A Dalszerző Expo tavaszi sorozatának második eseménye Kemény Zsófi Milyenek a kommersz, mégis jó dalszövegek? című mesterkurzusa lesz május 30-án, csütörtökön. Szó lesz majd a közhelyekről, toposzokról és az eredetiségről; arról, hogy hol a határa a kommersznek, és mi különbözteti meg a jótól.
Kemény Zsófi a Dal+Szerzőnek elmondta, hogy a DEX-en arra keresi a választ, hogy „hogyan lehet olyan dalszövegeket írni, amik MVM Dome-okat, Arénákat töltenek meg, mégis van mondanivalójuk, van bennük nyelvi innováció, kerülik a közhelyeket és a nagyon elcsépelt toposzokat”. Példaként az Elefánt zenekart mondta: az ő szövegeikben „semmi közhelyes nincs, mégis tömegek hallgatják őket”; de Beton.Hofit vagy akár Azahriah-t is ide lehet sorolni szerinte.
Kemény Zsófi az irodalom (slam poetry, költészet, próza) felől érkezett a dalszövegíráshoz. A Dalfutár első évadában kapott először ilyen feladatot; azóta írt szövegeket (többször szerzőtársakkal együtt) Wolf Katinak, Tóth Verának, Boggie-nak, a Margaret Islandnek és másoknak.
Előadásában bemutatja majd, mit hozott a saját területéről, ami hozzátett a dalszövegírási tudásához. Külön hangsúlyt fog fektetni arra, hogy mit érdemes elkerülni, „milyen zsákutcákba nem érdemes belefutni”. Példának a prózai vagy versszöveg egy-az-egyben dalszövegbe emelését hozta, vagy éppen a dal „túlcicomázását szójátékokkal”, ami slam szövegekben gyakran előfordul.
Mint mondta, természetesen ő sem tudja annak a titkát, hogy „hogyan ne legyünk kisigényűek, mégis sok ember rezonáljon a szövegeinkre” – inkább az a célja, hogy több irányból megközelítse a kérdést, „saját tapasztalataimmal alátámasztva, megmutatva, hogy ez nekem hogyan nem sikerült eddig”. Többször előfordult, hogy az általa írt szövegre azt mondták, hogy „túl bonyolult”, és azt kérték, „legyen slágeresebb” – de jó kérdés, hogy ez mit jelent: „tegyek bele egy-két közhelyt?”
Saját tapasztalatai mellett összefoglalja azt is, hogy az A38-on tartott Zene x Szöveg beszélgetéssorozatnak mik voltak számára a tanulságai.
Kemény Zsófi mesterkurzusát május 30-án, csütörtökön 16 órától tartja az Artisjus székházban. Jegyvásárlás, bővebb információk itt találhatók. A limitált férőhelyes mentoring workshopra való jelentkezés menete szintén itt olvasható. Facebook-esemény itt található.
Fotó: Németh Botond

Categories: Dalszerző Expo
Leave a Reply