A rivális Concord vásárolhatja fel a Hipgnosist, de kérdés, mit szól ehhez az alapító Merck Mercuriadis

Mint arról többször írtunk, a katalógus-felvásárlási lázat elindító Hipgnosis Songs Fund egy ideje azzal küzd, hogy lezuhantak a részvényeinek az ára. Tavaly októberben a részvényesek többsége a cég átalakítására szavazott.

A friss hír az, hogy a rivális Concord ajánlatot tett a cég felvásárlására. A több mint 1,4 milliárd dolláros ajánlat az aktuális részvényárak alapján számított értékelésnél 32%-kal magasabb volt (a hírre a részvények ára aztán emelkedett). A Concord ajánlatát a Hipgnosis Songs Fund igazgatótanácsa egyhangúlag támogatta; szerintük minden más opció kockázatosabb és bizonytalanabb. A felvásárlásra persze a részvényeseknek kell igent mondaniuk; az igazgatótanács több befektetővel tárgyalt, és kb. harmadukat már most maguk mögött tudhatják.

A helyzetet azonban jelentősen bonyolítja, hogy – mint arról korábban írtunk – a Hipgnosis valójában több cég: a Hipgnosis Songs Fund (HSF) mellett tanácsadó szerepben ott van a Hipgnosis Song Management (HSM), amelynek vezetője a cég „arca”, Merck Mercuriadis. (Valamint létezik még a Blackstone alapkezelő által finanszírozott Hipgnosis Songs Capital is.)

A Hipgnosis Songs Fund igazgatótanácsa reméli, hogy a Hipgnosis Songs Management fennakadások nélkül beleegyezik a tanácsadói szerződés felmondásába – de ahogy a Music Ally írja, a megfogalmazás éppen arra utal, hogy lehet számítani fennakadásokra. A Music Business Worldwide emlékeztet arra, hogy a HSM-nek joga van felvásárlási ajánlat esetén, ugyanazon összegért felvásárolnia a HSF-et. A következő nagy kérdés az, hogy – feltehetően az említett Blackstone anyagi támogatásával – ezt megpróbálják-e.

Mint arról korábban írtunk, a Merck Mercuriadis eltávolítását megnehezítő kitételek azzal az indoklással kerültek a cég alapító okiratába, hogy a dalszerző legendák számára az ő személye volt a garancia arra, hogy a dalaik jó kezekbe kerülnek.

A Concord egyébként 2015 óta működik. Olyan legendák katalógusát szerezték meg, mint Phil Collins, Robert Johnson, Cyndi Lauper, Trent Reznor; aktív szerzőik között ott van pl. Mark Ronson is. A musicalek világában meghatározóak: Andrew Lloyd Webber, Rodgers & Hammerstein, George & Ira Gershwin, Lin-Manuel Miranda műveit kezelik többek között.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .