Több száz alkalmazottját küldi el a Universal Music Group, főként a rögzített zenével foglalkozó részlegekről, 2024 első negyedévében. A leépítés mértéke nem ismert, azt nem is kommentálta a legnagyobb major, de a leépítését tényét elismerték; a céget vezető Lucian Grainge már tavaly októberben beszélt a költségek csökkentéséről a befektetőknek. A Music Business Worldwide szerint a majornek 2022 végén majdnem tízezer (9 992) alkalmazottja volt világszerte, ennek 42%-a Európában. (Vagyis a „több száz” elküldött alkalmazott több százalékos nagyságrendet jelent.)
Ezzel a UMG számos másik zenei céghez csatlakozik. A majorök közül a Warner már 2023 márciusában elküldte alkalmazottainak kb. 4%-át. A Variety táblázatában látható, hogy a Tidal és a Spotify 10 és 17%-os leépítést hajtott végre decemberben, a BMG 40 embert küldött el októberben, illetve más zenei és tech cégek is komoly leépítéseket hajtottak végre az elmúlt hónapokban. A Variety forrásai szerint a Sony-nál is várható a bejelentés a közeljövőben.
A hír nem sokkal azután jelent meg, hogy Lucian Grainge a Universal alkalmazottainak írt – de szokás szerint nyilvánosságra került – levelében azt írta, hogy „a UMG a zeneipar történetének legsikeresebb cége”.
Mint emlékezetes, Lucian Grainge egy éve egy hasonló levélben jelentette be, hogy újra kell gondolni a stream jogdíjelosztási modelljét. Idén arról ír, hogy szerinte ez nagy siker volt, a „művészközpontúság alapelveit számos globális platform tette magáévá”, és a következő hónapokban újabbak csatlakoznak majd hozzájuk.
Lucian Grainge szerint most eljött az ideje annak, hogy az elosztás mellett „a torta növelésére” koncentráljanak. Ez konkrétan a legnagyobb rajongókra helyezett fókuszt jelenti majd: számukra kell majd „élményeket és termékeket” fejleszteni, amik megerősítik az előadó és a rajongói közötti kapcsolatot (és természetesen monetizálják ezt). Már több platformmal is jól haladnak a tárgyalások, a következő hónapokban várhatók erre vonatkozó bejelentések. Grainge szerint a superfan-fókuszú fejlesztések mutatják majd meg az utat „a jövő kiadóinak”.
A Warner vezetője, Robert Kyncl év eleji üzenetében szintén az egyik fő prioritásként jelölte meg a zene értékének növelését, amibe a jogdíjelosztási modell átalakítása mellett az elkötelezett rajongók kiszolgálása is beletartozik. „Mind a zenészek, mint a rajongók mélyebb kapcsolatra vágynak, de ez az a terület, amivel viszonylag keveset foglalkozunk, és ami nincs megfelelően monetizálva”; ezért Kyncl szintén ezen a területen tartja szükségesnek az „élmények és termékek fejlesztését”.
Categories: Hírek
Leave a Reply