csak koncertjegyek) teszik ki.

A Luminate szerint az amerikai zenehallgatók 18%-a sorolható az elkötelezet rajongó (superfan) kategóriába. Ők az átlagnál 68%-kal többet költenek zenére. Merch tárgyakra az átlagos zenehallgatónál 126%-kal több pénzt adnak ki, fizikai hanghordozókra 76%-kal többet. A superfan kategóriába egyébként azok esnek bele, akik legalább öt különféle módon fogyasztanak zenét, illetve kerülnek kapcsolatba a zenészekkel.

Végül egy érdekes adat: Taylor Swift katalógusa az amerikai zenefogyasztás (albumvásárlás + stream) 1,79%-át teszi ki.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .