A Universal a szerzőknek: „a TikTok egyszerűen nem értékeli a zenéteket”

A Universal és a TikTok közti nyilvános ellentét egy nyílt levéllel kezdődött, és most, hogy a (legalább részben) Universal Music Publishing Grouphoz tartozó dalokat is elkezdte elnémítani a platform, a zeneműkiadó szintén írt egy nyílt levelet a szerzőknek. Ebben megismétlik a korábban kiemelt problémákat: méltányos fizetés, a felhasználók biztonsága, mesterséges intelligencia – hozzátéve, hogy mindegyik egyaránt fontos.

A levél az utóbbi témának szenteli a legnagyobb teret. „Egyre nyilvánvalóbbá válnak a TikTok MI-vel kapcsolatos tervei” – írják. A platform nem válaszol érdemben a zeneműkiadó aggodalmára, hogy az MI-generálta dalok a szerzők bevételeit fenyegetik, illetve nem hajlandó biztosítékot nyújtani arra, hogy nem fogják universalos szerzők dalain betanítani az MI-modelljeiket.

A levél két újságcikkre hivatkozik. Az egyik szerint a TikTok felső vezetése (vagyis nem a zenei csapat) úgy döntött, már nem olyan fontos a platform számára a partneri viszony a jogtulajdonosokkal, mint a növekedés korábbi korszakában volt. A másikban arról van szó, hogy az MI által generált tartalmak előállítása olcsóbb, mint licencelni az emberek által készített zenéket, ezért az üzleti ösztönzők amellett szólnak, hogy a TikTok az előbbieket részesítse előnyben. Az, hogy a két cég vitája nem a színfalak mögött, hanem a nagy nyilvánosság előtt zajlik, a Bloomberg cikke szerint azt jelzi, hogy mennyire fontos az MI problémája a Universal számára.

A UMPG nyílt levelében úgy fogalmaz: „minden jel arra mutat, hogy a TikTok egyszerűen nem értékeli a zenéteket”. Ugyan megértik, hogy a dalok eltávolítása a promóció egyik legfontosabb platformjáról „nehézséget okozhat” a szerzőknek, de úgy gondolják, hogy most nem kevesebbről van szó, mint az egész zeneipar fenntartható jövőjéről.



Categories: Hírek

Tags: , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.