Mint arról 2023 nyarán írtunk, a Z generációban szignifikánsan csökkent az alkoholfogyasztás, annyira, hogy az már a koncerthelyszínek üzleti modelljét is fenyegeti, hiszen ezek nagy mértékben támaszkodnak az alkoholeladásokra.
A Billboard most arról számolt be, hogy több amerikai fesztvál, illetve a Live Nation által működtetett helyszínek azzal válaszoltak erre, hogy bővítették az alkoholmentes italok választékát, koktélokkal (vagy „mocktailokkal”) kiegészítve a hagyományosan az ásványvízből és üdítőkből álló kínálatot. Míg korábban az volt az általános tapasztalat, hogy ha ilyen italokat kínálnak, az az alkoholeladást csökkenti, most azt tapasztalták, hogy utóbbi bevételek megmaradtak a korábbi szinten, míg az alkoholmentes italok eladásai „nagy elégedettségre okot adó mértékben nőttek” – mondta a lapnak a több nagy amerikai helyszínt üzemeltető Oak View Group illetékese. Ők próbaképpen egy arénában vezették be az új választékot, és a tapasztalatok alapján kiterjesztik a programot.
Néhány fesztivál már korábban bevezette a „józan tereket” („sober space”). Ahogy a Stand Together nonprofit képviselője mondta a Billboardnak 2022-ben, ezek célcsoportját elsősorban azok jelentik, akik korábban alkoholproblémákkal küzdöttek, de legyőzték a függőségüket. A Stand Together zenei részlegének vezetője szerint ez ilyen emberek számára kifejezetten ijesztő lehet visszatérni olyan helyekre, szórakozási formákhoz, amiket korábban csak alkoholfogyasztással egybekötve tudtak elképzelni. A „józan terekben” nem érzik úgy, hogy nyomás nehezedne rájuk, hogy alkoholt, drogot fogyasszanak, illetve élvezik a közösség támogatását. Létrehoztak egy ilyen helyszínt többek között a Bourbon & Beyond fesztiválon (amit nem véletlenül neveznek így), ahol 2022-ben ötezernél is több ember fordult meg.
Tekintve, hogy az élőzene igen nagy mértékben támaszkodik az alkoholra – nemcsak az eladásokra, hanem a szponzorációra is -, „nem azt tűztük ki célul, hogy elérjük a ‘józan zeneipart’; inkább arról van szó, hogy új embereket vonjunk be a zene élvezetébe” – mondta most a Billboardnak a Stand Together képviselője.

A Live Nationnal partnerségre lépett Owen’s Craft Mixers fotója
Categories: Hírek
Leave a Reply