Többen is megvennék a Believe-et, köztük a Warner Music Group

A 2005-ben alapított Believe 2015-ben vásárolta fel a TuneCore digitális terjesztőt; emellett több jónevű hangfelvétel-kiadó (Nuclear Blast, Groove Attack, Naive) van a tulajdonában, valamint a zeneműkiadói feladatok ellátását is elkezdte, amikor 2023-ban felvásárolta a brti Sentric Musicot.

A cég 2021-ben lépett tőzsdére (a párizsi Euronextre), most viszont a tervek szerint kilépne onnan. Először az egyik alapító, vezérigazgató Denis Ladegaillerie és két alapkezelő, a TCV és az EQT tett ajánlatot a részvények felvásárlására. Ladegaillerie ezt azzal indokolta, hogy bár a Believe a tőzsdére lépés óta „rendszeresen túlteljesítette a maga elé kitűzött célokat”, szerinte a részvények ára nem tükrözi ezt a teljesítményt. Magáncégként a Believe könnyebben elérné a célját: „az első nagy globális független zenei cég” lehetne, amely „a zenészeket pályájuk minden szakaszában kiszolgálná”.

Ezután jelezte a Warner Music Group, hogy szintén érdeklődik a Believe felvásárlása iránt. Az ő ajánlatuk részvényenként 17 euró, ami 2 euróval magasabb a konzorcium által kínáltnál (ezzel a céget kb. 1,72 milliárd euróra értékelnék). A WMG közleménye szerint a másik ajánlat „tisztán pénzügyi tranzakció” lenne, viszont a Warner emelett más előnyöket is kínálna a Believe számára: „stratégiai támogatással és anyagi biztonsággal segíthetné a cég növekedését és terjeszkedését, beleértve az új piacokon való megjelenést is.” Az érdeklődés bejelentése csak az első lépés, a formális ajánlattétel későbbre várható.

A Billboard szerint a Warner számára logikus lenne a Believe felvásárlása, már csak azért is, mert a másik két major már korábban felvásárolt hasonló profilú cégeket: a Universal az Ingrooves terjesztőt, a Sony a The Orchard terjesztőt és az AWAL kiadói szolgáltatásokat nyújtó céget. (A Warner korábban az ADA terjesztőt vette meg, de az nem független előadókkal, hanem független kiadókkal dolgozik.)

Azért nagyon fontos egy ilyen cégek birtoklása a majorök számára, mert így tudják a zenészek teljes skáláját lefedni a feltörekvőktől a sztárokig. Ahogy a Billboard írja, ma a teljes csináld-magad és a hagyományos lemezszerződés között számos átmeneti forma is létezik: terjesztési szerződések, kiadói szolgáltatások, profitmegosztási megállapodások stb. Amellett, hogy a cég által kínált szolgáltatásokat bővítené teljes körűvé, a Believe felvásárlása a Warnernek lehetőséget nyújtana arra, hogy a függetlenként induló, sikeres előadókat a maga rendszerébe terelje. A kiadó új vezérigazgatója, Robert Kyncl az év elején arról beszélt, hogy az egyik stratégiai célja az, hogy „a zenészek középosztályát jobban kiszolgálják”.

A Billboard azt is megjegyzi, hogy sok még a nyitott kérdés. Az első ajánlatot tevő konzorcium a részvényesek jó részét maga mellett tudhatta, legalábbis a Warner érdeklődésének bejelentése előtt. A WMG felvásárlása bizonyára versenyjogi vizsgálatot is maga után vonna. A független zenészek egyik szervezete, a AIM vezetője már nyilatkozott is: aggasztónak nevezte a majorök hatalomkoncentrációjának újabb tervét.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.